Balogh Károly polgármester büszke arra, hogy az elmúlt évben beadott pályázataik nagy része támogatásban részesült, így rengeteg fejlesztést meg tudtak valósítani a településen, ami által még élhetőbb környezetet tudnak biztosítani a lakosság számára. További fontos eredménynek tartja, hogy 2020-ban hitel felvétele nélkül gazdálkodott az önkormányzat, amely zökkenőmentesen működtette intézményeit, a lakosság minden rétegét tudták támogatni, illetve biztosították a közszolgáltatásokhoz való zavartalan hozzáférést.
A 2020 év egyik legfontosabb fejlesztése az Egészségügyi Központ kialakítása volt, amely a Szabó Sándor telepi részen lévő, egykori óvodaépület felújításával, két pályázat támogatásával valósult meg. Az energetikai pályázaton belül a Wéber Ede Általános Iskola napelemmel való ellátása is megvalósult az iskolakezdésre.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a TOP „Iparterület elérhetőségének javítása Helvécián” című pályázati támogatással az első félévben megvalósult a Kiskőrösi út Széles köztől Kecskemét felé tartó 818,5 m-es szakasz szilárd burkolattal való ellátása – mondta Balogh Károly.
A „Fenntartható közlekedésfejlesztés Helvécián” című projektünk is támogatásban részesült, melynek célja volt a gyalogosok védelme érdekében lakott területen a település járdahálózatának megújítása és kiegészítése a legforgalmasabb szakaszokon. A kivitelezés szintén az első félévben valósult meg, és a gyalogátkelő forgalomba helyezése is megtörtént – tette hozzá a településvezető.
A Magyar Faluprogram pályázati támogatásával számos beruházást tudtak megvalósítani ebben az évben. Többek között 30 millió Ft támogatást nyertek a település útjainak a portalanítására, melyből mind a két belterületi településrészen, de külterületen is tudták javítani az utakat. A „Falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatása” című pályázati kiírásra is benyújtották a pályázatukat egy új gépjármű vásárlására.
Önkormányzatunk vissza nem térítendő támogatásra nyújtott be pályázatot az óvodaudvar zöldterületének fejlesztésére, mintegy 5 millió Ft támogatást kaptunk a kivitelezéshez és az előkészítési költségekre – mondta a polgármester.
Egy másik pályázat során, szintén a Magyar Falu program keretében, több mint 17 millió Ft támogatást kapott a település a Kiskőrösi úti orvosi rendelő felújítására, valamint eszközbeszerzésre, amiből orvosi eszközöket, bútorokat és informatikai eszközöket szereztek be.
Ugyancsak a Magyar Falu Program 11 millió Ft-os támogatásának köszönhetően a polgármesteri hivatal épületének bejárata elé egy kapcsolódó nyeregtetős előtető-gádor kivitelezési munkáit is meg tudták valósítani..
A Helvéciai Sportegyesület 5 millió Ft összegű pályázatot nyert közösségi programokhoz szolgáló kültéri kemence építésére, melynek megvalósításához az önkormányzat 1 millió Ft támogatást biztosított.
2020-ban sajnos csak márciusig tudtuk megtartani a rendezvényeinket, tekintettel a kialakult helyzetre – mondta a polgármester. Hozzátette: a legnagyobb sikerű rendezvényünk február 29-én, az Alapítási és Szomszéd Ünnep volt. Első ízben hirdettük meg a Helvécia futást, amely felülmúlta a várakozásainkat, hiszen több mint 320 fő teljesítette a 3 távot. Nagy sikert aratott a futás, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Otthon mögötti téren megtartott disznótoros ebédünk is, mellyel megvendégeltük a lakosságot, illetve az ide érkező vendégeket. Ismét tervezzük megrendezni ezt az ünnepet, és a 2. Helvécia futást, ha a közegészségügyi helyzet megengedi.
A jövőbeni elképzeléseket illetően a polgármester elmondta: Terveink között szerepel a meglévő és újonnan kialakítandó telkek értékesítése, valamint az útjaink fejlesztése, karbantartása, annak érdekében, hogy az ideköltözni vágyóknak megfelelő környezet biztosítsunk.
Folyamatban van a „Piac fejlesztése Helvécián - a helyi termelők és termékek piacra jutásának segítése érdekében” című, TOP-os pályázatunk megvalósítása a Művelődési Ház mellett. Ehhez 50 millió Ft támogatást nyertünk, mellyel egy 500 m2-es csarnokot tudunk építeni.
Óvodai tornaszobát szeretnénk építeni a Napvirág óvodához, ehhez nyertünk pályázati támogatást a Magyar Faluprogram keretében 30 millió Ft összegben. Az épület kivitelezését 2021-ben tervezzük, ugyanígy tavasszal fogunk hozzá a másik Faluprogramos pályázathoz, a belterületi járdaépítéshez, felújításhoz a Sport utcában.
A II. számú háziorvosi szolgálathoz 2,8 millió Ft összegben nyertünk támogatást eszközök és bútorok beszerzésére, szintén a Faluprogram keretében, amiket hamarosan megvásárolunk. Szeretnénk továbbá a Tábor utcai orvosi rendelőt és szolgálati lakást is felújítani.
Az állami fenntartású iskoláknak helyt adó, de önkormányzati tulajdonú iskolák fejlesztését is tervbe vettük. A Wéber Ede Általános Iskolához 200 férőhelyes Sportcsarnokot szeretnénk építeni, úgyszintén a Feketeerdői Általános Iskolánál lévő Sportcsarnok tetőzetét is tervezzük felújítani. Ehhez figyelemmel kísérjük a pályázati lehetőségeket is.
Terveink között szerepel a Kiskőrösi út most megépített szakaszán túlmenően a további szakaszok kiépítése is, Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzatával együttműködve. Ehhez a terveket elkészíttettük már korábban, keressük a legoptimálisabb megoldási lehetőséget.
Az elkövetkező időszak tervei között szerepel a parkfelújítás, és a közterületek virágosítása: Milleniumi park, Szabó Sándor telepi park felújítása, fásítás, füvesítés, pihenő padok elhelyezése, szabadidős sporteszközök telepítése, továbbá a játszóterek felújítása, kialakítása: a Tábor utcai, Kerekerdő Óvoda mögötti, Jubileum utcai, Petőfi S. utcai, a két óvodánál és a bölcsődénél, a Katolikus templomnál.
Elképzeléseink között szerepel még a közbiztonság fejlesztése: kamerarendszer kiépítése, KRESZ park kialakítása, zárható közterületi kerékpártároló létrehozása – foglalta össze Helvécia Önkormányzatának terveit Balogh Károly polgármester.
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.