Kerekegyháza

Az 1856-ban alapított Kerekegyháza az Alföld szívében, Bács-Kiskun megye északnyugati részén, a Duna-Tisza közi Homokhátságon fekszik, Kecskeméttől 19 km-re.

Kerekegyháza

Az 1856-ban alapított Kerekegyháza az Alföld szívében, Bács-Kiskun megye északnyugati részén, a Duna-Tisza közi Homokhátságon fekszik, Kecskeméttől 19 km-re.

Az 1856-ban alapított Kerekegyháza az Alföld szívében, Bács-Kiskun megye északnyugati részén, a Duna-Tisza közi Homokhátságon fekszik, Kecskeméttől 19 km-re. A város az 52-es út felől, valamint az M5 autópálya –Lajosmizse felől is megközelíthető.

A település története az Árpád-korra nyúlik vissza, amikor is egy kör alakú templom épült, ahonnan a város a nevét kapta. Az első írásos dokumentumok 1323-ból származnak. Az itt élő emberek ősei a régmúlt időben pásztorkodással, földműveléssel, halászattal foglalkoztak. A hagyományok, a szellemi és tárgyi örökség e múltból ered.  Kerekegyháza 2001. július 1-én kapta meg a városi címet. Szabályos településszerkezete, a széles utcák, a tágas terek, a nagy zöldfelületek sajátos hangulatot biztosítanak. Mai lakóinak a mezőgazdaság, helyi ipari cégek, s a vendégfogadás nyújt megélhetést. A Kerekegyháza-Kunpuszta Kiskunsági Nemzeti Park védett területen ősgyep, szikes puszta, ősborókás jellemzi az eredeti szépségében megőrzött szép és tiszta természeti környezetet. A kedvező természeti adottságokra épülő idegenforgalom meghatározó a város életében, a jelentős szálláshely-kapacitással rendelkező településen az üdülőtanyák egy része külföldi- tulajdonban van.

A városban bölcsőde, óvoda, általános iskola és alapfokú művészetoktatási intézmény, könyvtár és művelődési ház, ifjúsági klub, helytörténeti gyűjtemény, tűzoltóság, orvosi rendelők és labor is működnek. Aktív civil élet folyik, több alapítvány és egyesület jött létre az ifjúsági, kulturális, helytörténeti, óvodai, iskolai, művészeti, sport és testvértelepülési célok érdekében. A városban 100 éves a katolikus és református templom, s mindkét gyülekezet aktívan vesz részt a település életében. A város infrastrukturális ellátottsága jó: vezetékes ivóvíz, csatorna, villany, gáz, autóbusz közlekedés, aszfaltozott utcák, kábeltelevízió van kiépítve.

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left

Kerekegyháza

2025. 04. 17.

Kondor tó - vizet a tájba

A nyolcvanas években még rendszeres halászat folyt Fülöpháza határában, ma már félsivatag a valamikori Kondor-tó területe.

2025. 04. 17.

[ Kerekegyháza ]

down arrow

Kerekegyháza

2023. 05. 31.

Nézzenek oda! Itt az utánpótlás ÉLŐ KAMERA

Különleges élményben lehet részünk, ha egy kicsit megállunk és követjük a kerekegyházi gólyacsalád életét. 

2023. 05. 31.

[ Kerekegyháza ]

down arrow

Kerekegyháza

2023. 01. 07.

Rendek Ökogazdaság ÉS TANYAMÚZEUM

FEDEZD FEL BÁCS-KISKUNT!

2023. 01. 07.

[ Kerekegyháza ]

down arrow

Kerekegyháza

2022. 09. 12.

PETŐFI ÉS A GASZTRONÓMIA CÍMMEL RENDEZTÉK MEG AZ IDEI ÉRTÉKTÁR KONFERENCIÁT

Vajon mik voltak a kedvenc ételei Petőfi Sándornak?

2022. 09. 12.

[ Kerekegyháza ]

down arrow
chevron right

Értékeink

chevron left
Magyarország első vasbeton szerkezetű temploma, mely helyi védettségű középület, s a városkép egyik meghatározó létesítménye. 

Kerekegyháza

A „kunkerekegyháziság”, illetve ma a „kunpusztaiság” a természetközeliség, a hagyományos, zárt paraszti életforma nyomán megjelenő „lassú turizmus.

Kerekegyháza

Az Aratófesztivál, melyet Kerekegyházán rendeznek meg minden év augusztus 19-én, Ádám Kálmánné és Boldizsár András helyi vállalkozók kezdeményezése. A hagyomány szerint az aratás befejezésének végét zenés-táncos felvonulással, táncmulatsággal, evés-ivással, aratókoszorúk készítésével ünnepelték. 

Kerekegyháza

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Kerekegyháza
ERFA
TOP
2018.06.15.
2021.12.31.
subsidy rate 100%
428 584 735 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00018
saját
2018.06.15.
2021.12.31.
428 584 735 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00022
Kerekegyháza
ERFA
TOP
2019.09.01.
2021.12.29.
subsidy rate 100%
123 504 200 Ft
lezárt status icon
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00022
saját
2019.09.01.
2021.12.29.
123 504 200 Ft
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00013
Kerekegyháza
ERFA
TOP
2017.05.01.
2019.04.30.
subsidy rate 100%
355 035 164 Ft
lezárt status icon
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00013
saját
2017.05.01.
2019.04.30.
355 035 164 Ft
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00014
Kerekegyháza
ERFA
TOP
2017.05.01.
2018.01.31.
subsidy rate 100%
15 281 789 Ft
lezárt status icon
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00014
saját
2017.05.01.
2018.01.31.
15 281 789 Ft
Design by WEBORIGO