Bugaci Marhahúsból készült ételek

Bugac - Kiskunfélegyházi járás

Az alföldi pásztorok anno azokból a nyersanyagokból főztek, amelyek a rendelkezésükre álltak. Ételeik 200 év leforgása alatt a magyar konyhaművészet jellegzetes és uralkodó paprikás remekeivé váltak. A pörkölt és a gulyásleves klasszikusan magyar étel, melyet mára már szinte a világ minden táján ismernek és külhoni változataként fogyasztanak. A hús mellett a magyar konyha három legfontosabb alapanyaga adja az étel különleges ízvilágát: zsír, hagyma, őrölt pirospaprika.

Kapcsolat

Bugac

http://www.bugac.hu/
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Báránypirosító tanösvény - Fülöpházi buckavidék (Fülöpháza)

arrow
Találkozott már a báránypirosítóval? Egy gyönyörű, kék virág, mely szinte talajtakaróként uralja az alföldi buckákat április-májusban. A Báránypirosító tanösvényen sétálva is gyönyörködhet a láványban! A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Kiinduló helye a Naprózsa Ház és Erdei Iskola parkolója. A tanösvény elején egy fitnesz gépekkel felszerelt erdei tornapályát találunk, majd ezt elhagyva jutunk a tanösvény útvonalára, mely egy ideig a piros sáv jelzésű túraútvonalát követi. A tanösvény korábbi útvonala új állomásokkal egészült ki, hurokszerű útvonala egy rövidebb és egy szakaszra tagolódik.  Hossza: 2600 méterMegközelíthető: az 52. számú főút 20 km szelvényénél lévő oktatóközpont parkolójából. A tanösvény az oktatóközponthoz tér vissza. Sétánkat a Naprózsa Erdei Iskola épületével szemben, a parkolóban kezdjük. Az erdei tornapálya mellett, akácültetvény, majd nyárfacsoportok között halad végig a fehér nyilakkal jelzett út. A jobb oldali nyárfacsoporton érdemes megfigyelni a kihelyezett mesterséges odúkat, melyek különböző madárfajoknak biztosítanak fészkelő helyet. Csodálatos útvonalon kanyarogva érjük el az egyes állomáshelyeket, majd 15 perces sétával visszajutunk a parkolóba.  Állomások:1. Bolygatott területek2. Homoki gyepek3. Buckaközök4. A homokbuckák kialakulása5. Homoki erdőtelepítések További információ: www.knp.hu
event card

Bugaci körséta – Madarak és Fák útja, Boróka tanösvény – Bugac

arrow
Boróka tanösvény Bugac, a puszta gyöngye!  A tanösvény csak gyalogosan közelíthető meg a Karikás Csárdától induló 1850 m hosszú földúton, amely az állattartó telep mögött kezdődik, és az üzemen kívüli keskeny nyomtávú vasút Hittanyai megállójánál fejeződik be. A tanösvény bemutatja a pusztai kisvasút történetét és a homokpuszta jellegzetes élővilágát, valamint az őshonos magyar házállatfajtákat és a bugaci pásztoréletet. A tanösvény részét képezi a Pásztormúzeum. A tanösvény látogatóinak április 1. és október 31. között sétálójegyet kell venniük a Karikás Csárdánál, amely a Pásztormúzeum és a háziállat-bemutató megtekintésére is jogosít. Hossza: 2900 méterMegközelítés: az 54-es számú főúton, illetve a Kecskemétről induló keskeny nyomtávú vasúttal. A tanösvény a kisvasút Hittanya nevű megállójától indul. Állomások:1. Pásztormúzeum2. Élet a legelőn3. Homoki legelő4. Homoki erdők5. Kisvasút a pusztán     Madarak és fák útja A Madarak és Fák útja igazi meglepetést tartogatnak, mert a puszta egy teljesen más arculatú területére vezet. A Madarak és Fák útja leginkább az erdő szélén halad. A keskeny sávban húzódó vegyes lombú erdőtársulás mögött a bugaci homokdűnék húzódnak meg, melynek erdőállományait és borókását a 2012-es májusi bozót- és erdőtűz megsemmisítette, szomorú látványt hagyva maga után. Sétánk közben nemcsak az itt élő fa cserjefajokkal ismerkedhetünk meg, hanem a gyakorlati madárvédelem néhány fontos eszközével is. A Madarak és Fák útját elhagyva eljutunk az un. dózerolt útig, ahonnan visszafordulva egy széles földúton térhetünk vissza az istállókhoz. A dózerolt út elnevezés az 50-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A dózerolt utat fémsorompók zárják le, ide betérni tilos és életveszélyes a megsemmisült erdő állapota miatt.     További információ: www.knp.hu
event card

Kékmoszat tanösvény - Szelidi-tó TT (Dunapataj)

arrow
A Szelidi-tónál található 12 állomásból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A Szelidi-tó, mely 1976 óta természetvédelmi terület, a jégkorszak után a Dunából lefűződött jellegzetes morotvató. Ez az egyetlen mély vizű, szikes jellegű tó hazánkban. Kellemes, lágy, gyorsan felmelegedő lúgos vize van, mely a szikesekre jellemző nátrium- kálium- és magnéziumsók mellett minimális jódot is tartalmaz, ezért nem véletlenül népszerű természetes fürdőhely. Hossza: 2400 mMegközelítés: Dunapataj felől gépkocsival vagy kerékpárral. A tanösvény kiinduló pontja az üdülőfaluban a Szittyó téren található.  A strandolás és más vízi élmények mellé a Kékmoszat tanösvény meglátogatását javasoljuk. A 12 állomást felfűző tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A tanösvény kiinduló pontja a Dunapataj-Szelid üdülőfaluban levő Szittyó téren található, egyben ez a tavi turizmus központi helyszíne. A tanösvény állomásai részben a tó partján levő kerékpáros-gyalogos sétaút mentén helyezkednek el. Az üdülőfalu utolsó utcájához tartozó strandlejárónál van a negyedik állomás. Ezt elhagyva a sétaút egy keskeny ösvényben folytatódik a nádszegély és a tóparti erdősáv között, később pedig a fák és bokrok között halad. Egy enyhe emelkedőnél találjuk az ötödik állomást, ahol színes, elektromikroszkópos felvételek segítségével tárul elénk a tó különleges algavilága. Ezután a keskeny ösvény egy széles földútba torkollik. Ezen a szakaszon találjuk a következő három állomást. Az út kissé eltávolodik a tóparttól és egy szántóföld, valamint egy fiatal tölgyültetvény közötti földúton folytatódik. A 9. állomás a tanösvény legtávolabbi pontja, ahonnan a tanösvény hurka visszakunkorodik az üdülőtelepre. Az utolsó állomás az erdő szélén az úgynevezett Várdombnál van, ahol a környező emberi települések történetéről és ennek nyomairól kaphatunk információt. Akik pedig úgy gondolják, hogy a tanösvény által kínált 2,4 km-nél többet szeretnének mozogni, két további túrajavaslatot találhatnak a +Programtippek alcím alatt. Gyalogosan lehetőség van a Szelidi-tó megkerülésére. A teljes kör hossza könnyű terepen 11 km, mely tempótól függően 3-5 óra alatt teljesíthető. A kerékpározás szerelmeseinek pedig egy 51,3 km hosszú Duna-parti körtúrát kínálunk. Állomások:1. Hogyan jött létre a tó?2. Mitől bársonyos a tó vize?3. Vízvédelem 4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”5. Vízi parányok6. Vízi növények7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?8. Úszóbajnokok és szigonyosok9. Nádi énekkar10. Fák, bokrok11. Erdei lakótelep12. A Várdomb További információk, látnivalók:  www.knp.hu
event card

Rózsa-berek tanösvény – Kecel

arrow
A Rózsa-berek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg.A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi előtérbe nem feledve a múlt emlékeit.   Sétánk során tanúi lehetünk azoknak a mezőgazdasági hasznosítási formáknak, melyek az utóbbi kétszáz évben a homokvidéket átalakították, így szántóföldi kultúrák, birkával járatott homoki legelők, magas művelési (kordonos) szőlőültetvények, továbbá telepített erdő ültetvények kísérik utunkat. A tanösvény utolsó harmada az Őrjeg területére vezet, ahol az Alföldre jellemző buja, vízjárta térség máig megőrződött szépségeivel ismerkedhetünk. A tanösvény (zsombéksásos-rekette füzes, vizenyős terület) neve egyben célzás az egykor vízben gazdagabb környezeti állapotra, mely egykor az itteni táját jellemezte. A Rózsaberek tanösvény első szakasza az erdészeti tanösvénnyel útjával megegyezik, majd a Duna-völgyi Főcsatornával párhuzamosan halad.Hossza: 5 kmMegközelítés: Kecelt elhagyva délnyugati irányban, az 54 főút 62 km-nél található az út jobb oldalán, ahol nyíllal jelzett táblák mutatják a haladási irárnyt. Ezen a tanösvényen juthatunk el a keceli parkerdőhöz is, amit szintén nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk. A Parkerdőhöz az erdészeti-tanösvényen és a Rózsaberek sétaúton gyalogosan érhető el, illetve az erdő oldalán táblával jelzett dűlőúton gépjárművel is megközelíthető. Felszereltség: A területen összesen 72 fő befogadására alkalmas asztal, pad, pavilon került kihelyezésre, a bográcsos főzésre 2 db tűzrakó hely ad lehetőséget. illemhely és kút van, azonban ivásra és főzéshez javasolt a palackozott víz használata. Használat:A Parkerdő a hét minden napján, ingyenesen látogatható. A létesítmény igénybevételét előzetesen nem kell bejelenteni, de a kellemetlen meglepetések elkerülése végett javasolt, a használatot megelőző napon feliratot kihelyezni azokra az asztalokra, illetve főzőhelyre, amelyeket használni szeretnének. Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan. Ajánlott felszerelés: távcső, szúnyogriasztó, vízálló lábbeli  
event card

Tartós szegfű tanösvény – Kiskunmajsa_Bodoglár

arrow
Kiskunmajsa és Tázlár között, az un. olajos úttól kőhajításnyira alakították ki az egy kilométer hosszú Tartós szegfű tanösvényt, mely az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, ami helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, védelme érdekében – a LIFE program keretében tett – természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is megismerhetik. Megközelítés: a Soltvadkert-Kiskunmajsa közötti úton, Tázlár és Bodoglár települések között a 16,3 km szelvénynél a táblával megjelölt földútnál kell letérni.(GPS: 46°32'13,76"N 19°35'23,767"E  WGS: 46,537145; 19,589937) Bejárható: egész évben, gyalogosan Látogatásra ajánlott időszak: a tartós szegfű virágzási ideje, júniustól késő őszig. Hossza: 1000 m A Tartós szegfű tanösvény csodája  Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található. A tanösvény az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, mely helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tartós szegfű 20-50 cm magas, az egész növény viaszbevonattól hamvasszürke. A száron átellenesen álló levelei 2-5 cm hosszúak, néhány mm szélesek. A virágok a szár végén magányosan, vagy kisebb csomókban állnak, a szirmok rózsaszínűek, 6-8mm hosszúak. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. A hosszan tartó virágzás oka, hogy a virágok rövid kocsányon, tömött csomókban fejlődnek, de a virágzaton belül a virágok nem egyidőben nyílnak, maximum 4(-5) virág nyílik egyszerre. A nyárközepi-nyárvégi aszály teljesen visszavetheti a virágzást, azonban az augusztusban-szeptemberben érkező esők nyomán újból nyílásnak indulhat a növény. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, a védelme érdekében LIFE program keretében tett természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is bemutatjuk. A tanösvény a Bács-Kiskun Vármegye Értéktárába is bekerült a Kiskunmajsai Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján 2018-ban. Szervezett, csoportos túrákra Kiskunmajsán a Tourinform Irodánál lehet jelentkezni. Az érdeklődők így túravezetővel nézhetik meg a Homokhátság természeti szépségeit. Elérhetőségek: Tourinform Iroda, Kiskunmajsa (Zárda u. 2.); telefon: (77) 481-327.  Mobil: 06 70 367 6768E-mail: tourinformmajsa@gmail.com, kiskunmajsa@tourinform.huhttp://kiskunmajsaturizmus.hu/)  A tartós szegfű fajvédelmi programról itt olvashat: www.tartosszegfu.hu  forrás: knp.hu    
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Karikás Csárda

arrow

2022-12-30

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Lovas túrák, Éttermek

event card

Bugaci Marhahúsból készült ételek

arrow

2023-02-20

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Helyi specialitások

event card

Pásztormúzeum Bugac

arrow

2023-02-20

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Múzeumok, Kiállítások

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Karikás Csárda

arrow

2022-12-30

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Lovas túrák, Éttermek

event card

Bugaci Marhahúsból készült ételek

arrow

2023-02-20

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Helyi specialitások

event card

Pásztormúzeum Bugac

arrow

2023-02-20

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Múzeumok, Kiállítások

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Bugaci Ősborókás

arrow
A Duna-Tisza közi Hátság közepén lévő Bugaci Ősborókás az egyik legismertebb magyar borókások egyike, a Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületének része, országos jelentőségű védett természeti terület. 

2023-02-14

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Természeti környezet, Értékeink

event card

Bugacpuszta és a bugaci pásztorélet

arrow
Bugacpuszta a legnevesebb magyar puszták közé tartozik, a Duna és Tisza között, annak középső részén, az úgynevezett kiskunsági homokhátságon helyezkedik el, Kecskemét és Kiskunfélegyháza határában. Területe védetté nyilvánított, a Kiskunsági Nemzeti Park része (11 488 ha). 

2022-12-21

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

event card

Bugacmonostor

arrow
Bugac felsőmonostori határrészében a 2011-és 2013 között zajló régészeti ásatások pontot tettek egy több mint egy évszázada felvetődött kérdéskör végére. Az Árpád-korban itt állt a korábban csak történeti forrásokból ismert Pétermonostora település. 

2022-12-21

Bugac - Kiskunfélegyházi járás
Kulturális örökség, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO