Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán

Jellemzője, hogy az itt élők az elődeiktől tanult tudás alapján elkészítik saját eszközeiket, melyet a hal kifogásához használnak fel, továbbá elsajátítják a dunai csónak készítésének fortélyait. Eszközeikhez sajátos technikával készítenek hálót. A Duna sekélyebb vizeinek megismerésével használják és helyezik ki halászati eszközeiket, melyek között ma is megtalálható a varsa, a kece, a dobóháló, és a milling. A varsa tölcsérszerű nyílással készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz, amelynek a vizek járása, a halak tulajdonsága szerint sok változata ismeretes. A kece a csónakról vontatott, folyóvízi szerszáma. Jellemzője az A alakú, lécekből összeállított keret, amelyre a hálót felszerelik. A csónakban álló halász egyik kezével evez, másikkal a kecefa csúcsához rögzített kötelet tartja, így vontatja a víz folyása irányába a fenéken járó szerszámot. A dobóháló szabályos kör alakú, körben ólomsúlyozású eszköz. A halász a dobókötelet csuklójára hurkolja, és nagy lendülettel úgy dobja el a hálót, hogy már a vizet érés előtt szétterüljön. A kötél húzásakor az összehúzó inak a középső karikán átcsúsznak, így a háló s benne a zsákmány zacskószerűen emelkedik ki a vízből. Mára értékmegőrző és hagyományápoló szabadidős tevékenységgé lépett elő a kisszerszámos halászat. Továbbéléséhez fontos a fiatalabb generáció bevonása. E tevékenység megőrzését Fajszon és a Duna alsó szakaszán számos egyesület segíti és irányítja. A Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán 2013-ban a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe is bekerült.