Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Templom

A római katolikus templom nem visel házszámot, valószínűleg a község második, harmadik és negyedik temploma.
Az első templom, amely egy igen szerény épület volt, vesszőből font és sárral betapasztott, un. paticsfalú építmény, kb. 1720-tól szolgált az istentiszteletekre. Valószínűleg a Kossuth és a Rákóczi utca kereszteződése táján állt, mert körülötte temető is volt, amely maradványai a Rákóczi utca páratlan oldalán lévő házak kertjeiben ma is megtalálhatóak.Majd 40 évig használták, de a lakosság számának növekedésével kicsinek bizonyult, ezért Maurovics Péter, a korabeli plébános új templomot építtetett, de nem a régi, hanem már a mostani helyen.Az 1759-ben épült templom is gyenge anyagból készült, vályog és vert falú volt, és mivel alászigeteletlen is volt, hamarosan az ezen a helyen magasan álló talajvíz martaléka lett. Az 1770-es években összedőlt.
A harmadik templomot 1779-ben építette a királyi kamara, most már téglából és kőből, sajnos azonban azonos befogadó képességgel, ami nagy hiba volt, hiszen a lakosság száma ebben az időben folyamatosan emelkedett.
A megoldást az 1822-23-ban épült templom hozta, amely a mai méretekkel épült, de még nem teljesen azonos a maival. 1823. november 30-án szentelték fel a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére. „Freskóit Kuczka Mihály, a festett üvegablakokat Zsellér Imre készítette. Negyven méter magas tornyában négy harangot helyeztek el, az egyik Eberhard Henrik, a másik Slezák László műhelyében készült.1904-1905-ben átépítették, részben hozzáépítéssel, magasítással és a torony magasításával is. A templom secco képekkel való kifestése 1910-11-ben történt Kuczka Mihály templomfestő által. 1971-72-ben elbontották a szószéket és a két oldalhajó barokk stílusú oltárait, leszerelték a csillárokat, átfestették a freskókat. 1993-97-ben szigetelték, újravakolták és sótlanították a falakat. A templom új padlóburkolatot és új világítást kapott, korszerűsítették a fűtést, restaurálták az oltárokat, festették a falakat.”. A felújítás folytatásaként 2003-ban elkészült az új orgona, melyet a 100 éves, használhatatlanná vált orgona helyére építettek. Két év múlva tetőfedés, 2006-ban pedig a harangtér és a toronybelső renoválása, és a falak külső festése zajlott.
A templom külső falán található a Felvidéki magyarok, a kitelepítettek, és a toronyóra emléktáblája. A főoltár mögötti külső falon a Németszeghyi János-emléktábla látható, belső falán pedig a Rudics család emléktáblája helyezkedik el. A templom előtt a festett homokkőből készült „Vörös kereszt” áll.
A templomban vannak eltemetve a kegyurak közül a báró Rudics, a Némethszeghy és a Kovachich család egyes tagjai.