Fülöpszállás református temploma

Az 1717-ben épület fatemplom, majd az 1750-ben épült vályogtemplom helyén 1797. november 1-jén szentelték fel a ma is álló kőtemplomot.

Fülöpszállás református temploma

Az 1717-ben épület fatemplom, majd az 1750-ben épült vályogtemplom helyén 1797. november 1-jén szentelték fel a ma is álló kőtemplomot.

A kőtorony még a vályogtemplom mellé, 1761. augusztus 13-ra készült el Mária Terézia uralkodói engedélye alapján. Ezt a tényt a torony falán elhelyezett márványtábla örökíti meg. A toronyban három harang van. 

A 2.000 férőhelyes templom késő barokk, ún. copf stílusban épült, alapterülete 442 m2.  A templom vége félkörívben végződik. Külső falát eredetileg két színűre festették. Alapszíne sötétebb sárga volt, világosabb színű mezőkkel, napjainkban fehér színű, ugyanúgy, mint a belső falak. 

 

A hajó két végében két karzat van. A keleti karzat alatt, a falba építve Kecskeméti Pál püspök síremléke látható. Mennyezet boltíves, stukkódíszítéssel látták el. A boltíveket belső oszloppillérek tartják. A virágos boltív díszítés szimbólum: a leányok felé mutatott remény és szeretet jelképe. 

A szószék az egyik pillérhez csatlakozik, kör alakú, gazdag virágdíszítéssel. Koronája vakolat architektúra: a nyitott biblia és a zászlós bárány jelzi, hogy Isten igéjének a szíveden kell nyugodnia. 

Körben a falakon szimbólumok sorakoznak. A címeres babérlevél a győztesek koronájának jele, a kehely az Úrvacsorára emlékeztet, az alabástromtartó jelentése: mindenünk feláldozása Istenért. A lángoló főnixmadár a Krisztusban való feltámadást jelenti. 

A templom közepén áll az Úrasztala. Mellette a baptisztérium (keresztelőkút), amely 1745-ből való. 

A Mózes pad nyitott, faragott tölgyfából készült, ugyanígy a papné padja és a templomszolgáé is. A templommal egyidős a többi, faragott tölgyfából készült pad is. Hullámos karfájuk jelképezi életünk hullámait, viharait, amik között biztosan tart minket Isten.

A keleti karzatra 1827-ben két manuálos, rück pozitív, 20 változatú orgonát építettek. Készítője Tormási Martz Henrik volt. 

 

A templomot 1958-ban műemléki védelembe vették. 

Kapcsolat

6085 Fülöpszállás

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park - image description
A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompa

Szentháromságtér a Szentháromság-szoborral - image description
Baja egyedülálló és gyönyörű főtere három oldaláról zárt tér, melynek egyik oldala a szabad vízfelületre tekint. A Szentháromság tér sajátossága, hogy lóhereformát kialakítva keresztezik az utak. 

Baja

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

Sárgamajor - image description
A Sárgamajor a múlt azon, ma már kevésbé ismert szegmenseit is őrzi, mely egykoron meghatározta az alföldi ember életmódját és mindennapi életét. 

Pálmonostora

Római katolikus templom Kerekegyháza - image description
Magyarország első vasbeton szerkezetű temploma, mely helyi védettségű középület, s a városkép egyik meghatározó létesítménye. 

Kerekegyháza

Polgármesteri Hivatal - image description
A XIX. század közepén a Dunavecsei járás elődje a Solti járás feldarabolásával létrejött Solti felső járás volt. Ennek 1886-tól Dunavecse lett a székhelye.

Dunavecse

Az 1710-es évek második felére újra benépesülő Kiskőrösre érkező jórészt szlovák ajkú telepesek az evangélikus vallást követték.

Kiskőrös

Katona József Színház épülete - image description
A teátrum 1916-ban vette fel a település szülötte, Katona József nevét.  

Kecskemét

chevron right

Hírek

chevron left
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Biczo Csárda és Lovaspanzió - image description
Vonzódsz a vidéki élet iránt, vagy csak szeretnél egy nyugodt, mégis élményekkel teli napot a családdal, barátokkal eltölteni? Akkor a Biczó Csárda & Lovaspanzió a számodra megfelelő hely!

Fülöpszállás

Birkás Bor- és Pezsgőház - image description
Borház a két torony alatt

Fülöpszállás

chevron right
Design by WEBORIGO