Kiskunmajsa

Kiskunmajsa vonzerejét az élmény- és gyógyfürdő mellett a népi építészet emlékei és a folklór hagyományok jelentik.

Kiskunmajsa

Kiskunmajsa vonzerejét az élmény- és gyógyfürdő mellett a népi építészet emlékei és a folklór hagyományok jelentik.

Kiskunmajsa vonzerejét az élmény- és gyógyfürdő mellett a népi építészet emlékei és a folklór hagyományok jelentik. Az itteni népi építkezés jellegzetességei az úgynevezett napsugaras lakóházak. Ezekből néhány még látható a településen. A házak deszkából készült oromzata barnára festett, két részre osztott. A település életében jelentős szerepet tölt be az élmény- és gyógyfürdő, amely 1700 méteres mélységből feltörő 72 Celsius-fokú nátrium-hidrokarbonátos hévízre épült. Elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedők találnak itt enyhülést.
A Bodoglári homokbuckák terület egyik kiemelkedő természeti értéke. Az 1984-től védett, 720 hektáros igazi kiskunsági buckavidéken kijelölt utak vezetnek a legszebb, legjellegzetesebb helyekre, melyeket érdemes megcsodálni.
A település lakosai törekednek a múlt értékeinek ápolására, felelevenítésére, a hagyományok tisztelete fontos az itt élőknek. A Mayossa Hagyományőrző Egyesület művészeti csoportja a magyar néptánc átörökítésével, tanításával, foglalkozik, fellépéseikkel gyakran színesítik Kiskunmajsa város rendezvényeit. A Majsai Napokat a templomnak a Kisasszony-napi búcsújához igazodva tartják.
Különleges, sokszínű a Sör- és Fürdőfesztivál, amelyet minden évben július utolsó, vagy augusztus első hétvégéjén tartanak a város legkiemelkedőbb idegenforgalmi objektumában, a termálfürdőben. Az üdülőtelepet a Jászszentlászlóra vezető úton lehet elérni, de kerékpárút is összeköti Majsával.
Kiskunmajsa megközelíthető közúton: Kiskunfélegyházáról délnyugatra a Kiskunhalas felé vezető úton, vagy Szegedről indulva az 5-ös úton, Kisteleknél balra. Vasúton a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza, a Bátaszék-Baja-Kiskunhalas vonalon érhető el.

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left

Kiskunmajsa

2025. 07. 21.

Kisvasút napok és hajtányparádé

2025. augusztus 8-án, 9-én és 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé Kecskemét és Kiskunmajsa között.

2025. 07. 21.

[ Kiskunmajsa ]

down arrow

Kiskunmajsa

2025. 04. 16.

Értékőrzők Bács-Kiskunban

Lezajlott a vármegyei Hungarikum Vetélkedő. Két korcsoportból képviselhetik a vármegyét a a győztes csapatok az Agrárminisztérium által támogatott Kárpát-medencei hungarikum vetélkedő döntőjén.  

2025. 04. 16.

[ Kiskunmajsa ]

down arrow

Kiskunmajsa

2025. 03. 31.

Majsai zenészek a győztes zenekarban

A Dal 2025 győztese a Gypo Circus X Szirota Jennifer "Szél úgy beszél…" című produkciója lett, mely előadóinak két kiskunmajsai tagja is van, Miron Andrea Delia és Préda-Kovács Zsolt. 

2025. 03. 31.

[ Kiskunmajsa ]

down arrow

Kiskunmajsa

2025. 02. 25.

Helyben tartják az árut

A kiskunmajsai Gourmet Garden - "Természetes kincsek egy kosárban" családi vállalkozás igyekszik minél több helyi és térségbeli termelő portékáit kínálni. A pénz így helyben marad. 

2025. 02. 25.

[ Kiskunmajsa ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
A Lópofa Csárda 1989 májusában nyitotta meg kapuit a kiskunmajsai gyógy-és élményfürdő által beindított, növekvő idegenforgalom igényeit figyelembe véve. Maga a csárda egy múlt századi paraszti gazdaság lakó- és gazdasági épületeiből került kialakításra. A körülötte elterülő nagy, parkosított terület lehetővé tette a nyugodt, kellemes, tanyasi hangulat fenntmaradását mind a mai napig.

Kiskunmajsa

chevron right

Értékeink

chevron left
A kiadvány meghatározó fontossággal bír a Kiskunság folklórjának megőrzésében.

Kiskunmajsa

E ritka növény - bár hosszan virágzik - mégis a régi időkben kevesen tudtak létezéséről és csodálhatták meg szépségét. Jellemzői közé tartozik, hogy nyúlánk termetű, 20-50 cm magasra nő, hamvas szürke növény. 

Kiskunmajsa

A Mayossa Hagyományörző Egyesület alapjait egy tíz fős néptáncos baráti társaság fektette le. Az egyesület céljai között szerepel Kiskunmajsa néphagyományainak, szellemi és tárgyi kulturális örökségének folyamatos feltárása, feldolgozása és közreadása. 

Kiskunmajsa

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Kiskunmajsa
ERFA
TOP
2017.06.12.
2019.09.30.
subsidy rate 100%
256 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00009
kommunikáció
2017.06.12.
2019.09.30.
256 000 000 Ft
Kiskunmajsa
ESZA
EFOP
2018.01.01.
2021.03.27.
subsidy rate 100%
499 554 167 Ft
lezárt status icon
EFOP-1.5.3-16-2017-00009
saját
2018.01.01.
2021.03.27.
499 554 167 Ft
Kiskunmajsa
ERFA
TOP
2021.01.01.
2022.09.30.
subsidy rate 100%
70 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-3.2.1-16-BK2-2020-00001
saját
2021.01.01.
2022.09.30.
70 000 000 Ft
Design by WEBORIGO