SZALKSZENTMÁRTONBAN ÜLÉSEZETT A MEGYEI KÖZGYŰLÉS

közügyek két folyó közt
Ma ismét ülésezett a megyei közgyűlés, amelynek ezúttal Szalkszentmárton adott otthont. A megye vezető testülete 15 napirendi pontot tárgyalt.

A megyei közgyűlés novemberi szalkszentmártoni ülésén többek között elfogadták a megye jövő évi költség-vetését, környezetvédelmi programját, döntöttek az új Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány kinevezésének támogatásáról, valamint a Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv módosításának megindításáról és a határon átnyúló projektekkel kapcsolatban is hallhattak tájékoztatást.

November 24-én ismét ülésezett a megyei közgyűlés, amelynek ezúttal Szalkszentmárton adott otthont. Az ülést megelőzően, hagyományosan a házigazda önkormányzat polgármestere, Gulyásné Horváth Tünde, köszöntötte a megjelenteket és röviden bemutatta a települést.

Rideg László, a közgyűlés elnöke tizenöt napirendi pontot terjesztett elő, amelyek között elsőként az új megyei rendőrfőkapitány kinevezésének támogatásáról tárgyaltak, mivel a megyei rendőrfőkapitány kinevezéséhez a megyei önkormányzat képviselő testületének a véleményét is kikérik. Dr. Balogh János, országos rendőrfőkapitány megismertette a jelenlévőkkel dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos szakmai életútját és hangsúlyozta, hogy egy 30 éve szolgáló, kiváló szakembert kap Bács-Kiskun megye dr. Gulyás Zsolt személyében.

Minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy az itt élők biztonságban éljenek – jelentette ki bemutatkozó beszédében dr. Gulyás Zsolt új főkapitány. A közgyűlés úgy döntött, hogy támogatja dr. Gulyás Zsolt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé történő kinevezését.

A közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki Dávid Károly rendőr vezérőrnagynak a megyei főkapitányként végzett kiemelkedő munkájáért. A rendőr vezérőrnagy leköszönő beszédében hangsúlyozta, hogy szolgálati ideje alatt mindig érezte a lakosság bizalmát, ami erőt adott a munkájához. Megnyugvással távozom, mert tudom, hogy továbbra is emberközpontúan tud majd haladni a munka – jelentette ki.

Az ülésen Rideg László elnök a két testületi ülés közötti ügyekről is tájékoztatta a jelenlévőket, amelyben többek között elmondta, hogy a napokban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Kiskun Önkormányzatok Szövetségének a tagjává vált.

A képviselők elfogadták a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló önkor-mányzati rendeletet, amely költségvetés biztosítja az emelkedő rezsiárak ellenére az önkormányzat stabil gazdálkodását. A költségvetés stabilitása lehetővé teszi, hogy nem kell számolni leépítéssel és a projektek zökkenőmentesen folytatódhatnak. Döntött a testület Bács-Kiskun Megye Környezetvédelmi Programja 2021-2027-ról, amelyet Szőke Norbert szakértő ismertetett az ülésen. Támogató döntést hozott a közgyűlés a Bács-Kiskun Megye Területrendezési Terv módosításának megindításáról, amely előfeltétele egy nagy naperőmű fejlesztés létrehozáshoz.

Az Alaptörvény módosítása értelmében 2023. január 1-jétől az ország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezése „vármegyére” változik. Ezért a képviselők döntöttek a vármegye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról és használatuk rendjéről, valamint a „Bács-Kiskun Vármegye” név használatáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotásáról.

Csókási Eszter Anna, a DKMT ügyvezetője pedig a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügy-nökség Kft. munkájáról tartott beszámolót a jelenlévőknek. Az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megerősödött a térség szőlészeti-borászati, gazdasági, turisztikai együttműködése, valamint egy román-magyar együttműködés keretében, közös munkaerőpiaci kérdésekre próbál megoldásokat találni az ügynökség, amely összefogja a határvidék területén, a foglalkoztatással és képzéssel foglalkozó valamennyi érintett intézményt.

Rideg László elnök beszélt a „Az Érték – Élmény – Egészség megjelenítése közösségi programokban” a „Bács-Kiskun boldoggá tesz” és az „ITTHON MARADUNK” identitás fejlesztő és támogató programokról, előrehaladásukról, amely programok között kiemelt szerepet kapnak a Petőfi Emlékévekhez köthető elemek. A közgyűlés tagjai megtekinthették a megye új imázsfilmjét, a Petőfi Emlékévekre készült videóklipet, megzenésített verset, amelyben a főszerepet maga Petőfi Sándor kapta, és akit Bánföldi Szilárd színművész alakít, valamint a No Sugar erdélyi együttes hangszerelt.

Az ülés végén, a hagyományoknak megfelelően faültetéssel zárták a munkát, majd a közgyűlés tagjai látogatást tettek a Petőfi Sándor Emlékmúzeumban.

További híreink

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Kecskemét, Lakitelek

2024. 04. 19.

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. 04. 19.

[ Kecskemét , Lakitelek ]

Design by WEBORIGO