Schwarzwald-Baar

A két térség közötti együttműködés egyik szimbóluma a Duna folyó.

Schwarzwald-Baar

A két térség közötti együttműködés egyik szimbóluma a Duna folyó.

A németországi Schwarzald-Baar Járással 1996-ban kötött együttműködési megállapodást a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. A járás és a megye közötti együttműködés egyik szimbóluma a Duna folyó, amelynek forrása a járás területén, a Fekete-erdőben található.

 

Harmincéves jubileumát ünnepli 2026-ban a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat és a németországi Schwarzwald-Baar járás közötti partnerség. Az évforduló alkalmából rangos német delegáció érkezett a vármegyébe, hogy közösen erősítsék meg a három évtizede tartó együttműködést.

 

„Köszönöm a partnerséget Sven Hinterseh elnök úrnak, megtisztelő, hogy Schwarzwald-Baar járással lehetünk testvérmegyei kapcsolatban. Bízom benne, hogy ez így lesz a következő évtizedekben is. De miért is lenne másként, hiszen a Duna összeköt minket" - fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, a kecskeméti Megyeházán, ahol ünnepélyes keretek között fogadták a német delegációt. Az eseményen a két elnök egy oklevél aláírásával erősítette meg a partnerség folytatását és jövőbeni fejlesztését.

 

Sven Hinterseh, Schwarzwald-Baar járás elnöke felidézte, hogy a testvérmegyei kapcsolat három évtizeddel ezelőtt a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikum és a villingeni Landesberusschule für Hotel- und Gaststattengeverbe iskola közötti cserediák programmal kezdődött. „A partnerség középpontjában továbbra is az iskola és a diákcsere áll, lehetővé téve a fiatalok számára, hogy megismerjék egymás kultúráját. A közöttük létrejövő együttműködést kifejezetten fontosnak tartom, hiszen a fiatalok jelentik a jövőnket" - mondta.

 

A járási vezető hozzátette: a Németország és Magyarország közötti kapcsolat minőségére jellemző, hogy a kritikus hangokat is elbírja. „Ahogy minden családban vannak viták, ebben a kapcsolatban is természetes, hogy megvitatjuk, milyen mértékű európai integrációt szeretnénk Brüsszelen keresztül. A lényeg, hogy közös célunk továbbra is Európa folyamatosan fejlődése legyen" - fogalmazott.

 

2026. május 7-én a hivatalos programot követően a delegáció több helyszínen is betekintést nyert Bács-Kiskun értékeibe. Ellátogattak a bugaci Aranymonostorhoz, ahol a térség történelmi örökségével ismerkedtek meg, majd Nemesnádudvaron a helyi borászati kultúrát és a sváb hagyományokat mutatták be számukra. A következő napon a bajai halászati skanzenben és a Veránka-szigeten tett látogatást a német delegáció. A Duna menti életmód és a halászati hagyományok megtekintése különleges élményt jelentett a vendégek számára, miközben a személyes kapcsolatok további erősítésére is lehetőség nyílt.

 

Az elmúlt több mint három évtizedben az együttműködést a megye több iskolájára, illetve más regionális állami szereplőkre is sikerült kiterjeszteni, a lakosok közötti kapcsolatokat pedig a „Bács-Kiskun Megye és Schwarzwald-Baar Járás Baráti Egyesület” ápolja.

Rendszeresen részt veszünk a Villingen-Schwenningen városban megrendezésre kerülő „Südwest Messe” ipari, kézműves és mezőgazdasági témájú vásáron, amelyen vármegyei vállalkozók is bemutatkozhatnak.

A megyei alkotótáborunkhoz rengeteg alkalommal csatlakoztak művészek a járásból.

 

Schwarzwaldbaar járás hivatalos honlapja itt érhető el:
www.schwarzwald-baar-kreis.de

Kapcsolat

Hírek

chevron left
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO