Jótanács Anyja római katolikus templom

A Tiszaalpári Templomdomb nyugati oldalán emelkedő barokk épület alapkövét 1752-ben helyezték el, felszentelésére három év múlva, 1755. november 19-én került sor Althann Mihály váci püspök kezdeményezésére, Szűz Máriának, mint a „Jótanács Anyjának” tiszteletére.

Jótanács Anyja római katolikus templom

A Tiszaalpári Templomdomb nyugati oldalán emelkedő barokk épület alapkövét 1752-ben helyezték el, felszentelésére három év múlva, 1755. november 19-én került sor Althann Mihály váci püspök kezdeményezésére, Szűz Máriának, mint a „Jótanács Anyjának” tiszteletére.

Egyhajós, keletelt, egyenes szentélyzáródású barokk stílusú templom. Nevezetessége a XVIII. század végéről származó, fából készült rokokó stílusú Mária-szobor. A főoltár építménye és szobrai igen értékesek, Szűz Mária családját ábrázolják. Bal oldalon Mária szüleit: Joachimot és Szent Annát, majd Zakariást és Erzsébetet jeleníti meg. A mellékoltár Szent András tiszteletét jelzi, a történeti hagyományok szerint ugyanis az ő  elismerésére épült a településen az eredeti kis templom a XIII. század táján. Az 1760-ban megalapított plébánia élén álló plébánosok a lelkipásztori, liturgikus tevékenységük révén a mai napig szorosan összefonódnak a falu mindennapjaival. Az egyházi jelenlét a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos szertartások révén átszövi az alpári emberek életét a születéstől a halálig. A tiszaalpári egyházi hitélet napjainkban is számottevő.

Kapcsolat

6066 Tiszaalpár Szent István 3.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
event card

Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága

arrow
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

event card

Zsidó temető

arrow
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

event card

Volt Latinovits Endre Kúria

arrow
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

event card

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége

arrow
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

event card

Vadkerti-tó

arrow
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

event card

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós

arrow
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

event card

Uszódi népviselet

arrow
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

event card

Uszódi kézi hímzés

arrow
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Bársony Lovasudvar

arrow

Tiszaalpár

event card

Lakitelek - Tőserdő Szikra és az Alpári-rét

arrow

Tiszaalpár

event card

Lakitelek - Tőserdő Szikra és az Alpári-rét

arrow

Tiszaalpár

chevron right
Design by WEBORIGO