Oltó-halom (Dunatetétlen)

A Dunatetétlen határában elhelyezkedő Böddi-szék a Felső-Kiskunsági szikes tavak láncolatának délnyugati tagja, Ramsari-egyezmény által védett, Natura 2000 hálózatba tartozó terület. A szikes puszta szélén, a Kígyós-ér közelében található az Ottó- vagy ismertebb nevén Oltó-halom, amely ma is meghatározó eleme a tájnak. Mára a térség legmarkánsabb tájalkotója, a Kiskunság legnagyobb halma.

A halom anyagának felhalmozása – a halom kialakításának idejében – a halom közvetlen környezetében felszínen lévő üledék és talaj felhasználásával történhetett, így annak elemzése nyomán következtethetni lehet a prehisztorikus időkben a területen felszínen lévő talaj minőségére és típusára. Ugyanakkor a halom felszínközeli része a halom kialakítását követően kiemelt helyzetbe kerülve egy folyamatosan száraz környezetben újabb talajképződésen esett át, de a talajképződés mellett jelentős felszínformáló, eróziós folyamatok is szerepet játszottak a halom felszínének alakulásában.
A halmot a későbbi korokban jelentős emberi hatások érték. A legeltetéssel együtt járó több ezer éven át történő taposás mellett a XIX. században majort és juhhodályt alakítottak ki tövében, valamint itató kutat ástak. Az építkezés során a halomtest egy részét elhordták vagy elplanírozták. A posztgenetikus emberi hatások következtében a halom eredeti formája erőteljesen átalakult és napjainkra erőteljesen módosult.

A kurgán testét alkotó összehordott talajnak a felszíne a halom kialakítása után újra talajosodott, és a kiemelt helyzetéből – füves növényzeti borítása következtében egy jellegzetes mezőségi talajszint fejlődött ki a kevert anyagú talajfelszínen.

Kunhalmok
A kunhalom elnevezés a mai értelmezésben gyűjtőfogalom, mely magában foglal minden mesterséges kiemelkedést; sírdombokat (kurgán, korhány), lakódombokat (tellek), határhalmokat és őrhalmokat. A Kárpát-medence területén élt elődeink által emelt, a síkságból szigetszerűen kiemelkedő sajátos földépítmények meghatározó elemei a tájnak, de tájképi értékükön túl felszínalaktani, régészeti, kultúrtörténeti, esetenként botanikai és zoológiai értékeik miatt is védelemre érdemesek. A hazai halmok többsége rézkori, bronzkori, szarmata, honfoglalás és Árpád-kori keletkezésű, és csak ritkán őrzik a kun temetkezések nyomait. A természetvédelmi törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva védett – országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek.

A halmok száma a Duna-Tisza közén egykor több száz is lehetett, azonban ezek töredékét lehet napjainkban beazonosítani. A természetvédelmi oltalom alá helyezhető – a terepen meghatározó térszíni formaként megjelenő – halmok száma a folyamatosan zajló régészeti-, természetvédelmi szempontú hitelesítés és értékelés eredményeként jelen ismereteink szerint 124, számuk folyamatosan nő. Veszélyeztetettségük napjainkra felerősödött, pusztulásuk felgyorsult. Vegetációjuk és kultúrrétegük anyaguk elhordása, mélyszántás, beerdősítés következtében károsodik