Átadták a vármegyei Prima díjakat

két folyó közt

A vármegyei Prima díjak átadását már hónapokkal ezelőtt megelőzték  a jelölések.  A tíz kategóriagyőztes kiválasztása és egy izgalmas közönségszavazás után csütörtökön este végre gazdára találtak a területi Prima díjak.

A kiskőrösi dr. Filus Erika muzeológus, majd Károly Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője és Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője vehették át ünnepélyes keretek között a Prima elismeréseket. A félmillió forintot érő, bronzból készült szobor mellé 1–1 millió forintnyi pénzösszeget vehettek át a díjazottak. 

A közönségdíjat idén a Ballószögi Kincsecskék néptánccsoport kapta magyar népművészet és közművelődés kategóriában.

 

A Prima díjak után következtek a vármegyei Év vállalkozója díjak. Az Év nagyvállalata 2023-ban a Kecskeméti Kft. lett, az Év vállalkozása díjjal pedig a kecskeméti Hesse Kft.-t tüntették ki, az Év családi pincészete 2023-ban a hajósi Sziegl Családi Pince Kft. vállalkozása lett. 

A VOSZ által alapított, kiemelkedő társadalmi szerepvállalásért járó díjat 2023-ban Varga Károlyné Marika nevelőszülő, a Kecskeméti SOS Gyermekfalvak munkatársa érdemelte ki megható történetével.


Már önmagában a jelölés is elismerésre érdemes, a kategória győztesek érdemeire is méltán lehetünk büszkék! Az alábbi tíz jelöltre lehetett szavazni, közülük került ki a közönségdjas is és a három díjazott is.  

Török László "Dafti"költő, magyartanár, drámapedagógus, Szabadszállás
Károly Katalin Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője, énekművész, Kecskemét
B. Boros Ilonatextilművész, Kecel
Dr. Filus Erikamuzeológus, múzeumigazgató, Kiskőrös
Huszár Ildikó "Pötyi néni"koreográfus, táncpedagógus, Kecskemét
Babinszky Tündeokl. építésztervező szakmérnök, Kecskemét
Noszlopy Nagy Miklósújságíró, a Keol.hu Kecskemét Online hírportál tulajdonos-főszerkesztője, Kecskemét
Ballószögi Kincsecskéknéptánccsoport, Ballószög
Szabó Istvána Kecskeméti TE vezetőedzője, Kecskemét
Szalai Évazongoraművész, Kiskőrös
 
Forrás(baon fb oldal – fotó:  Domonyi László fb oldala) 
 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO