A mángorlók a hagyományos paraszti háztartás eszköztárába tartoztak, a textíliák mosás utáni simításához, fényesítéséhez használták őket. A szöveteket nyújtófára tekerték és a mángorló alsó felét a nyújtófára nyomva görgették, simították. Alsó részük bordázott, majd a 19. század második felétől sima, ugyanis a divatossá váló gombos ingek gombjait így nem törték mángorláskor. Főként a gerinc felső részét és a nyelet díszítették faragással, karcolással. Jelen kompozíció egy sima aljú mángorlóról származik, melynek felirata is jelzi kései származását, ebből tudjuk meg, hogy az 1890. szeptember 14-én született Halász István készítette 1910-ben a Kecskeméten gyűjtött tárgyat. A karcolt és vésett kompozíciónak hagyományos elemei a rozetták és spirális alakban tekeredő forgórózsák, amelyek ősi napszimbólumok, valamint a széleket határoló farkasfogas díszítés is tradicionális. A rozetták közötti felületeket kitöltő szabályos mértani formák és a szimmetrikusan elhelyezett kacsos indadíszek, a nyílban végződő tulipánformák már jelzik, hogy inkább iparművészeti alkotással állunk szemben, amit városias, de mégis vidéki miliőben alkothatott mestere. Nemkülönben a magyarcímer-motívum a mángorló végének hajlatában, mely megismétlődik gazdagabban a mángorló nyelén is; a készítő feltehetően ügyes mesterember netán hivatásos asztalos lehetett, erre utaló mesterábrázolás is látható az eszköz nyelének vésetén.

A motívum leírása és mintája bárki számára ITT letölthető, felhasználható az összes vármegyei motívummal együtt.