160 milliárd forinttal támogatja a kormány a villamosenergia-hálózat fejlesztését: a következő alállomás Soltvadkerten készül el

épülő Bács-Kiskun

A kormány több mint 160 milliárd forinttal támogatja a villamosenergia-hálózat fejlesztését, rugalmasabbá tételét – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Szegeden.

Koncz Zsófia, az MVM Démász Áramhálózati Kft. Fehér-tói alállomásának ünnepélyes átadásán az mondta, az ukrajnai háború és az arra adott szankciós politika következtében nagyon nehéz energiahelyzet alakult ki. A kormány célul tűzte ki, hogy megteremtse az energiaellátás biztonságát, és azt, hogy megfizethető árú energiához juthassanak a fogyasztók. Hozzátette: fontos cél az is, hogy minél több energiát itthon termeljük meg - írja a VIRA.


    A magyar villamosenergia-mixben a napenergia aránya a világon a hatodik, Európában a harmadik legmagasabb. Tavaly 1100 megawatt (MW) napelemes kapacitás épült ki Magyarországon, ez több, mint 2019 előtt összesen. A tavalyi év végére a hazai beépített fotovoltaikus kapacitás meghaladta 4 ezer MW-ot, az idei év első négy hónapjában pedig további, több mint 700 MW-nyi beruházás készült el – közölte a politikus.
    A kormány 2030-ig 6 ezer MW-nyi napelemes kapacitás kiépítését tervezte. Úgy tűnik ez egy-két éven beül elérhető, az évtized végére pedig akár e cél kétszerese is teljesíthető – közölte az államtitkár. Mint mondta, február óta minden hónapban megdőlt az ipari naperőművek termelési csúcsa. Május 1-jén pedig volt olyan negyedóra, amikor a hazai villamosenergia-igényt teljes egészében karbonsemleges, 94 százalékban megújuló forrásból sikerült fedezni.


    Koncz Zsófia elmondta, a Fehér-tói alállomás elkészülte az energiahálózat fejlesztése érdekében indult beruházássorozat első eleme. A következő alállomás Soltvadkerten készül el.

 

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. három éven belül több mint 400 MW-tal kívánja növelni a naperőművekben megtermelt, hálózatba fogadható energia volumenét. Hasonló, a villamosenergia-hálózat rugalmasságát növelő beruházások valósulnak meg az MVM Émász Áramhálózati Kft. területén is.


    Az államtitkár kitért arra is, fontos a kiegyenlítő energia biztosítása is. Ennek érdekében három, kombinált ciklusú gázturbinás erőművi blokk épül: egy Visontán, kettő pedig Tiszaújvárosban. Az Energiaügyi Minisztérium az akkumulátoros energiatárolás fejlesztését is segíti – tette hozzá.
    Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az új alállomás kiemelten fontos a szegedi lézeres kutatóközpont szomszédságában épülő Science Park áram-ellátása szempontjából. A tudományos, innovációs park infrastruktúrájának kiépítését a kormány 9,5 milliárd forinttal támogatja.


    Bally Attila, az MVM Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, az új alállomás és a hozzá kapcsolódó 3 kilométeres nagyfeszültségű távvezeték kialakítása az elmúlt évek egyik legnagyobb villamosipari beruházása a térségben.
    A fejlesztés 11 hónap alatt, egyhektáros területen, csaknem 4 milliárd forintból, részben uniós forrásból készült el. Az alállomáson működő, kettő 132/22 kV-os, 40 MVA teljesítményű transzformátor egy Szeged nagyságú város – 160 ezer lakossági ügyfél – energiaigényét tudja biztosítani – közölte a szakember.


    A helyi és az újonnan jelentkező ipari igények kiszolgálása mellett a beruházás lehetővé teszi a térségben épült új naperőművek által termelt energia fogadását is – tudatta a vezérigazgató-helyettes.
    A beruházás során különös figyelmet fordítottak madárvédelmemre, egyebek közt madáreltérítőket szereltek fel, melyek a napfény és a UV-fény visszaverésével akadályozzák meg a madarak ütközését a szabadvezetékekkel – mondta Bally Attila.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO