ÁTADTÁK A SZOBONYA ZOLTÁN ELISMERÉSEKET

Főhajtás a kommunizmus elszenvedői előtt

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2016 óta emlékezik meg a kommunista diktatúra áldozatairól. A dr. Szobonya Zoltán nevével fémjelzett emléknapon, 2021. szeptember 24-én a Megyeháza dísztermében Rideg Lászlótól, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől vehették át az elismeréseket azok, akik még élő tanúi történelmünk e nehéz időszakának. Többeknek már csak a hozzátartozóinak adatott meg, hogy elfogadják a főhajtást. A polgári demokráciáért küzdő, mártírhalált halt jánoshalmi forradalmárnak emléket állító emléklapot, minden évben azoknak a megyénkben élő honfitársainknak adja át a megyei közgyűlés elnöke, akik harcosai, elszenvedői voltak a kommunizmusnak, megélték az elnyomó hatalom embertelen intézkedéseit, vállalták a sorsfordító felelősséget és elszánt akarattal, hittel fordultak szembe a diktatúrával. Az ünnep tiszteletére a kalocsai Szabó László Dezső, - aki maga is kitüntetett - verset írt, ami elhangzott az ünnepségen is. Rideg László emlékbeszédében hangsúlyozta: „Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tisztelettel adózunk dr. Szobonya Zoltán emlékének, a névtelen és az ismert hősöknek, akiket példaképpé emelt a tett, és példaképpé érlelt az idő. Sokan vannak, sokan voltak. Nekik állítottunk emléket azzal, hogy nemzetünkért hozott áldozatért Bács-Kiskun megye emléknappá minősítette szeptember 29-ét, hogy a köztudatba is beívodjon örökre, a szabadság nem magától értedődő. Meg kell, meg kellett küzdeni érte. Meghurcolva és elhurcolva, nélkülözve, tönkretéve, munkaszolgálatra kényszerítve, elítélve.”

.Az emléknapon Szobonya Csilla, a mártírhalált halt ügyvéd leánya megható gondolatokkal emlékezett édesapjuk forradalmi tetteiről, a hallgatóság figyelmébe ajánlva mérhetetlen hazaszeretetét.

Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja érzelmekkel áthatott, rendhagyó történelemórának is nevezhető emlékbeszédet mondott.

A rendezvényen közreműködött a kecskeméti Bólyai János Gimnázium énekkara, valamint Kollár Valentina, a kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagja.

A Megyeháza dísztermében tartott ünnepséget követően az emlékezők a börtönhöz vonultak, hogy elhelyezzék a kegyelet virágait dr. Szobonya Zoltán emléktáblájánál.

Dr. Szobonya Zoltán Emléknap alkalmából elismerésben részesültek:

Bányóczky György – Kiskunfélegyháza

Borbény Lajos – Kecel, posztumusz

Borbényi Mihály – Kecel, posztumusz

Bundula János és Csőke Ágnes – Kisszállás, posztumusz

Dobó Szilveszter – Tázlár, posztumusz

dr. Knob Sándor – Pirtó, posztumusz

Fiedler Jánosné Szalontai Julianna - Hajós

Flaisz Ferenc – Kecel, posztumusz

Flaisz József – Kecel, posztumusz

Gyöngyösi Papp Ida – Kiskunhalas, posztumusz

Horváth Lajos – Tass, posztumusz

Horváth Pál – Kecskemét, posztumusz

Hugyecz Ferencné Manga Mária – Hajós-Érsekhalma (Budapest)

Kiss Károly - Kiskunmajsa

Kócsó Sándorné – Szank, posztumusz

Mácsai István – Homokmégy, posztumusz

Manga Györgyné – Hajós

Özv. Schmidtné Nagy Mária - Baja

Pál Imre – Szank, posztumusz

Paulisz István – Hajós, posztumusz

Pethő Péter Pál – Tázlár, posztumusz

Poloznyik Kálmán – Kiskunhalas, posztumusz

Siflis Géza – Kelebia, posztumusz

Szabó László Dezső - Kalocsa

Túri Mihály – Kömpöc, posztumusz

Visnyei Lajosné – Szank, posztumusz

Vitéz Cserhalmy József – Kecskemét, posztumusz

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO