84 éves volt a legidősebb versmondó Kalocsán

Vármegyénk értékei két folyó közt

A nemzeti ünnepen tizenhárom versmondó mérette meg magát Kalocsán a Békés Kalocsáért Egyesület és a Kalocsai Gerillakertészek szervezésében tartott szavalóversenyen. 

A La-Coma bistro galériájában tartott eseményre helyi és környékbeli szavalók mellett még győri versenyzője is volt a mezőnynek, de kitettek magukért a dusnokiak, a fajsziak, a hajósiak, akik többen is képviselték településüket és ha már vármegyénk településeiről szólunk, illik megemlíteni Hartát, Uszódot is Kiskunlacházát is. A korosztályok tekintetében is megoszlott a mezőny, hiszen a legifjabb 18 éves mellett a középkorosztály is szép számmal megjelent és külön unikumnak számított a 84 éves Váczi Attila bácsi, aki a helyi irodalomkedvelőket erősítette.  
Petőfi Sándor: Magyar vagyok c. kötelező verse után, mindenki a szabadon választott versével rukkolt elő, feladva a leckét a háromtagú szakmai zsűrinek.

A délutánt betöltő irodalmi program legfontosabb üzenete a versek szeretete, a közösség építése, az irodalmi értékmentés fontossága voltak többek között. 

A program elején Bolvári Eszter szavalta el Petőfi Sándor: A XIX. század költői c. versét 

 

1.helyezett: Lakatos Zoltánné Jambrik Ibolya, Kalocsa
2.helyezett: Karaszi Anna, Dusnok
3.helyezett: Kovácsné Kövesdi Piroska, Kalocsa
A versenyzők szavazatai alapján a különdíjat Jaksa Máté kapta, aki Kiskunlacházáról érkezett.
A verseny igen előkelő pénzdíjjal járt, hiszen az első helyezett 50 ezer forinttal lett gazdagabb, míg a második 30, a harmadik pedig 20 ezer forintot vihetett haza és természetesen egy életre szóló élményt. A két helyi egyesület hagyományt szeretne teremteni a versenyből, így várhatóan jövőre is lesz versünnep Kalocsán. 

 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO