ÚJABB NYERTES TOP PLUSZ PÁLYÁZATOK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

Plusz lendületet hozott a hétvége

Az energiahatékonyság, a klímavédelem, a közösség terek és az intézményi felújítások kaptak újabb lendületet megyénk tizennyolc településén az új uniós pályázatoknak (TOP Plusz) köszönhetően. Az pozitív eredményekkel színesített hétvégén már közel 50 település, 11 milliárd forintból tud fejleszteni az elkövetkező években.

 

Több mint 5 és fél milliárd forint újabb pályázati forrásról döntöttek a hétvégén, amelyeket az előző ciklus gyakorlatát követve, a megyei önkormányzat koordinál. Az előző ciklusban már jól vizsgázott a települések közti együttműködés, amely a megyei koordinációval lehetővé tette, hogy Bács-Kiskun minden településén fejlesztések valósuljanak meg.  Az új, TOP Plusz-programnak köszönhetően „Élhető települések” kategóriában 12 település, míg az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” kategóriában pedig 11 település fejlődhet tovább, folytatva az előző években megkezdett sikeres utat.

 

Új játszóterek épülnek Bácsszőlősön, Jászszentlászlón és Móricgáton, míg a pályázati forrásnak köszönhetően Bácsalmáson közösségi teret alakítanak ki. Kiskunmajsán a vasútállomás leromlott környezetét rehabilitálhatják 100 millió forintból. Kiskunhalason a régi városháza épülete és óvoda korszerűsödhet több mint háromszázmillió forintból.

A programok célja a korszerű energiahatékonyság és a fenntarthatóság, valamint a lakosság komfortérzetének, életkörülményének, a helyben való boldogulásának biztosítása, a településhez való kötődés erősítése.

2022. március 26-i döntés

Élhető település kategóriában 4 208 000 000 Ft támogatás érkezet

Bácsalmás: 222 millió forint

Bácsszőlős: 13,5 millió forint

Ballószög: 540 millió forint

Fülöpjakab: 156 millió forint

Jászszentlászló: 63 millió forint

Kelebia: 142,5 millió forint

Kéleshalom: 50 millió forint

Kiskunfélegyháza: 1 517 millió forint

Kiskunhalas: 1 284 millió forint

Kiskunmajsa: 100 millió forint

Móricgát: 20 millió forint

Pálmonostora: 100 millió forint

 

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése 1 395 000 000 Ft támogatás

Tázlár: 43 millió forint

Ágasegyháza: 66 millió forint

Kiskunhalas: 314 millió forint

Jászszentlászló: 87 millió forint

Bácsszőlős: 47 millió forint

Borota: 187,5 millió forint

Kelebia: 194 millió forint

Mélykút: 144 millió forint

Kisszállás: 73 millió forint

Bácsalmás: 139 millió forint

Helvécia: 100 millió forint

További híreink

Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO