Szalkszentmárton

Szalkszentmárton Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunság szélén, a Duna bal partján fekszik, attól 4 km-re. Budapesttől és Kecskeméttől egyaránt 60 km választja el.

Szalkszentmárton

Szalkszentmárton Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunság szélén, a Duna bal partján fekszik, attól 4 km-re. Budapesttől és Kecskeméttől egyaránt 60 km választja el.

Szalkszentmárton Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunság szélén, a Duna bal partján fekszik, attól 4 km-re. Budapesttől és Kecskeméttől egyaránt 60 km választja el. A település lapos határa a Duna ártere volt. Kedvező adottságai miatt már az őskorban is éltek itt emberek.

A régi iratok három falut említenek: Szalk, Szentmárton és Kis Csaba. Ezek közül Szalk volt a legnépesebb. A falvakat a tizenöt éves háború pusztította el, s a XVII. századi újratelepedés során a megtizedelt, szétszóródott lakosság már egy helyen, a mai település területén húzódott meg. A falu képét alapvetően meghatározó lakóházak fele a XVII. század végétől a XX. század elejéig épült nemesi udvarházakat utánzó tornácos parasztház. Európai viszonylatban is ritka látvány a szigorúan zárt faluközpont, benne a falusi klasszicista építészet egyik remeke, a községháza műemlék épülete.

Műemlék a főtéren álló kései barokk református templom, valamint a Beálló fogadó kocsiszínnel, amely a Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás néprajzi, irodalmi és helytörténeti gyűjteményének ad helyet. Az Emlékkiállítás dolgozói színes programokkal, múzeumpedagógia foglalkozásokkal várják a látogatókat egész évben. A 48-as forradalomhoz kapcsolódóan a március hónap a huszárok jegyében telik. Legtöbb vendég a múzeumok éjszakáján fordul meg nálunk. Az Emlékkiállítás udvara, ivója és pincéje rendszeresen ad otthont esküvőknek, osztálytalálkozóknak, egyéb családi rendezvényeknek.

A Petőfi téren található az eredetileg 1928-ban épült ártézi kút, melyet 2012-ben lakossági adakozásból sikerült felújítani. Az átadásra 2012. augusztus 20-án került sor. Amellett, hogy nagyon szép látványt nyújt, a helyi lakosok vízfogyasztásához is nagymértékben hozzájárul. Húsvét közeledtével az önkormányzat dolgozói ünnepi díszbe öltöztetik.Szalkszentmárton gazdasági életében kiemelkedő helyet foglal el a történelmi hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság. A klíma és a talajadottságok azt eredményezték, hogy az elmúlt századokban a mezőgazdálkodás alakíthatta döntően ennek a vidéknek az életét és sokszínű arcát. Az elmúlt években a növénytermesztésből élők több nehézséggel kényszerültek szembenézni (aszály, talajvízszint süllyedése, a szél pusztító hatása stb.), de a vidéki emberek kötelességtudata, helytállása ezekben az időszakokban is példaértékű volt.

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
Élhető Szalk - projektzárás - image description

Szalkszentmárton

2025. 10. 10.

Élhető Szalk - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Élhető Szalk” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00036). A projekt keretében 32,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a lakosság életminőségének javítása.

2025. 10. 10.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton - projektzárás - image description

Szalkszentmárton

2025. 06. 30.

Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00019). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település forgalmának csökkentése.

2025. 06. 30.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton - projektindítás - image description

Szalkszentmárton

2024. 11. 15.

Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton - projektindítás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00019). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a település forgalmának csökkentése.

2024. 11. 15.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
Élhető Szalk - projektindítás - image description

Szalkszentmárton

2024. 11. 15.

Élhető Szalk - projektindítás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Élhető Szalk” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00036). A projekt keretében 32,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a lakosság életminőségének javítása.

2024. 11. 15.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
chevron right

Turisztika

Értékeink

chevron left
Szalkszentmártoni református templom belsőépítészeti berendezései, bútorai - image description
Szalkszentmártonban 1767-ben húztak fel a régi toronyláb helyére sárfalú-tölgyfagerendás szerkezetű épületet, melynek helyére Mária Terézia engedélyével még az 1781-es türelmi rendelet előtt, 1775-ben kezdhetett újat építeni a helyi református közösség. 

Szalkszentmárton

Petőfi Sándor Emlékkiállítás - image description
A hajdani mezőváros, Szalkszentmárton központjában áll a tekintélyes, fehérre meszelt falú, a település hajdani földesura, gróf Festetics György által 1810-ben klasszicista stílusban építtetett, beálló vendégfogadó és mészárszék.

Szalkszentmárton

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Élhető Szalk - image description
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00036
Szalkszentmárton
ERFA
TOP_Plusz
2023.10.01.
2025.06.30.
subsidy rate 100%
32 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00036
kommunikáció
2023.10.01.
2025.06.30.
32 000 000 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2022.05.15.
2022.11.30.
subsidy rate 100%
17 063 730 Ft
lezárt status icon
MFP-UHK/2022-3346660800
saját
2022.05.15.
2022.11.30.
17 063 730 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.07.01.
2021.12.31.
subsidy rate 100%
22 601 219 Ft
lezárt status icon
MFP-ÖTU/2020-3081463715
saját
2020.07.01.
2021.12.31.
22 601 219 Ft
MFP-ÖTIK/2022/1-3347313954
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2022.05.01.
2022.11.30.
subsidy rate 100%
10 699 998 Ft
lezárt status icon
MFP-ÖTIK/2022/1-3347313954
saját
2022.05.01.
2022.11.30.
10 699 998 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.08.15.
2021.09.30.
subsidy rate 100%
14 960 053 Ft
lezárt status icon
MFP-UHK/2021-3280226546
saját
2021.08.15.
2021.09.30.
14 960 053 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.01.01.
2020.08.31.
subsidy rate 100%
3 999 999 Ft
lezárt status icon
MFP-SZL/2019-3031624511
saját
2020.01.01.
2020.08.31.
3 999 999 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.10.15.
2020.11.30.
subsidy rate 100%
12 065 254 Ft
lezárt status icon
MFP-ÖTU/2019-3020050246
saját
2019.10.15.
2020.11.30.
12 065 254 Ft
MFP-ÖTIK/2021/6-3284799048
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.09.01.
2022.06.30.
subsidy rate 100%
4 999 998 Ft
lezárt status icon
MFP-ÖTIK/2021/6-3284799048
saját
2021.09.01.
2022.06.30.
4 999 998 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.09.01.
2021.04.30.
subsidy rate 100%
3 500 000 Ft
lezárt status icon
MFP-OJF/2020-3088052275
saját
2020.09.01.
2021.04.30.
3 500 000 Ft
Szalkszentmárton
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.11.30.
2021.04.30.
subsidy rate 100%
4 999 995 Ft
lezárt status icon
MFP-FFT/2019-3020713341
saját
2019.11.30.
2021.04.30.
4 999 995 Ft
Belterületi útfejlesztés Szalkszentmárton - image description
TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00019
Szalkszentmárton
ERFA
TOP_Plusz
2022.10.01.
2023.11.30.
subsidy rate 100%
150 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00019
kommunikáció
2022.10.01.
2023.11.30.
150 000 000 Ft
Szalkszentmárton
ERFA
TOP_Plusz
2022.09.01.
2024.04.30.
subsidy rate 100%
59 880 500 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00004
kommunikáció
2022.09.01.
2024.04.30.
59 880 500 Ft
Design by WEBORIGO