Kecskeméti magyar kajszibarack

A kecskeméti kajszibarack több évtizedes hazai és európai sikertörténet lett az 1930-as években, s ezen régi sikerek újra megteremthetők. Az ebből a gyümölcsből készült Kecskeméti Barackpálinka kiemelkedő nemzeti érték.

Kecskeméti magyar kajszibarack

A kecskeméti kajszibarack több évtizedes hazai és európai sikertörténet lett az 1930-as években, s ezen régi sikerek újra megteremthetők. Az ebből a gyümölcsből készült Kecskeméti Barackpálinka kiemelkedő nemzeti érték.

A két géncentrumból (VAVILOV, 1950; ZSUKOVSZKIJ, 1971) az Armeniaca-nemzetség fajai, majd fajtái előbb a Selyemút szárazföldi részén eljutottak Közép-Ázsiába, ahol mutációval létrejöttek az édes magvú sárgabarackok. De eljutott a Tengeri Selyemúton a közönséges barack kajszi alakja Irakon és Törökországon át Európába, majd az Európán kívüli régiókba is. A Kecskeméti Magyar kajszi (C 235) – Magyar legjobb, Ungarische beste – magyar származású fajtakör, amely elsősorban a Duna-Tisza közén terjedt el, de az egész országban megtalálható. Július második és harmadik harmadában érik, szedését rendszerint július első hetében meg lehet kezdeni. Korán termőre fordul, nagy terméshozamokra képes. Általában rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse nagy vagy középnagy, széles, tompán kúp alakú. Színe világos-, majd narancssárga, vérpiros fedőszínnel mosott. Kocsánya középhosszú, vastag barnás bordó-piros színű. Húsa narancssárga, félkemény, magvaváló, kissé rostos, lédús. Íze közepesen édes, gyengén savas, jellegzetes zamattal. Jól szállítható. Nem igényes fajta, legjobban a középkötött vályogon és a kötött altalajú homokon fejlődik

A Borsi-féle kései rózsa fajta mellett a Kecskeméti Magyar kajszi a legértékesebb kajszifajtánk, amely friss fogyasztásra, konzervipari feldolgozásra és export célokra egyaránt a legjobban felhasználható. Nagymértékű további telepítése az áru-gyümölcsösökben és házikertekben is indokolt.

Kapcsolat

6000 Kecskemét

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
A képen ez a felirat látható: " Dávodi Közös Önkormányzati Hivatal Dózsa György utca 61"

Dávod

2026. 04. 01.

Energetikai korszerűsítésen esett át két dávodi közintézmény

Jelentősen csökkent a két dávodi közintézmény energiafogyasztása.

2026. 04. 01.

[ Dávod ]

down arrow
A képen a Vikár Béla Könyvtár épülete látható.

Dunavecse

2026. 04. 01.

Megújult a dunavecsei Vikár Béla Könyvtár

Hőszigetelés, nyílászárócsere, valamint belső munkálatok is történtek a felújítás során.

2026. 04. 01.

[ Dunavecse ]

down arrow
Kérdőjeleket látunk papírlapokon

2026. 03. 31.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét – töltse ki a kérdőívet, és nyerjen!

Bács-Kiskun vármegye jövője most formálódik – és ebben a helyi lakosok, vállalkozók és a térség iránt érdeklődők véleménye kulcsszerepet játszik. A 2026–2040 közötti időszakra készülő vármegyei marketingstratégia célja, hogy Bács-Kiskun még élhetőbbé, vonzóbbá és versenyképesebbé váljon gazdasági, turisztikai és közösségi szempontból.

2026. 03. 31.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Kecskeméti Fürdő - image description
Sport, szórakozás, pihenés

Kecskemét

Bozsó János Gyűjtemény Kecskemét - image description
Különleges gyűjtemény Kecskeméten.

Kecskemét

Mediroyal Egészségközpont - image description
Egészségmegőrzés királyi módon

Kecskemét

chevron right
Design by WEBORIGO