Kisszállási Napraforgó Óvoda és Mini Bölcsöde épülete, egykori csendőrlaktanya

Az épület terveit az uradalom 1920-ban készíttette el. 

Kisszállási Napraforgó Óvoda és Mini Bölcsöde épülete, egykori csendőrlaktanya

Az épület terveit az uradalom 1920-ban készíttette el. 

 

A nagy gazdaságban a rend fenntartása és a vagyonvédelem érdekében 6-10 csendőr foglalkoztattak. Ebben az épületben volt az őrsparancsnok lakása. 1938-ban általunk nem ismert okok miatt megszüntették a csendőrséget. A cselédség úgy tudta, hogy az uradalom tovább nem vállalta a költségeket. Ekkor alakították át az épületet iskolának, és a tanító lakása is itt volt. 1948-ban az iskola elköltözött, és a helyét a községi óvoda foglalta el.

 

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park - image description
A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompa

Szentháromságtér a Szentháromság-szoborral - image description
Baja egyedülálló és gyönyörű főtere három oldaláról zárt tér, melynek egyik oldala a szabad vízfelületre tekint. A Szentháromság tér sajátossága, hogy lóhereformát kialakítva keresztezik az utak. 

Baja

A Hunyadi u.-i szárny 1869-ben, Haynald Lajos érsek adományából épült, tetején a csillagvizsgáló 1877-ben. Az udvari szárnyat 1886-ban, a Szent István király úti szárnyat 1904-1905-ben építették, földszintjének megnyitása 1980-1984 között történt.

Kalocsa

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

A XVIII. század közepéig a református templom mögött (a mai tűzoltósági épület helyén) állt a Helység Ház.   

Szabadszállás

Sárgamajor - image description
A Sárgamajor a múlt azon, ma már kevésbé ismert szegmenseit is őrzi, mely egykoron meghatározta az alföldi ember életmódját és mindennapi életét. 

Pálmonostora

Római katolikus templom Kerekegyháza - image description
Magyarország első vasbeton szerkezetű temploma, mely helyi védettségű középület, s a városkép egyik meghatározó létesítménye. 

Kerekegyháza

Polgármesteri Hivatal - image description
A XIX. század közepén a Dunavecsei járás elődje a Solti járás feldarabolásával létrejött Solti felső járás volt. Ennek 1886-tól Dunavecse lett a székhelye.

Dunavecse

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 09. 27.

Akik többet tettek a kötelezőnél: átadták Bács-Kiskun Vármegye kitüntető díjait

Ünnepélyes keretek között adták át a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés idei kitüntető díjait Mélykúton, szombaton. A Bács-Kiskun Vármegyéért Díjat az idén májusban elhunyt dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány kapta meg posztomusz. 

2026. 09. 27.

down arrow

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
Új taggal bővült a bácsalmási fi200

2026. 09. 24.

Új taggal bővült a bácsalmási fi200

A klub havonta megrendezésre kerülő üzleti reggelije lehetőséget biztosít a környékbeli vállalkozók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati szereplőknek, hogy fejlesszék a térségi üzleti kapcsolataikat, együttműködéseiket.

2026. 09. 24.

down arrow

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO