Szezonnyitó a Fazekas Alkotóházban – Kiállítás-megnyitóval, koncerttel és borkóstolóval

két folyó közt

Április 30-án délután öt órakor nyílt meg Szolanics Elvira fazekas népi iparművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagja, valamint alkotótársa, Nagy László kiállítása, délután hat órától a Bokros Trio adott koncertet Kovács László fazekasmester „kulturális műhelyében”, a Kalocsai Fazekas Alkotóházban, amelynek udvarán a koncertet követően borkóstoló várta a résztvevőket. Deák Gábor díjnyertes nedűit másnap, május elsején is meg lehetett kóstolni ugyanitt, miközben az udvaron kézművesek bemutatója színesítette a majális forgatagát.

Pécsi Vivien, a kalocsai önkormányzat kulturális bizottsága elnökének köszöntő szavai után a nyíregyházi Szolanics Elvira és Nagy László kiállítását Imre Károly, a Bács Kiskun Vármegyei Önkormányzat Közművelődési Intézetének nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. Szolanics Elvira – aki a keceli Flora Virágfesztiválhoz kapcsolódó országos fazekas-kiállításnak állandó résztvevője – megköszönve a lehetőséget felidézte, hogy amikor először hívták meg a keceli fazekas-kiállításra, megtisztelő meglepetésként élte meg, de nem érezte eléggé felkészültnek magát rá, ezért az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. A következő évben újra meghívást kapott, amelynek ekkor már eleget is tett, és azóta is mindegyik Keceli Országos Fazekas Kiállításon örömmel vett részt - írja a KALOhírek.

 

A megnyitót követően a Bokros Trio koncertje szórakoztatta a közönséget népzenével, illetve régizenével, tekerőlanttal, kobozzal és perui cajónnal és más ritmushangszerekkel. A zenekar vezetője Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának akadémikusa, aki nemcsak mesteri játékosa a tekerőlantnak, hanem maga is hangszerkészítő, hegedűkészítő előtanulmányok után kifejezetten erre az ősi húros hangszerre szakosodva.

 

 

A koncertet követően a kalocsai Borbarátok borversenyének nagyaranyérmese, a jelenleg egyetlen hivatalosan bejegyzett kalocsai borászat, már az induló tételeivel országszerte több neves borversenyről számos aranyéremmel hazatérő Deák Pincészet tulajdonosa, Deák Gábor várta az érdeklődőket egy borkóstolóval. Aki ezen a napon nem vett részt az alkotóház programjain, az másnap is megkóstolhatta a Deák Pincészet nedűit, amikor délelőtt tíz órától délután hatig a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület kézművesei mutatkoztak be az udvaron.

 

A galériát IDE KATTINTVA tekinthetik meg. 

 

 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO