VÍZVISSZATARTÁSSAL ÁLLÍTJÁK MEG AZ ELSIVATAGOSODÁST A HOMOKHÁTSÁGON

Fi200
Az egyetemeken is tanítják már a jászszentlászlói mintaprojektet.

Nehezen indult a Dongér-Kelőér Egyesület vízvisszatartásra irányuló projektje, de a gazdák kitartása meghozta gyümölcsét. Mára hatalmas érdeklődés és támogatás övezi a munkájukat, sőt, az egyetemeken is tanítják már a jászszentlászlói mintaprojektet. Az eddig elért eredményekről Toldi Csabával, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Az előrejelzések szerint Magyarországon a klímaváltozás átlagon felül érezteti majd hatását. Az Országos Meteorológiai Szolgálat modelljei emelkedő átlaghőmérséklettel és a csapadékeloszlás egyenetlenebbé válásával számolnak. Ezek folyamán gyakoribbá válnak majd mind a hosszú aszályos időszakok, mind a túl intenzív esőzések, fontos lesz tehát a nedves időszakok alatt lehulló többletcsapadék visszatartása az aszályos nyári hónapokra.

A Homokhátságon ez a probléma még hatványozottabban jelentkezik. Az elsivatagosodás veszélyeit felismerve fogtak össze a jászszentlászlói, a móricgáti és a szanki gazdák, akik az érintett önkormányzatokkal közösen egyesületet hoztak létre, és a víz visszatartására egy mintaprojekt tervét is elkészítették. Ennek megvalósításához kerestek támogatókat. Kezdetben nehezen találtak értő fülekre, de kitartásuk nem volt hiábavaló, mára olyan mértékben megsokszorozódott az érdeklődés és a tennivaló, hogy Toldi Csaba, az egyesület elnöke – felhagyva korábbi munkájával – már csak ezzel foglalkozik. A baon.hu-nak elmondta, több sikeres pályázat is segíti a kezdeményezés megvalósítását.

Az elnyert támogatásokból tavaly felújítottak hat műtárgyat (beton elzáróelemet), jövőre pedig tizenkét műtárgy felújítását végzik el. Ezek segítenek abban, hogy a lehullott csapadék ne folyjon el a Dong-éri-csatornán keresztül a területről.

Az így megtartott víz pedig hozzájárul ahhoz, hogy megemelkedjen a talaj vízszintje. Ezáltal alulról locsolják a növényeket, ami sokkal hatékonyabb az öntözéssel szemben – érvelt az egyesületi elnök, aki azt is elmondta, a téma iránt hatalmas az érdeklődés, az elmúlt évben több mint negyven előadást tartottak szerte az országban, de még az Agrárminisztériumban és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is. Toldi Csaba a Szegedi Tudományegyetemen is tartott előadást, ahol megismerkedett a WWF Magyarország egyik képviselőjével. A környezetvédelmi civil szervezet azóta az egyik fő támogatója a kezdeményezésnek. A jövő évi közös programjuk keretében huszonöt mintaterületet hoznak létre Jászszentlászlón, Szankon és Móricgáton.

A program során párakertet, víztározókat, csatorna­elzárással halnevelőket létesítenek, lápos területeket, madárélőhelyeket állítanak vissza eredeti állapotukba, illetve őshonos fákat telepítenek – sorolta terveiket Toldi Csaba. Elmondta továbbá, hogy a kijelölt mintaterületeken azt is bemutatják, hogy a vízvisszatartás módszerével hogyan lehet termésnövekedést elérni. Elmagyarázzák a gazdáknak azt is, hogy ezáltal a biodiverzitást is segítik, mert zártabb lesz a növénytakaró, így a terület sokkal több rovarnak ad otthont, ami a madaraknak is terített asztalt jelent. Az egyesületi elnök örömmel számolt be arról is, hogy a Szegedi Tudományegyetemen és a Gödöllői Szent István Egyetemen is tananyagba került a jászszentlászlói mintaprojekt. Az egyetemisták közül többen is tizenegy héten keresztül dolgoznak majd a mintaterületen, tanulmányozzák és rögzítik az adatokat. Van, aki a diplomamunkáját is ebből a témából írja. Toldi Csaba szerint biztató jel, hogy a fiatalok érdeklődnek a téma iránt, mert akkor lesz kinek átadni a stafétát. A vízvisszatartás problémájának megnyugtató megoldása ugyanis legalább olyan hosszú folyamat, mint amennyi a lecsapolás volt. Ez akár ötven évet is igénybe vehet – összegezte az egye­sületi elnök.

Forrás: baon.hu

Fotó: Petőfi Népe

További híreink

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Kiskunmajsa

2024. 04. 11.

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe. 

2024. 04. 11.

[ Kiskunmajsa ]

2024. 04. 10.

Újabb települések nyertek fejlesztési forrást

Útfejlesztésre és az egészségügyi, szociális alapszolgáltatások fejlesztésére nyertek támogatást Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz program keretében. 

2024. 04. 10.

Kiskunfélegyháza

2024. 04. 09.

Már lehet jelentkezni a Petőfi Emlékfutamra

Petőfi Sándor emlékfutás Kiskunfélegyháza belvárosában, a város értékeinek népszerűsítése a sportturizmus élénkítésével, ahol helyi zenei produkciókkal találkozhatnak a futók az útvonal mentén. 

2024. 04. 09.

[ Kiskunfélegyháza ]

Design by WEBORIGO