Ismét az országos figyelem középpontjába kerülhet a kiskőrösi Petőfi Sándor Emlékmúzeum

Fi200 Vármegyénk értékei két folyó közt

Az év kiállítása 2023 díj esélyese: a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum 7 év – Petőfi Sándor emlékkiállítás című állandó tárlata

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023 díjat november 14-én adják át a BTM Vármúzeumában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés, 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáznak az elismerésre. Virtuális kiállítás kategóriában nem érkezett olyan pályázat, amelyet a bizottság jelöltségre javasolt. A 16 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!

Lássuk most a 10 millió forint feletti bekerülési költségű kategóriából a 7 év – Petőfi Sándor emlékkiállítás című állandó tárlatot. A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum kiállításának tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Gózon Ákos perspektíváján kaphatunk képet IDE kattntva. 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO