Szelidi Földvár
Vadász Éva 1965. évi terepbejárása azonosította Szelid későközépkori települését. A Szelidi-tó D-i partján, a 98 m magas Várdomb-on templomot és templom körüli temetőt, a domboldalában pedig igen nagy kiterjedésű falut talált. A régészeti leletek alapján már a bronzkortól lakott terület, közelében a bronzkortól kezdve szinte minden itt letelepedő nép temetkezett.
Szelid nevét az 1548. évi török adó összeírásban említették először, amikor 30 fejadófizetőt írtak össze.
A népi emlékezett török kori eredethez köti. A szelidi Vár-domb kérdéséhez Pesty Frigyes 1863-64-ben végzett gyűjtéséből idézünk, amely nagyban alátámasztja a magaslat katonai voltát: „Szelid: Így neveztetik a Város határának a városhoz közelebb eső délkeleti része Szelidi puszta czím alatt; ettől vette nevét egy mintegy félmértföldnyi hosszaságban elterülő tó, és egy régi várrom, vagy is annak csak helye, mely jelenleg is Szelidi várnak neveztetik, melynek sánczai vagyis árkai most is megvannak és várfok névvel neveztetnek. Ugyan ahhoz nem messzire van egy dombos emelkedett hely, melyet Szelidi hegynek hívnak. Elnevezésének eredete bizonytalan erről semmi hagyomány sincs. Még azt sem lehet tudni, hogy azon Vár Magyarok által-e, vagy tán a Törökök által építetett; azonban azon várrom környékén talált cserép edényekről és urnákról azt is lehet gyanítani, hogy azon vár Rómaiak építménye volt.” (Bárth 1980)
1999 nyarán a Szent Tamás-dombon található Árpád-kori templom ásásakor idősek mondták el, hogy a Szent Tamás-domb és a szelidi Vár-domb alagúttal van összekötve, amelybe egyszer már valaki szántáskor bele is esett lovastul, ekéstül. Hasonló legendát dolgoz fel Szabó László is a Pataji Hírlap 1995. júliusi számában.
Földvárak
Földvár szavunk ugyanúgy mesterségesen alkotott szó, mint a kunhalom kifejezés, bár már a középkor óta feltűnik a történeti forrásokban, településnevekben (Dunaföldvár, Tiszaföldvár). A XI-XII. században a latin civitas, a XIII. századtól pedig a castrum szó jelölte a gyakran hatalmi központként is működő védműveket, tekintet nélkül azok építőanyagára. Szórványosan előforduló magyar nevükön pedig várnak említik őket (Wolf, 2010). A természetvédelmi törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva védett – országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek.
A Duna-Tisza közén létesült földvárak azonosítása vidékünkön egyszerű terepszemlével nehézkes feladat. Természetesen itt is utalhatnak a meglévő terepformák az egykori védművekre, de mivel szinte kivétel nélkül intenzív földművelés alá eső területen helyezkednek el, az egykori árkok mára betemetődtek, a sáncok pedig lassan leomlanak a környező terep szintjére. Számos épített domborzati elem (egykori árok, sánc) mára kizárólag a légifotózás révén azonosítható, márpedig a természetvédelmi oltalom egyik kritériuma az azonosíthatóság, a terepen domborzati formaként megjelenő tájelem. Ezen túlmenően a régészeti gyakorlat elkülöníti a tell települések, a neolit körárkos rendszerek, bronzkori és vaskori erődített telepek, a római ellenerőd rendszer, a középkori udvarházak vagy pl. a török kori palánkvárak kategóriáit.
