

Az egyik legismertebb népi hiedelem szerint ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esni fog. Jelentős mennyiségű csapadékra a következő napokban is számítani kell: a katasztrófavédelem a vármegyéből az átlagosnál jóval több riasztást kapott.
A később szentté avatott Medárd püspök legendája az esőzéssel kapcsolódott össze. Állítólag gyermekkorában egy, a feje fölött repülő sas védte az esőtől. Felnőttként pedig- amikor egy duhaj, mulatozó társaságot nem tudott lecsendesíteni- esőért fohászkodott. Imája meghallgatásra talált, a tivornyázó bagázs hatalmas esőzés kergette szét, majd negyven napig esett.
Esőből bőven kijut ezekben a napokban is. A legtöbbször Budapesten, Tolna-, Győr-Moson-Sopron- és Bács- Kiskun vármegyében kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem munkatársainak. Ezeken a területeken néhány óra alatt annyi eső esett, amennyi több hét-, esetleg egy hónapban szokott. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője ajánlott néhány jótanácsot felhőszakadás, vagy az azt követő villámárvíz esetére: „Ha villámárvízzel találjuk szembe magunkat, akkor autóval semmiképp se hajtsunk bele a térdig érő vízbe, mert ha a kocsi légszűrje vizet kap, akkor a jármű motorja egészen biztosan tökre fog menni. Gyalog vagy kerékpárral se vágjunk át az úton hömpölygő vízen, mert már néhány centi magas, bokáig érő vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert.” Komoly pánikot kelt a pincében, alagsorban megjelenő esővíz. A szakember szerint ekkor sem kell azonnal kétségbe esni. A közhiedelemmel ellentétben nem szabad azonnal szivattyúzni. Ha ugyanis van utánpótlása a víznek, az alámoshatja az épület alapját. „Ez sokkal több kárt okoz, mint hogyha csak áll a víz a pincében. A pincében összegyűlt víz legtöbbször magától elszivárog; ha ez néhány órán belül mégsem történik meg, akkor érdemes hívni a tűzoltókat. A szivattyúzás után pedig ajánlott fertőtleníteni.”
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnapig vármegyénkben is „továbbra is nagy számban kell az egyes napokon záporokra, zivatarokra, illetve esőre is számítani, a zivatarok fő kísérőjelensége továbbra is a felhőszakadás.” Ugyanakkor jégesőtől és viharos széltől nem kell tartani.
2025. 05. 08.
2025. 05. 08.
2025. 05. 07.
2025. 05. 07.
2025. 05. 06.
2025. 05. 06.
Borota
2025. 05. 05.
2025. 05. 05.
[ Borota ]
2025. 05. 02.
2025. 05. 02.
Fülöpjakab
2025. 04. 29.
2025. 04. 29.
[ Fülöpjakab ]