A 2020-as esztendő utolsó napjai mintegy 90 millió forint fejlesztési forrást hoztak Tiszaug számára. A település a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által kezelt TOP (Településfejlesztési Operatív Program) forrásból 50 millió forintot bölcsőde építésre, 40 millió forintot pedig a csapadékvíz elvezetés megoldására, korszerűsítésére fordíthat.
– A község nagy részén – ugyancsak a megyei önkormányzat által kezelt forrásól – korábban már megvalósult a csapadékvíz elvezetés, és a februárban átadott rendszer jól vizsgázott a tavaszi-nyári hónapokban – emlékeztetett Madari Márton alpolgármester. Mint mondta, ez a fejlesztés folytatódhat most Tiszaugon a TOP forrásnak köszönhetően, amikor a főúton, a postától az önkormányzat irányába alakítják ki a parkolást is elősegítő fedett rendszert. Távlatokban azonban szeretnék a település egészén megoldani a csapadékvíz elvezetését – mondta el az alpolgármester.
Madari Mártontól megtudtuk azt is, hogy – mivel Tiszaugon jelenleg nincs bölcsőde – régóta keresik a megoldást e hiány betöltésére. Korábban a Magyar Falu Program támogatásával szerettek volna egy minibölcsődét kialakítani a régi óvoda épületében, de sajnos ez a terv nem bizonyult kivitelezhetőnek, ezért új bölcsőde építése szükséges. E célra egy önkormányzati tulajdonú ingatlant jelölt ki az önkormányzat, a Móra Ferenc utcán. Úgy néz ki azonban, hogy a megvalósításhoz többletforrásra is szükség lesz.
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.