Fekete Pál országgyűlési képviselő közéleti és pedagógusi tevékenysége

Fekete Pál országgyűlési képviselő, tanár Kiskunfélegyházán született 1939. augusztus 27-én. Tehetséges diák volt: verset írt, szépen énekelt, remekül rajzolt, tornászversenyek dobogós résztvevője. 

Fekete Pál országgyűlési képviselő közéleti és pedagógusi tevékenysége

Fekete Pál országgyűlési képviselő, tanár Kiskunfélegyházán született 1939. augusztus 27-én. Tehetséges diák volt: verset írt, szépen énekelt, remekül rajzolt, tornászversenyek dobogós résztvevője. 

1956 őszén harmadik osztályos gimnazistaként részt vett a forradalom helyi eseményeiben: a Petőfi-szobornál elszavalta a költő Forradalom című versét. Beválasztották a Nemzeti Bizottságba. A szervezkedésben való részvétele miatt nyolc hónapot töltött börtönben, szabadulása után magánúton kellett befejeznie a gimnáziumot. 1959-től képesítés nélküli tanítóként dolgozott. 1968-ban a szegedi JATE levelező hallgatójaként magyar-történelem szakos diplomát szerzett. Szülővárosába 1972-ben került vissza, ahol általános iskolai tanárként több intézményben tanított. Tanítványai rajongtak érte. Megbízták a város szakfelügyeletével, majd az 1970-es évek közepétől a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet szakfelügyelője, illetve szaktanácsadója lett. Helytörténeti kutatómunkái, valamint a Petőfi- és a Móra-kultusz ápolása révén is maradandó értéket hagyott hátra. Vezetésével 1988. június 6-án megalakult a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület.  Fekete Pál részt vett a lakiteleki találkozón, alapító tagja a Magyar Demokrata Fórumnak. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett. A kormánykoalíció oktatási munkacsoportjában a közoktatási és szakképzési törvény reformjáért dolgozott. Történelem-tankönyvet írt a 8. osztályosok számára, társszerzője a Félegyházi Olvasókönyvnek. Számos egyéb publikációja jelent meg a pedagógiai szakirodalomban. Fekete Pál 56 éves korában, 1995. október 14-én hunyt el. A Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára címet posztumusz kapta meg 2008-ban.

Kapcsolat

6100 Kiskunfélegyháza Szent János tér 9.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO