EZÚTTAL 80 MILLIÓ FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ÉRKEZETT A TÉRSÉG TELEPÜLÉSEIRE

Újabb vidéki települések pályáztak eredményesen a Magyar Falu Program kiírásán.

Ebben a fordulóban óvodák és játszóterek fejlesztésére, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközök beszerzésére kaphattak támogatást az önkormányzatok. A választókerület települései közül tízen is sikeresnek bizonyultak.

Játszóterek válhatnak korszerűbbé, megszépülhet az egyik óvoda, több település pedig új eszközöket vásárolhat a Magyar Falu Program legfrissebb eredményei alapján.

Nagybaracskán és Csátalján településenként 5 millió forintból, Nemesnádudvaron 4.5 millióból, Fajszon 4.1 millióból, Garán 3.7 millió forintból válhatnak szebbé a játszóterek, míg Mátételkén 5 millió forintból újulhat meg a községi óvoda. Mindezzel párhuzamosan Vaskúton is elkezdődhetnek a munkálatok, a település ugyanis új játszóteret építhet a Damjanich utcában, megközelítőleg 5 millió forintból.

Három másik település önkormányzata olyan eszközöket vásárolhat, amelyek nagymértékben segíthetik a közterületek karbantartását és bővítését. Bácsborsód, Bátmonostor és Dunafalva erre a célra összesen 45 millió, vagyis településenként közel 15 forintnyi támogatást kapott.

Alig egy hónappal ezelőtt 300 millió forint kormányzati támogatás érkezett, ami most újabb jelentős összeggel növekedett – mondta a Magyar Falu Program pályázatairól Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – Ezúttal is olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek kiemelten fontosak mindannyiunk számára. A közös munka eredményeként vidéki településeink újból léphetnek egyet előre. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a jövőben is hasonlóan jó és eredményes hónapokat zárhassunk – tette hozzá a képviselő.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO