Móra Ferenc Szobor

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás

Móra Ferenc író, költő, újságíró, muzeológus 1879. július 19-énszületett Kiskunfélegyházán, szegényparaszti családban. Édesapja szűcsmester volt, édesanyja kenyérsütő asszonyként dolgozott. A szülők nehéz körülményeik ellenére is nagy gondot fordítottak fiuk taníttatására. Az író a félegyházi gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett, majd a budapesti egyetembölcsészkarán szerzett tanári diplomát, miközben a Félegyházi Hírlapban már jelentek meg írásai.1904-től Az Én Újságom című gyermeklap részére is írt. Ez idő alatt forrott ki egyedi stílusa: a páratlan mesélőtehetség,és gyermeki humor, amelyhez gyermekkorából merített alapot. Móra országszerte megnyilvánuló népszerűségének, sikereinek hatására Kiskunfélegyháza1929-ben díszpolgárává választotta. A magyar ifjúsági irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója 1934. február 8-án hunyt el.

 

Kapcsolat

Kiskunfélegyháza

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Vöcsök tanösvény - Péteri-tó TT (Pálmonostora)

arrow
A három és fél kilométer hosszú ösvény a halastavak és a környező élőhelyek növény- és állatvilágába nyújt betekintést. Hossza: 3500 méterMegközelítés: Az E 75-ös (5. számú) főútvonal 127. km-énél, a Dongér-csatorna hídja mellett, nyugati irányba található. (GPS: 46°35’43,57” É, 19°55’16,65” K) Az út mellett álló tanyasi iskolaépület udvarán áll az első tábla. A tanösvény egész évben járható.    Vöcsök-tanösvény:  A 781 hektáros terület 1976 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. A Péteri-tó 3 tóegységből álló tórendszere eredetileg természetes szikes tó volt, melyet a XX. század során alakítottak halastóvá. A tavak területe kb. 220 ha. A legfőbb vízszállító és lecsapoló csatorna a Dong-éri-főcsatorna, ami egyfajta zöld folyosóként is szolgál az állatvilág számára. A tavak környezetében jellegzetes sziki növénytársulások a szikes mocsári vegetáció, a sós rétek vakszik növényzete, a szikfok és szikes pusztai, valamint kis kiterjedésben lápi növényzet találhatók. A nádasok a vízimadarak, a tószegélyi szikesek a sziki madarak élőhelyei. Nagy jelentőségű a nádasokban levő gémtelep. A tórendszer a tavaszi és őszi madárvonulások idején fontos pihenő és táplálkozó hely. A homoktalajú hátakra telepített nemes nyár- és akácerdő foltok helyenként a vizek széléig is lehúzódnak. Az idősebb nyarasok odúlakó fajoknak pl. szalakótának, zöld küllőnek, a fekete harkálynak, valamint denevéreknek adnak otthont.   A tanösvény állomásai: 1.      A Dong-éri –főcsatorna 2.      A Péteri-tó története 3.      A Péteri-tó, mint halastó 4.      A Péteri-tó madárvilága 5.      Szőrmés várlakók Érdekesség: Egykor egész Európában elterjedt állat volt a vidra . Mára élőhelyük beszűkült, számuk jelentősen megfogyatkozott. Hazánk egyelőre európai viszonylatban vidra nagyhatalomnak számít, ami nem azt jelenti, hogy nálunk annyira jó lenne a helyzetük, hanem azt, hogy a többi országban elszomorító a sorsuk. A nálunk élő vidrafaj hossza 1 méter körül mozog, vállmagasságuk 25-30 centiméter, súlyuk 6-16 kg, de találkoztak 23 kg-os vidrával is. Megnyúlt, karcsú, de mégis erőteljes testfelépítésű, menyétféle ragadozó emlős. Feje gömbölyded, fülkagylói a bundájából alig emelkednek ki, és amikor a víz alámerül bezáródnak. Ujjai között úszóhártyák feszülnek. Bundája rövid szőrű és annyira tömött, hogy nem hatol át rajta a víz. Színe felül sötétbarna, alul világosabb, álla és felső ajka világos foltos. A vidrák kitűnő úszók. Éjszaka jár zsákmánya után, ami elsősorban kisebb-nagyobb halakból áll, de ha nincs hal, elfogyasztja a békákat, kisebb vízi madarakat és azok tojásait is. Májusban hozza világra utódait, általában 2-3 kölyköt ellik, a kicsik szeme 10. napon nyílik ki. Rendkívül intelligens, mozgékony állatok 6.      Erdők a Péteri-tó környékén Érdekességek: Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisát is csökkentik, vagy akár meg is szüntethetik. 7.      Víz, víz, tiszta víz Érdekességek: Nem is olyan régen, amikor a nagy magyar Alföld tekintélyes részét mocsarak borították, gyakori mesterségnek számított a csíkászat. A nagy mocsarak lecsapolása óta ez a foglalkozás kiveszettnek számít. A 30-40 centiméteresre is megnövő réti csík volt az alapanyaga a ma már ismeretlen csíkos káposztának. A réti csík oxigénszegény vízben is képes  megélni,mert  a levegőből közvetlenül is képes oxigént felvenni. A halászok is éppen ezt a tulajdonságát használták ki. Megtisztítottak egy kis foltot a növényzettel sűrűn benőtt lápban, és erre helyezték vesszőből font varsájukat.  A nyílt vízfelületen hamarosan megemelkedett a vízben oldott oxigén szintje, ami tömegével vonzotta oda a halakat. Nem véletlenül nevezték az ilyen halfogó helyeket csíkbányának. A réti csík az egyetlen hazai halfaj, amely képes elviselni a vizek időszakos kiszáradását és akár hetekig kibírja a lápok nedves iszapjában. Hazánkban védett halfaj.     Élet a szikeseken 8.      Récés szék Érdekesség: a szikesek rovarvilága: A szikes tavak zavaros vizében a gerinctelen fauna legnépesebb csoportját, a mezozooplanktont elsősorban a mikroszkopikus méretű evezőlábú rákok és az ágascsápú rákok alkotják.  A víz nyári töményedése során jelentősen csökken a fajszám, a sótűrő kisrákok literenkénti sűrűsége viszont elérheti akár a 8-10 ezer példányt is.  A nagyobb testű makro-zooplankton (1mm - 2 cm) fajai kora tavasszal jelennek meg a szikes vizekben. A nyári beszáradás következtében a sekély vízben besűrűsödött zooplankton tömeg nagy számban vonzza a különböző parti madarakat.  A szitakötők ragadozó életmódot folytató lárvái a parti növényzettel fedett, sekély vízben fejlődnek. A rovarok közül a kisebb termetű törpeszúnyog lárvák, és az árvaszúnyog fajok lárvái a tófenéken élnek. A szikes vizekben nagy számban élnek vízipoloskák. A legjellemzőbb fajok a sziki búvárpoloska és közönsége búvárpoloska. A csiborok lárvái az aljzat felületén élnek, míg a kifejlett bogarak tipikus vízi életmódot folytatnak. A csíkbogarak közül a parány csíkbogár fordul elő a szikes vizekben.  9.  Nyomkereső Érdekességek: A tövisszúró gébics zsákmányát karóba húzza. Tápláléka főként rovarokból áll, de néha apró gerinceseket (gyíkokat, madárfiókákat, békákat, rágcsálókat) is megfog. Zsákmánybőség idején nem fal fel mindent egyszerre, hanem a bokrok töviseire tűzi a maradékot (innen ered elnevezése is). Mi a bagolyköpet?  A baglyok elsősorban kistermetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit − a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja − egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik. A bagolyköpetek az adott fajra jellemzőek (más alakú köpete van a gyöngybagolynak, mint az erdei fülesbagolynak, vagy a macskabagolynak), ez alapján megállapíthatjuk, hogy az adott területen mely bagolyfaj fordul elő. A köpetekben levő maradványokból megállapítható például, hogy milyen rágcsálók élnek a területen. forrás: knp.hu 
event card

Varangykő tanösvény – Csólyospálos

arrow
A csólyospálosi földtani feltárás egyike a Duna-Tisza köze DK-i részén korábban létrejött kővágó helyeknek, ahol a kőfejtés révén feltárt szelvényben jól tanulmányozható a réti mészkő és dolomitiszap előfordulás. A település melletti feltárás egy felhagyott bánya, melynek anyagát – kb. fél méter vastag fedőréteg elhordása után – kézi szerszámokkal fejtették ki. A településen kőzet bányászata az 1970-es években szűnt meg.A túraútvonal bebarangolása során hiteles képet kaphatunk a darázskő természeti és néprajzi örökségéről. A túrázni vágyókat az útvonal mentén elhelyezett információs tábla segíti a tájékozódásban. Aki ellátogat ide, nemcsak egy geológia időutazásnak lehet tanúja, hanem megfigyelheti az egykori szikes tó még napjainkig is fennmaradt színes élővilágát, egy elfelejtett mesterség és népi építészet gazdag szeletét. Megközelítés: A feltárás Csólyospálos településtől ÉK-re, a temetővel szemben lévő dűlőúton közelíthető meg. Parkolni a polgármesteri hivatal vagy a községi temető melletti parkolóban lehet.  (GPS: 46°25’41,59” É, 19°51’03,45” K). Innen a bemutatóhely kb. 1500 méter sétával homokos dűlőúton közelíthető meg. Át kell haladni egy tanya melletti gyepen. A bemutatóhelyet táblák jelzik. GPS: 46° 25’ 35,915” É,  19° 51’ 54,944” KÁllomások száma: 4A földtani feltárás fokozottan védett természeti terület, ezért hatósági engedély nélkül kizárólag a helyszínen kialakított feltáró út (pallósor) mentén látogatható! Bejárható: egész évben, de főként tavasszal javasolt, kiváló sétaalkalom is. Hossza: 3 km   Állomások száma: 4   Hazánk majd’ minden vidékén találunk kőbányákat, kőnyerő helyeket. Meglepő és kevésbé ismert módon még az Alföld egyes vidékein is. A Duna-Tisza közén ugyanis foltokban bányászható és építkezésre alkalmas réti mészkövet lehet találni. Ilyen egykori réti mészkő kitermelő hely a csólyospálosi földtani feltárás. A terület 1978-ban kapott természetvédelmi oltalmat. A helyszín tulajdonképp kőzettani típusszelvény, amilyen a Duna-Tisza közén nagyon sok másik semlyékben is kialakítható lenne. Ám miközben itt, Magyarország közepén térségi léptékben is jellemző ez a képződmény, addig ehhez hasonlót világviszonylatban is csak néhány helyről (Kalifornia, Belső-Anatólia, Irán, Dél-Ausztrália térségében) ismerünk. A Csólyospálosi földtani feltárás építményei a Duna-Tisza Közi pásztorépítmények, a népi építészet hagyományaira támaszkodik. A fogadó kapu stilizált kapuoszlop galambdúccal. A vasaló a szél és eső ellen védte a pásztorokat. Hasonló volt régen a pásztorok konyhája, de ebben őrizték ruhájukat, eszközeiket is. Szintén nádból készült építmény a kontyos kunyhó, ami a szél, az eső vagy a tűző nap ellen nyújtott enyhelyet. A vesszőfonású cserény mintáját követi a madárfigyelő hely faragott bíbiccel. A látófa az alföldi pásztorok őr- vagy állófája 5–7 méter magas, lecsonkolt ágas fa volt, ami többféle célt is szolgált. A pásztor erre felmászva adott jelet a messze legeltető társának, innen figyelte a jószág mozgását. Erre akasztották a tarisznyáikat is. Régebben olyan jelnek is tekintették (címerfa), amivel a számadó kijelölte kizárólagos legeltetetési területét. Érdekességek A vasoxidtól barnásfehér kőzetet a Homokhátság népe „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető lyukacsos szerkezetéről kapott, de a népi emlékezetben szép és kifejező sárkő, gyepkő, mocsárkő, varangykő és cupák elnevezésekkel is illették. A darázskő a Kiskunság egyetlen jó minőségű, ugyanakkor könnyen megmunkálható szilárd építőanyaga, az Alföld ma már szinte teljesen elfeledett képződménye.A Csólyospálosi réti mészkő- és dolomit-feltárás nemcsak geológiai és természetvédelmi, hanem jelentős kultúrtörténeti értéket is képvisel, hiszen egy évszázadokon át művelt népi foglalatosság: a kővágás emlékhelye.A szilárd építőkőzeteket gyakorlatilag nélkülöző Duna-Tisza közén az Árpád-kor óta folyamatosan bányászták a darázskövet.Számos Árpád-kori, vagy késő középkori templom alapozása és falazata épült darázskő felhasználásával: közülük a legismertebbek a soltszentimrei Csonka-torony, a kecskeméti Szent Miklós templom támpillérei és hajdani temetőkertjének csontháza, az ócsai premontrei prépostság temploma, a lajosmizsei Pusztatemplom, Szer monostora az Ópusztaszeri Emlékparkban. Szintén darázskőből épült középkori emlék a Csengelén talált kun sírkamra vagy a napjainkban folyó ásatás során Bugac-Felsőmonostoron előkerült kolostor.A 20. század eleji építkezéseken is találkozhatunk darázskővel módosabb gazdák borospincéiben, tanyák épületalapjaiban, melléképületek falazatában. Csólyospálos környékén kővágás 1970 táján szűnt meg. Hogyan keletkezett a réti mészkő? A Duna-Tisza közi Homokhátság felszínét változatos formájú, helyenként több méter magasságú homokbuckák, lösszel fedett területek jellemzik. A közöttük található mélyedésekben kialakult időszakos vízállások – semlyékek, kiszáradó rétek – az édesvízi karbonát képződés helyeinek őrzői. A Duna-Tisza közének állandó és időszakos szikes tavaiban a jégkorszak végétől, a holocén időszak kezdetétől karbonátos üledékképződés indult el, amely folyamat az intenzívebb emberi megtelepedéshez kötődő, növekvő foszfát/foszforterheléssel a bronzkorban, – megközelítőleg 3500 évvel ezelőtt – leállt, de a képződéséhez szükséges feltételek megléte esetén néhány helyen még ma is folytatódik. Képződéséhez kedvező viszonyokat a nyári csapadékszegénység, a sekély, ingadozó vízszint, a jelentős párolgás és a tavak vizének kémiai összetétele adja. A homokbuckák közötti mélyebb fekvésű területeken, ahol a talajvízszint (akár éghajlati okokból, akár vízrendezés hatására) tartósan és nagymértékben csökken, ott tó már nem maradhat fönn, jobbára csak rövidebb időtartamú tavaszi vízborítottság alakulhat ki. Az ilyen kisvizeket nevezik semlyéknek. Fenékszintjükben a korábban keletkezett dolomitiszap a talajvíz-ingadozás zónájába kerül, az üledék folyadéktartalma is erősen ingadozó, összmennyisége lecsökken. Az ilyen geokémiai körülmények között, a kalcitkristályok beépülésével megy végbe az üledék kemény karbonát-kőzetté szerveződése, vagyis a darázskő kialakulása. forrás: knp.hu   
event card

Kékmoszat tanösvény - Szelidi-tó TT (Dunapataj)

arrow
A Szelidi-tónál található 12 állomásból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A Szelidi-tó, mely 1976 óta természetvédelmi terület, a jégkorszak után a Dunából lefűződött jellegzetes morotvató. Ez az egyetlen mély vizű, szikes jellegű tó hazánkban. Kellemes, lágy, gyorsan felmelegedő lúgos vize van, mely a szikesekre jellemző nátrium- kálium- és magnéziumsók mellett minimális jódot is tartalmaz, ezért nem véletlenül népszerű természetes fürdőhely. Hossza: 2400 mMegközelítés: Dunapataj felől gépkocsival vagy kerékpárral. A tanösvény kiinduló pontja az üdülőfaluban a Szittyó téren található.  A strandolás és más vízi élmények mellé a Kékmoszat tanösvény meglátogatását javasoljuk. A 12 állomást felfűző tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A tanösvény kiinduló pontja a Dunapataj-Szelid üdülőfaluban levő Szittyó téren található, egyben ez a tavi turizmus központi helyszíne. A tanösvény állomásai részben a tó partján levő kerékpáros-gyalogos sétaút mentén helyezkednek el. Az üdülőfalu utolsó utcájához tartozó strandlejárónál van a negyedik állomás. Ezt elhagyva a sétaút egy keskeny ösvényben folytatódik a nádszegély és a tóparti erdősáv között, később pedig a fák és bokrok között halad. Egy enyhe emelkedőnél találjuk az ötödik állomást, ahol színes, elektromikroszkópos felvételek segítségével tárul elénk a tó különleges algavilága. Ezután a keskeny ösvény egy széles földútba torkollik. Ezen a szakaszon találjuk a következő három állomást. Az út kissé eltávolodik a tóparttól és egy szántóföld, valamint egy fiatal tölgyültetvény közötti földúton folytatódik. A 9. állomás a tanösvény legtávolabbi pontja, ahonnan a tanösvény hurka visszakunkorodik az üdülőtelepre. Az utolsó állomás az erdő szélén az úgynevezett Várdombnál van, ahol a környező emberi települések történetéről és ennek nyomairól kaphatunk információt. Akik pedig úgy gondolják, hogy a tanösvény által kínált 2,4 km-nél többet szeretnének mozogni, két további túrajavaslatot találhatnak a +Programtippek alcím alatt. Gyalogosan lehetőség van a Szelidi-tó megkerülésére. A teljes kör hossza könnyű terepen 11 km, mely tempótól függően 3-5 óra alatt teljesíthető. A kerékpározás szerelmeseinek pedig egy 51,3 km hosszú Duna-parti körtúrát kínálunk. Állomások:1. Hogyan jött létre a tó?2. Mitől bársonyos a tó vize?3. Vízvédelem 4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”5. Vízi parányok6. Vízi növények7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?8. Úszóbajnokok és szigonyosok9. Nádi énekkar10. Fák, bokrok11. Erdei lakótelep12. A Várdomb További információk, látnivalók:  www.knp.hu
event card

"Hej Dunáról fúj a szél!"

arrow
Bács-Kiskun vármegye egydülálló tulajdonsága, adottsága, hogy a két folyó ölelésében számos vizes attrakciót is magáénak tudhat. Tisztelve, megbecsülve és óvva a Duna és a Tisza nyújtotta lehetőségeket, őrizzük múltjának értékeit és igyekszünk új elemekkel bővíteni az ideérkezők élménytárát. Szálláshelyek tekintetében Baja a legfőbb bázis, de alkalmi szálláshelyeket a településeken is lehet találni. Ugyanakkor egynapos kirándulás keretében is kellemes időtöltésre, élményszerzésre ad lehetőséget minden település.  1. Hajómalom és Halászati MiniskanzenHelyszín: Baja, Türr István kilátóA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gasztronómiai ismeret; A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található. Csodálatos látvány maga a sétaút is, ami a kilátóhoz vezet.  2.Népi halászszerszám-készítés, Kobolya SajtműhelyHelyszín: 6513 Dunafalva, Ady E. u. 26.A tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; gasztronómiai ismeret; A sokoldalú Pencz családból az édesapa révén népi iparművészeti tevékenységgel, a halászszerszám-készítéssel, halászeszközökkel, a fiú jóvoltából a sajtkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg Bajától délre egy kis településen, Dunafalván.  Azért is számít kuriózumnak, mert a dunai halászok -bár egyre kevesebben vannak-  még ma is használnak sok eszközt őseik hagyatékából.   3.Hogyan öltöttek nagyanyáink? -  Bukovinai székely szálánvarrott keresztszemesHelyszín: Községi Könyvtár CsátaljaA tevékenység típusa: hagyomány éltetés  A csátaljai székelyek a bukovinai Istensegítsből jöttek, s hozták magukkal a bukovinai székely mintakincset. A mai napig élő hagyomány a székely varrottas készítése. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy átmentsék az utókornak a készítés folyamatát. 
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Félegyházi Kézműves Sörfesztivál

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás

event card

Advent - Kiskunfélegyháza

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás

event card

Templomhalom

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Épített örökségeink

event card

Tourinform irodák Bács-Kiskun megyében

arrow

2023-02-23

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Parti-túrázz!, Lovas, Vizí túra, Kerékpár, Gyalogos túrák, Zarándok utak, Lovas túrák, Vizi túrák, Kerékpáros, Bor és pálinka, Horgászat vadászat, Ökoturizmus, Horgászat, Vízi sportok Borozz!, Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg! Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Félegyházi Kézműves Sörfesztivál

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás

event card

Advent - Kiskunfélegyháza

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás

event card

Templomhalom

arrow

2023-02-20

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Épített örökségeink

event card

Tourinform irodák Bács-Kiskun megyében

arrow

2023-02-23

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Parti-túrázz!, Lovas, Vizí túra, Kerékpár, Gyalogos túrák, Zarándok utak, Lovas túrák, Vizi túrák, Kerékpáros, Bor és pálinka, Horgászat vadászat, Ökoturizmus, Horgászat, Vízi sportok Borozz!, Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg! Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Szántó Piroska Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész életműve

arrow
Szántó Piroska festő, grafikus, író 1913. december 7-én született Kiskunfélegyházán.

2023-02-14

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

event card

Petőfi Sándor költészete, kiemelten az Alföldről és a Kiskunságról írott versei

arrow
Petőfi Sándor költészetében megjelenik az Alföld és a Kiskunság. Petőfi az élő nyelvet használja verseiben, nyelvhasználatának egyik forrása pedig a gyermekkorában megismert félegyházi palócos nyelvjárás volt.

2023-02-13

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

event card

Pajkos-Szabó István-féle Szélmalom

arrow
Kiskunfélegyházán, a város határában 1850 körül még 62 szélmalmot tartottak nyilván. A szélmalmok a XIX. században élték fénykorukat, a gőzmalom megjelenésével eljárt felettük az idő. 

2023-02-13

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

event card

Ótemplom - Sarlós Boldogasszony templom

arrow
Az újratelepült Kiskunfélegyháza lakosai már 1744-ben kezdték gyűjteni a különböző pénzadományokat egy kőtemplom építésére. Mária Terézia királynő ötszáz forint adománnyal járult hozzá a költségekhez. Az alapkövet 1749-ben tették le, az építkezést 1752-ben fejezték be.

2023-02-13

Kiskunfélegyháza - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO