Ünnepi közgyűlés számos rangos, megyei elismeréssel

A megye kiválóságait díjazta az önkormányzat

Október 20-án, pénteken tartotta ünnepi ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a

Lakiteleki Népfőiskolán. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi

megemlékezés volt, és ez alkalommal kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak is.

E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták a megye érdekeit és javát.

A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj"-at idén Kurucz András, a kiskőrösi Protokon Kft. nyugalmazott ügyvezetője és Versegi János, a kecskeméti VER-BAU Kft. tulajdonos-ügyvezetője kapta.

Az ünnepségen részt vettek a kitüntetettek és hozzátartozóik, a megye igazgatási, társadalmi, egyházi és gazdasági vezetői, a megye településeinek polgármesterei, a megyei közgyűlés tagjai és a bizottságok külső tagjai.

A rendezvényt Lezsák Sándor házigazda köszöntő szavai nyitották meg, majd ünnepi beszédet mondott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. „A szabadság '56 óta a legtisztábban, legőszintébben csengő szó, melynek mi és az általunk nevelt, oktatott generáció ad tartalmat. A holnap felelősei mi vagyunk. Sorsunk, jövőnk, gyermekeink és unokáink jövője 1956 talaján érik erős, biztonságos, kiszámítható, fejlődő nemzetté, boldog hazává. Itt nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, és nem elég akarni, de tenni kell, ahogy ezt Váci Mihály is írta. Mindenkinek a maga választotta, vagy a kijelölt helyén." – hangzott el az elnök gondolatai között. A kitüntetettek nevében Szemereyné Pataki Klaudia mondott köszönetet és egyben történelminek nevezte a mai napot, amikor a városi és a megyei közgyűlés közösen ünnepelhet. Az idei évben újdonságnak számított, hogy a tavalyi 12 helyett idén 14 különböző díjat adott át az önkormányzat, s a már megszokott kategóriák mellett újakat is bevezetett.

Az ünnepi műsor részeként népdalokat adott elő a Dusnoki Igazgyöngy és Hagyományőrző Népdalkör, valamint énekelt a kiskunfélegyházi Batthyányi Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos kórusa. Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve Nagy Gáspár Láthatatlan kőre vésem és Tóth Bálint Magyar Litánia című versét szavalta el Körtvélyesi Zsolt színész. A műsor zárásaként a Mayossa Hagyományőrző Egyesület adott elő fergeteges és látványos rábaközi, dél-alföldi és pálpataki táncokat. Produkciójukat a Szabó Zoltán és barátai nevű zenekar kísérte.

A 2017. év díjazottai

 

1. „BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ"

• Kurucz András, Kiskőrös

• Versegi János, Kecskemét

2. „BÁCS-KISKUN MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ"

• Délity József Ádám, Nemesnádudvar

• Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft., Kiskunhalas

3. „BÁCS-KISKUN MEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ"

• Eichardt Géza, Baja

• Gyöngyösi Sándor, Fülöpjakab

• Rakonczainé Kurunczi Gyöngyi,

Kecskemét

4. „BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ"

• Dr. Beke Zsolt, Baja

• Dr. Endre Veronika, Kecskemét

• Dr. Schwarcz László, Soltvadkert

5. „BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS

ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ"

• Prof. Dr. Minamizuka Shingo,

Japán

6. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ"

• Csáki Béla, Fülöpjakab

7. „BÁCS-KISKUN MEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ"

• Mayossa Hagyományőrző Egyesület, Kiskunmajsa

• Penovác Endre, Lókút, Vajdaság

• Dr. Sövény Mihály, Bácsalmás

8. „BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ"

• Binszki József, Baja

• Hidegné Szabó Éva, Jászszentlászló

• Márai András, Bácsalmás

9. „BÁCS-KISKUN MEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ"

• Dr. Vaslóczki Ferenc, Kiskunhalas

10. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ"

• Kormos Jakab, Sükösd

• Sági Lajos, Kiskunmajsa-Kígyós

11. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ"

• Dusnoki Igazgyöngy és Hagyományőrző Népdalkör, Dusnok

• Sibalin István (posztumusz), Kecskemét

12. „ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN DÍJ"

• Csomor László, Bácsborsód

• Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét

13. „BÁCS-KISKUN MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ"

• Jerémiás Donát, Kiskunhalas

• Molnár Gábor, Solt

14. „A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA"

• Bíró Zsuzsanna, Kecskemét

• Horváth Gyula, Kecskemét

• Mess Gabriella, Nagykőrös

További híreink

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 09. 04.

Nyaram a környezetemért - felhívás - határidő hosszabbítás - 2026.09.21.

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 09. 04.

down arrow

Lakitelek

2026. 09. 04.

Belterületi útfejlesztés Lakiteleken - projektzárás

A TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámú, „Belterületi útfejlesztés Lakiteleken” című projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” tárgyú felhívása keretében 200,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével került megvalósításra.

2026. 09. 04.

[ Lakitelek ]

down arrow

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO