KALOCSÁN JÓL INDUL AZ ÚJ ÉV - 118,4 MILLIÓ TÖBBLETTÁMOGATÁST KAPNAK AZ IPARTERÜLET FEJLESZTÉSÉHEZ

közügyek TOP-fejlesztések
Az óvodafejlesztéssel együtt két fontos beruházás valósul meg a településen.

Fontos, a város vállalkozásainak lehetőségeit, jövőben gazdasági potenciálját lényegesen befolyásoló hírről számolt be december 28-án tett Facebook bejegyzésében dr. Filvig Géza polgármester: a városi önkormányzat 118,4 millió forint kormányzati többlettámogatást kapott a még 2016-ban indított, de forráshiány miatt elakadt, a volt foktői laktanya területén megvalósuló iparterület fejlesztéshez. Ezzel az eredetileg 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló beruházás az év utolsó napjaiban a megvalósulás stádiumába lépett.

Dr. Filvig Géza Facebook bejegyzése:


„Stílusosan december 24-én, mintegy Kalocsa Város Önkormányzata, az itt élők karácsonyi ajándékaként jelent meg a Magyar Közlönyben: a Kormány határozatával 118,4 millió forint többlettámogatásban részesíti a Területi Operatív Program (TOP) keretében már elnyert, a volt Foktői úti laktanya területén eredetileg 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásból tervezett fejlesztésünket.

Köszönöm Font Sándor képviselő úr támogatását, melynek köszönhetően többlettámogatási kérelmünket teljes egészében elfogadták. Ezzel a számunkra nagyon fontos döntéssel a még az előző városvezetés által 2016-ban indított, majd forráshiány miatt elakadt projekt folytatódhat. A városban olyan iparterület kialakítása valósulhat meg, mely alkalmas arra, hogy azt a vállalkozások telephelyként - üzleti környezetként termelés vagy szolgáltatás végzése céljából vegyék igénybe, ráadásul a Kalocsa Paks Duna-híd hídfőjéhez, ezáltal a Paks II. beruházáshoz közel.

Jól indul tehát az új év fejlesztési területen is, hiszen az ugyancsak korábban elakadt óvodafejlesztéshez nyújtott 138 millió forint és a mostani 118,4 millió forint kormányzati többlettámogatásnak köszönhetően a város életében két nagyon fontos, meghatározó projekt valósulhat meg.” – írja dr. Filvig Géza a közösségi médiában tett bejegyzésében.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk: Most ezzel a döntéssel lép hatályba a Kalo-Bau Kft-vel 2020.07.02-én megkötött - "Iparterület fejlesztése Kalocsán" 1. rész: "Kalocsa, Adminisztrációs épület" építési munkái tárgyú - vállalkozási szerződés, továbbá a szintén a Kalo-Bau Kft-vel szintén 2020.07.02-én az "Iparterület fejlesztése Kalocsán" 3. rész: Az Iparterületen meglévő 2., 3., 4., 5. számú csarnok felújítási munkái tárgyú vállalkozási szerződés.

Tehát immár határozottan kijelenthető, a fontos projekt valóban a megvalósítás időszakába lépett. Természetesen a beruházást figyelemmel kísérjük, és arról folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat.
Forrás/kép: kalohirek.hu
 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO