Hargita

Az erdélyi Hargita megyével 1994 óta működünk együtt hivatalos formában, kapcsolatunk hagyományosan baráti és jól működő.

Hargita

Az erdélyi Hargita megyével 1994 óta működünk együtt hivatalos formában, kapcsolatunk hagyományosan baráti és jól működő.

Az együttműködés kiemelkedő programja az egészségügyi szűrővizsgálat-sorozat, amely 2006-ban vette kezdetét. A Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza orvosainak közreműködésével végzett vizsgálatokra Hargita megye több településén sor került, a helyi lakosok belgyógyászati, EKG, radiológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, reumatológiai, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati, sebészeti és neurológiai vizsgálatokon vehettek részt. Az elmúlt időszakban csaknem valamennyi évben sor került az egészségügyi szűrőprogram lebonyolítására, amelyen több mint 10.000 fő vett már részt.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásban részesítette Hargita és Bács-Kiskun három projektjét is az elmúlt években, amelyek sikeresek megvalósultak. Az „Együtt, boldogabban" - Kárpátalja, Hargita megye és Vajdaság kapcsolatának erősítése Bács-Kiskun megyével” című pályázat keretében Hargita megyéből a Szilvamag Néptánccsoport látogatott el Kerekegyházára a XVII. Arató Fesztiválra 2019. augusztus 18-20 között. A „Jöttünk, láttunk, visszamennénk” című pályázatnak köszönhetően a turizmus területén kaptak lehetőséget eszmecserére a két térség szakértői, míg "Az Ej mi a kő!" című projekt lehetőséget nyújtott a két megyének arra, hogy közös kezdeményezéseket is kidolgozzanak a 2022-2023-as Petőfi Emlékévekre. A 2022-es tanulmányútnak több eredménye is lett: kiemelendő, hogy itt találkoztak Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának munkatársai a NO SUGAR nevű együttessel, akivel együttműködve még ebben az évben elkészült Bács-Kiskun új imázsfilmje – az együttes által megzenésített Petőfi verssel.

A klip itt tekinthető meg:
www.youtube.com/watch?v=ywC1tVq3unY

Hargita Megye Tanácsa kiemelt hangsúlyt fektet a turisztikai látványosságok értékesítésére és népszerűsítésére, lévén, hogy ez a megye is számos egyedülálló turisztikai értékkel rendelkezik, tájaink festői szépsége és a helyiek vendégszeretete kiemelkedő. Annak érdekében, hogy Hargita megye turisztikai kínálatát összefogják és egy felületen mindenki számára elérhetővé tegyék, létrehozták a Visit Harghita háromnyelvű mobiltelefon-applikációt, illetve a www.visitharghita.com weboldalt.

Hargita megye különösen érdeklődik a hagyományos, tájjellegű termékek népszerűsítését, helyi piacokon történő és termelői közvetlen értékesítésüket elősegítő projektek iránt is.

Hargita megye hivatalos honlapja itt érhető el: www.hargitamegye.ro

Kapcsolat

530140 Csíkszereda Szabadság tér 5

www.hargitamegye.ro

Hírek

chevron left

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow

Bátya

2026. 08. 26.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 08. 26.

[ Bátya ]

down arrow
A felújított újteleki faluház

Újtelek

2026. 08. 25.

Faluház épület energetikai korszerűsítése, Újtelek - projektzárás

Újtelek Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épület energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00040). A projekt keretében 53,66 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Faluház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2026. 08. 25.

[ Újtelek ]

down arrow

2026. 08. 18.

Bővül az online Terméktár: egy helyen Bács-Kiskun termékei

Mézek, sajtok, zöldség- és gyümölcskészítmények, kézműves termékek és számos más helyi áru és szolgáltatás kerül egy közös, kereshető adatbázisba. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által életre hívott Terméktár célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a vármegye termelőit, szolgáltatóit és vásárlóit, és ezzel a helyi gazdaság erősítését is segítse.

2026. 08. 18.

down arrow

Vaskút

2026. 08. 14.

Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton - projektzárás

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034). A projekt keretében 229,60 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületei újultak meg.

2026. 08. 14.

[ Vaskút ]

down arrow

Újsolt

2026. 08. 12.

Faluház épületének energetikai korszerűsítése - projektzárás

Újsolt Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épületének energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 37,07 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a faluház épületének energetikai korszerűsítse valósult meg.

2026. 08. 12.

[ Újsolt ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO