Érsekcsanád

Érsekcsanád község Bács-Kiskun megye délnyugati részén fekszik, Bajától északra (8 km) az 51. számú főút mentén fekszik.

Érsekcsanád

Érsekcsanád község Bács-Kiskun megye délnyugati részén fekszik, Bajától északra (8 km) az 51. számú főút mentén fekszik.

Érsekcsanád község Bács-Kiskun megye délnyugati részén fekszik. A község az 51. számú főút mentén található, Budapesttől délre 151 km, Bajától északra 10 km távolságra. A közelben két Duna híd is található Baján a Türr István híd 8 km, az M9 –es út Szent László hídja 16 km távolságra van. A község többször változtatta földrajzi helyét a történelem során. A lakosság a különböző ellenségek zaklatásától menekülve a Duna menti mocsarak közé húzódott, majd az árvízi elöntések miatt egyre távolabb költözött a Duna partjától, végül 1806-ben települt át a közeli magaslatra, a község mai helyére. Csanád korábban a jelenlegi helyétől nyugatra 5 km-re, a mai Duna-meder helyén, az "Ófalu" nevű területen feküdt. A folyószabályozások következtében az Ófalu legnagyobb részét elmosta a Duna, csak egy kis terület maradt meg a Vajas és a Duna között, a Révcsárda környékén. Régészeti leletek bizonyítják, hogy itt már a 11. században település volt. Oklevél először 1391-ben említi Csanád falut a kalocsai érsekség birtokaként. A 15. század elején Ozorai Pipó volt a község földesura, kinek halála (1427) után a település visszakerült az érsekséghez. A török időkben sem néptelenedett el teljesen a település, az adóösszeírásokban végig lakott helyként szerepel. A török hódoltság végére megfogyatkozott a lakosság, a 18. században viszont már folyamatosan gyarapodott. Az 1784-es első magyarországi népszámlálás idején 1222 fő lakott Csanádon. A kalocsai érsek és Pest vármegye rendeletére a lakosságot 1806-ban elkezdték áttelepíteni az Ófaluból a pesti út mellé, jelenlegi helyére. A falu népe nagyon nehezen akarta elhagyni a régi települést, ezért azt véglegesen csak 1815-ben szüntették meg. Az új helyen mérnök által tervezett, úgynevezett sakktábla alaprajzú település jött létre, nagy telkekkel és széles utcákkal. A 19. század közepén kezdődött lecsapolások következtében a községben megnőtt a szántóterületek nagysága. Ebben az időben indult el a katolikus lakosság nagyobb arányú bevándorlása. Ők főleg szegény parasztemberek voltak, akik általában napszámban dolgoztak, vagy részmunkát vállaltak. Az 1898-ban kiadott helységnév-törvény alapján 1900-ban a község nevét Csanádról Érsekcsanádra változtatták. Az első és a második világháborúban sok érsekcsanádi katona ontotta vérét a hazájáért. Nevüket a községháza előtti emlékmű és a katolikus templom előtti kereszt őrzi. 1944-ben a községet Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből Bács-Bodrog vármegye Bajai Járásához csatolták, majd az 1950-ben alakult Bács-Kiskun megye része lett.

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left

Érsekcsanád

2025. 05. 23.

Turisztikai célpont lesz a DVCS

A Duna-völgyi-főcsatorna az Alföld egyik rejtett kincse. Egykor öntözőcsatorna volt, ma azonban egyre inkább rekreációs és turisztikai szerepet tölt be. A jövőben a csatorna déli szakasza a hazai víziturizmus egyik kiemelt helyszíne lehet.

2025. 05. 23.

[ Érsekcsanád ]

down arrow

Érsekcsanád

2024. 12. 09.

Vízitúra és erdőfürdő: új turisztikai lehetőségek Bács-Kiskun vármegyében

A Duna-völgyi főcsatorna mentén megvalósuló aktív turizmusfejlesztési projekt új lendületet hoz Bács-Kiskun vármegye turisztikai életébe. 

2024. 12. 09.

[ Érsekcsanád ]

down arrow

Érsekcsanád

2024. 09. 27.

Véget ért a ciklus: utolsó ülését tartotta a vármegyei közgyűlés - VIDEÓ

Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Mint elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében. 

2024. 09. 27.

[ Érsekcsanád ]

down arrow

Érsekcsanád

2024. 05. 23.

Hamarosan evezhetünk a DVCS-n

A Duna-völgyi-főcsatorna lehet a Sváb sarok egyik aktív turisztikai kitörési pontja.

2024. 05. 23.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
chevron right

Értékeink

chevron left
Veránka nem csak országos, hanem nemzetközi hírű településrésze Érsekcsanádnak. 

Érsekcsanád

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00013
Érsekcsanád
ERFA
TOP_Plusz
2025.04.30.
2028.04.30.
subsidy rate 100%
200 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00013
kommunikáció
2025.04.30.
2028.04.30.
200 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002
Érsekcsanád
ERFA
TOP_Plusz
2025.07.01.
2026.02.28.
subsidy rate 100%
200 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002
kommunikáció
2025.07.01.
2026.02.28.
200 000 000 Ft
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2018.07.01.
2020.07.29.
subsidy rate 100%
27 269 854 Ft
lezárt status icon
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00065
saját
2018.07.01.
2020.07.29.
27 269 854 Ft
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2018.11.06.
2022.05.15.
subsidy rate 100%
71 166 691 Ft
lezárt status icon
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00014
saját
2018.11.06.
2022.05.15.
71 166 691 Ft
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00004
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2017.05.01.
2019.03.31.
subsidy rate 100%
110 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00004
saját
2017.05.01.
2019.03.31.
110 000 000 Ft
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2021.01.01.
2023.08.31.
subsidy rate 100%
373 700 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00023
kommunikáció
2021.01.01.
2023.08.31.
373 700 000 Ft
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2020.09.01.
2022.09.15.
subsidy rate 100%
50 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-2.1.3-16-BK1-2020-00031
kommunikáció
2020.09.01.
2022.09.15.
50 000 000 Ft
Érsekcsanád
ERFA
TOP
2017.06.20.
2021.02.28.
subsidy rate 100%
208 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00001
kommunikáció
2017.06.20.
2021.02.28.
208 000 000 Ft
Szálláshely fejlesztés Veránka-szigeten
Érsekcsanád
ERFA
EFOP
2022.01.01.
2032.01.01.
subsidy rate 40%
79 200 000 Ft
lezárt status icon
Szálláshely fejlesztés Veránka-szigeten
saját
2022.01.01.
2032.01.01.
79 200 000 Ft
Design by WEBORIGO