Katona József életműve

Katona József 1791. november 11-én Kecskeméten született, iparos családban. Szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. 

Katona József életműve

Katona József 1791. november 11-én Kecskeméten született, iparos családban. Szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. 

Gimnáziumi osztályait befejezve jogi tanulmányokat kezdett. Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos diáktársához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. Békesi József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb szerepeket játszott, de drámafordításokkal, átdolgozásokkal és eredeti darabok írásával (például Ziska, Jeruzsálem pusztulása) szintén kimutatta a színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki Róza, aki később Déryné néven vált halhatatlanná. Katona félszegen, levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit; valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. Katona Józsefet a színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak. 1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán című történelmi drámája első változatát, melyet 1819-ben véglegesített. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott, míg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott. Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, 1830. április 16-án hivatalába tartva összeesett: szívroham végzett vele.

Kapcsolat

6000 Kecskemét

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Bagoly Egészségház - image description
Az Egészségmegőrzés centruma

Kecskemét

Kamra – Túra Egyesület - image description
Igazi ételt minden asztalra!

Kecskemét

Bozsó János Gyűjtemény Kecskemét - image description
Különleges gyűjtemény Kecskeméten.

Kecskemét

chevron right
Design by WEBORIGO