Apostag

Apostagra számtalan okból is érdemes ellátogatni.

Apostag

Apostagra számtalan okból is érdemes ellátogatni.

Apostagra számtalan okból is érdemes ellátogatni. Békés, nyugodt település, turisztikai szempontból fontos természeti adottsága a Duna közelsége, amely alkalmat ad túrázásra, hétvégi rekreációra, a szabadidő kellemes környezetben történő eltöltésére. Ezen kívül Apostag azon települések egyike, ahol egyszerre van jelen a római katolikus, az evangélikus és a református közösség. Az Alföld sík vidékéből kimagasló templomtornyok már messziről észlelhetők a településre látogatóknak. Sőt a második világháborúig a zsidóság is nagy létszámban jelen volt községünkben. Az 1988-ban „Európa Nostra” díjat elnyerő zsinagóga különlegesen értékes és egyedi műemlék; izgalmas látnivaló a Tájház és a Rotunda mellett az ide látogató turisták számára. A település csatlakozott a Magyar Zarándokúthoz, s ennek kapcsán egy 30 fős szálláshellyel is gazdagodott a község. 2014. szeptember 20-án a település nevének tiszteletére átadtak egy 12 apostolból álló szoborparkot.

Kapcsolat

http://apostag.hu
Több Kevesebb chevron down
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
TOP-4.2.1-16-BK1-2020-00009
Apostag
ERFA
TOP
2021.03.15.
2022.06.15.
100%
102 774 713 Ft
TOP-4.2.1-16-BK1-2020-00009
saját
2021.03.15.
2022.06.15.
102 774 713 Ft
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.09.15.
2021.09.30.
100%
4 842 771 Ft
MFP-OJF/2020-3087970228
saját
2020.09.15.
2021.09.30.
4 842 771 Ft
MFP-OUF/2019-3021313878
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.03.01.
2020.08.31.
100%
4 998 720 Ft
MFP-OUF/2019-3021313878
saját
2020.03.01.
2020.08.31.
4 998 720 Ft
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.11.01.
2021.03.31.
100%
4 999 999 Ft
MFP-EIM/2020-3113526832
saját
2020.11.01.
2021.03.31.
4 999 999 Ft
Apostag
ERFA
TOP Plusz
2023.07.12.
2024.10.31.
100%
63 500 000 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00015
kommunikáció
2023.07.12.
2024.10.31.
63 500 000 Ft
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.09.01.
2020.06.15.
100%
18 651 877 Ft
MFP-NHI/2019-3003954493
saját
2019.09.01.
2020.06.15.
18 651 877 Ft
Apostag
ERFA
TOP Plusz
2022.09.01.
2024.12.31.
100%
92 500 056 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027
kommunikáció
2022.09.01.
2024.12.31.
92 500 056 Ft
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.10.01.
2022.08.31.
100%
24 504 194 Ft
MFP-ÖTIK/2021/4-3284911385
saját
2021.10.01.
2022.08.31.
24 504 194 Ft
Apostag
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2022.10.01.
2023.09.30.
100%
21 849 602 Ft
MFP-SZLOSZL/2022-3347033447
saját
2022.10.01.
2023.09.30.
21 849 602 Ft
Apostag
ERFA
TOP
2018.11.30.
2021.01.29.
100%
113 255 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00032
saját
2018.11.30.
2021.01.29.
113 255 000 Ft
Apostag
ERFA
TOP
2017.07.01.
2019.07.24.
100%
70 000 000 Ft
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00006
kommunikáció
2017.07.01.
2019.07.24.
70 000 000 Ft
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00007
Apostag
ERFA
TOP
2017.05.01.
2018.12.31.
100%
120 000 000 Ft
TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00007
kommunikáció
2017.05.01.
2018.12.31.
120 000 000 Ft
Design by WEBORIGO