Halász-tanya

Kerekegyháza - Kecskeméti járás

Országos védettségű műemlék, amely az egykor volt Kondor-tó partján épült. A szerény épület kétszeresen is rászolgált nevére. Először is azért, mert egy halásznak volt a tanyája, másrészt azért, mert a tulajdonosát Halásznak hívták. 

Az alföldi szikes, viszonylag sekély, változó vízmennyiségű, gazdag növényvilágú természetes tavakhoz igazodó népi kishalászat egyetlen tárgyi emléke, amely megjeleníti a hozzá kapcsolódó népi tudást és életmódot, amelyet ma a fennmaradó fejlődés kíván megvalósítani.

Kapcsolat

Kerekegyháza

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Vörös-mocsár tanösvény - Császártöltési Vörös-mocsár TT (Császártöltés)

arrow
A sváb sarok egyik gyönyörű településén járunk, amikor a Vörös-mocsár tanösvényre térünk, hogy megismerjük állat - és növényvilágát. Sétautunk végén szánjunk időt a helyi borok ízlelgetésére is a császártöltési pincesoron.  A tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók. Hossza: 2500 mMegközelítés: a tanösvény az egykori Császártöltés-kiscsalai Csala-csárdától indul az 54. számú főút 68 km-énél. (GPS: 46°27’ 3132” 19° 11’3227”)A mocsár a területet nem ismerők számára veszélyes lehet, ezért csak a kijelölt útvonalon, vagy szakvezetővel ajánlott látogatni.  Egész évben bejárható, látogatható terület, de ajánlott vízálló lábbelit és szúnyogriasztót használni, és jól jöhet a távcső is.  Állomások:1. A mocsár kialakulása2. A rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő fauna3. A halak szerepe a táplálékláncban4. A nádasok és a nyílt vizek madarai5. A löszpart élővilága6. A környező erdők   Amit a Vörös - mocsárról tudni kell A két és fél  kilométer hosszú tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.A tanösvény állomásain levő táblák ismertetik a mocsár kialakulását, a rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő faunát, s nádasok és nyílt vizű tőzegbánya tavak madárvilágát, halait és a löszpartok megmaradt élővilágát. Császártöltés határában a löszpart alatt húzódik a Vörös-mocsár. A mocsár az egykori ős-Duna mederben keletkezett, több százezer évvel ezelőtt. A lassú feltöltődés folyamán több méter vastag tőzegtelepek képződtek. A tőzeget évtizedek óta bányásszák. Az így keletkezett tőzeg gödrökben fajokban gazdag vizes élőhelyek alakultak ki. A meredek löszfalakban parti fecskék és gyurgyalagok költenek.  A környékben az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas keze munkája nyomán szőlő-és borkultúra honosodott meg. A különleges zamatú borokat a löszfalba vájt pincékben érlelik. Császártöltés belterületén több mint 1000, a közeli hajósi pincefaluban önálló településformaként 1100, Nemesnádudvaron 700 pince sorakozik. A tájvédelmi körzetet érinti az Alföldi Kéktúra (Császártöltés belterületén) és a kék négyzet jelzésű túraút is. A Vörös-mocsár kialakulása A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé . Az ország egyik  egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz. Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz. A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés. Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös mocsár.  A Vörös mocsár (és a Kalocsai Sárköz) területén a jégkorszak elejétől jelentek meg az Ős-Duna folyóágai. A Kalocsa-mohácsi süllyedék újholocén kori erőteljes tektonikus mélyülése nyomán már végérvényesen dunai ártérré vált a terület. A lassú fejlődésű Duna-ágakban tömött, iszapos-agyagos üledékek rakódtak le. A jégkorszak után a lefűződött Vörös-mocsári folyóágakban gyorsuló feltöltődés indult meg. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, összezsugorította a vízfelületet, majd idővel az egész víztükör eltűnt. A hatalmas tömegű elhalt növényi maradvány felhalmozódott, lassan tőzeggé alakult. A tőzeg kitermelése már a 20. század elején megkezdődött, de csak az 1950-es évektől vált ipari méretűvé. Az ország legnagyobb tőzegbányája működött itt.  A Vörös mocsár 930 hektár területű része 1990 óta természetvédelmi terület. A tőzegbányászat megszűnésével a természet vette uralma alá a területet. forrás: knp.hu  
event card

Alföldi kék sáv

arrow
Hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és "legmagyarabb" tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A közel 850 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a turistát. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az "Országos Kék kört". Az érintett nyomvonal Bajától Öttömösig vezet. Az utat 1992-ben festették fel a Bács-Kiskun megyei Természetbarát Szövetség tagjai.Útvonal: Baja – Ósükösd – Rém – Érsekhalma – Hajós- Császártöltés –Kéleshalom – Kunfehértó – Balotaszállás – Öttömös – Ruzsa – Zákányszék - Bordány – Zsombó – Szatymaz – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark) Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek egyedülálló természeti értékeit ismerheted meg akkor, ha az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán túrázol. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcsét 1996-ban adták át a nagyközönségnek. Az Alföldi Kéktúra egyes szakaszai együtt haladnak a Magyarországon áthaladó E3, E4 és E7 jelzésű, hosszútávú nemzetközi turistautakkal. Érdemes megismerni a Kéktúra történetét is, sok érdekes és értékes információval gazdagodhatunk: kektura.hu 
event card

"Hej Dunáról fúj a szél!"

arrow
Bács-Kiskun vármegye egydülálló tulajdonsága, adottsága, hogy a két folyó ölelésében számos vizes attrakciót is magáénak tudhat. Tisztelve, megbecsülve és óvva a Duna és a Tisza nyújtotta lehetőségeket, őrizzük múltjának értékeit és igyekszünk új elemekkel bővíteni az ideérkezők élménytárát. Szálláshelyek tekintetében Baja a legfőbb bázis, de alkalmi szálláshelyeket a településeken is lehet találni. Ugyanakkor egynapos kirándulás keretében is kellemes időtöltésre, élményszerzésre ad lehetőséget minden település.  1. Hajómalom és Halászati MiniskanzenHelyszín: Baja, Türr István kilátóA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gasztronómiai ismeret; A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található. Csodálatos látvány maga a sétaút is, ami a kilátóhoz vezet.  2.Népi halászszerszám-készítés, Kobolya SajtműhelyHelyszín: 6513 Dunafalva, Ady E. u. 26.A tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; gasztronómiai ismeret; A sokoldalú Pencz családból az édesapa révén népi iparművészeti tevékenységgel, a halászszerszám-készítéssel, halászeszközökkel, a fiú jóvoltából a sajtkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg Bajától délre egy kis településen, Dunafalván.  Azért is számít kuriózumnak, mert a dunai halászok -bár egyre kevesebben vannak-  még ma is használnak sok eszközt őseik hagyatékából.   3.Hogyan öltöttek nagyanyáink? -  Bukovinai székely szálánvarrott keresztszemesHelyszín: Községi Könyvtár CsátaljaA tevékenység típusa: hagyomány éltetés  A csátaljai székelyek a bukovinai Istensegítsből jöttek, s hozták magukkal a bukovinai székely mintakincset. A mai napig élő hagyomány a székely varrottas készítése. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy átmentsék az utókornak a készítés folyamatát. 
event card

Széki lile tanösvény – Dunatetétlen

arrow
A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja.A Böddi-szék a Felső-Kiskunsági szikes tavak láncolatának délnyugati tagja, a Ramsari-egyezmény által védett, ex-lege védett szikes tó és a Natura 2000 hálózatba tartozó terület. A területen eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt fészkelő. A Böbbi-szék vonuláskor a partimadarak és lúdfélék számára igen jelentős szerepet tölt be mint pihenő- és táplálkozóhely. Hossza: 6 kmMegközelítése: az 53- és 52-es főútakat összekötő a mellékutat (Solt-Járáspuszta megközelítése) keresztező V-ös (ötös) számú csatorna déli oldalán található a kiinduló tábla (a műúttól 80-100 méterre). Kezdőpont az V. számú csatorna és az 52-53-sz. főutakat összekötő mellékút találkozásának pontjánál a csatorna déli partoldalánál. A nyitó táblától az útvonal a csatorna náddal szegélyezett partja mentén déli irányban halad. Az ismertető táblák 400-600 méterenként követik egymást.Állomások: A tanösvény körtúra jellegű, 10 állomással Ajánlott felszerelés: kényelmes cipő, nem rikító színű ruházat, távcső Bejárható: egész évben szabadon látogatható, de költési időben (márciustól május közepéig) lehetnek korlátozások Állomások száma: A 11 magyar és angol nyelvű táblából és két madártani táblából áll   A Böddi-szék A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja. Területéből 270 hektár a Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány tulajdona. A Közalapítvány a terület e részének természetvédelmi kezelője is. A Böddi-szék kiemelten értékes része az a mintegy 250 hektáros terület, mely valamikor egységes tómeder volt. Az erősen változó vízállású területen a legeltetést követően gazdag madárvilág alakult ki. Eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt is fészkel. Védett és fokozottan védett fészkelő madárfajok a Böddi-széken: nyári lúd, széki lile, bíbic, gulipán, piroslábú cankó, ugartyúk, szalakóta, gyurgyalag, fehér gólya, vörösvércse, kékvércse, egerészölyv, barna réti héja, bölömbika, gólyatöcs, túzok. A Böddi-szék területén "Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban" című LIFE Nature pályázat támogatásával az eredeti szikes tavi állapot helyreállítása folyik. www.boddi.hu A terület látogatásával, ökoturisztikai programokkal kapcsolatban információ a Dunatáj Természet és Környezetvédelmi Közalapítvány ad.Dunatáj Közalapítvány6326 Harta, Templom u. 68.Tel.: 06 303 629 255E-mail: info.dunataj@t-online.hu www.dunataj.org  forrás: knp.hu
event card

Rózsa-berek tanösvény – Kecel

arrow
A Rózsa-berek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg.A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi előtérbe nem feledve a múlt emlékeit.   Sétánk során tanúi lehetünk azoknak a mezőgazdasági hasznosítási formáknak, melyek az utóbbi kétszáz évben a homokvidéket átalakították, így szántóföldi kultúrák, birkával járatott homoki legelők, magas művelési (kordonos) szőlőültetvények, továbbá telepített erdő ültetvények kísérik utunkat. A tanösvény utolsó harmada az Őrjeg területére vezet, ahol az Alföldre jellemző buja, vízjárta térség máig megőrződött szépségeivel ismerkedhetünk. A tanösvény (zsombéksásos-rekette füzes, vizenyős terület) neve egyben célzás az egykor vízben gazdagabb környezeti állapotra, mely egykor az itteni táját jellemezte. A Rózsaberek tanösvény első szakasza az erdészeti tanösvénnyel útjával megegyezik, majd a Duna-völgyi Főcsatornával párhuzamosan halad.Hossza: 5 kmMegközelítés: Kecelt elhagyva délnyugati irányban, az 54 főút 62 km-nél található az út jobb oldalán, ahol nyíllal jelzett táblák mutatják a haladási irárnyt. Ezen a tanösvényen juthatunk el a keceli parkerdőhöz is, amit szintén nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk. A Parkerdőhöz az erdészeti-tanösvényen és a Rózsaberek sétaúton gyalogosan érhető el, illetve az erdő oldalán táblával jelzett dűlőúton gépjárművel is megközelíthető. Felszereltség: A területen összesen 72 fő befogadására alkalmas asztal, pad, pavilon került kihelyezésre, a bográcsos főzésre 2 db tűzrakó hely ad lehetőséget. illemhely és kút van, azonban ivásra és főzéshez javasolt a palackozott víz használata. Használat:A Parkerdő a hét minden napján, ingyenesen látogatható. A létesítmény igénybevételét előzetesen nem kell bejelenteni, de a kellemetlen meglepetések elkerülése végett javasolt, a használatot megelőző napon feliratot kihelyezni azokra az asztalokra, illetve főzőhelyre, amelyeket használni szeretnének. Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan. Ajánlott felszerelés: távcső, szúnyogriasztó, vízálló lábbeli  
event card

Bugaci körséta – Madarak és Fák útja, Boróka tanösvény – Bugac

arrow
Boróka tanösvény Bugac, a puszta gyöngye!  A tanösvény csak gyalogosan közelíthető meg a Karikás Csárdától induló 1850 m hosszú földúton, amely az állattartó telep mögött kezdődik, és az üzemen kívüli keskeny nyomtávú vasút Hittanyai megállójánál fejeződik be. A tanösvény bemutatja a pusztai kisvasút történetét és a homokpuszta jellegzetes élővilágát, valamint az őshonos magyar házállatfajtákat és a bugaci pásztoréletet. A tanösvény részét képezi a Pásztormúzeum. A tanösvény látogatóinak április 1. és október 31. között sétálójegyet kell venniük a Karikás Csárdánál, amely a Pásztormúzeum és a háziállat-bemutató megtekintésére is jogosít. Hossza: 2900 méterMegközelítés: az 54-es számú főúton, illetve a Kecskemétről induló keskeny nyomtávú vasúttal. A tanösvény a kisvasút Hittanya nevű megállójától indul. Állomások:1. Pásztormúzeum2. Élet a legelőn3. Homoki legelő4. Homoki erdők5. Kisvasút a pusztán     Madarak és fák útja A Madarak és Fák útja igazi meglepetést tartogatnak, mert a puszta egy teljesen más arculatú területére vezet. A Madarak és Fák útja leginkább az erdő szélén halad. A keskeny sávban húzódó vegyes lombú erdőtársulás mögött a bugaci homokdűnék húzódnak meg, melynek erdőállományait és borókását a 2012-es májusi bozót- és erdőtűz megsemmisítette, szomorú látványt hagyva maga után. Sétánk közben nemcsak az itt élő fa cserjefajokkal ismerkedhetünk meg, hanem a gyakorlati madárvédelem néhány fontos eszközével is. A Madarak és Fák útját elhagyva eljutunk az un. dózerolt útig, ahonnan visszafordulva egy széles földúton térhetünk vissza az istállókhoz. A dózerolt út elnevezés az 50-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A dózerolt utat fémsorompók zárják le, ide betérni tilos és életveszélyes a megsemmisült erdő állapota miatt.     További információ: www.knp.hu
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Kondor-tavi madárvárta

arrow

2022-12-30

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Természeti értékek, Ökoturizmus

event card

Mediterrán Pizzéria és Étterem

arrow
A cég több éves fennállása óta magas színvonalú vendéglátást biztosít rendkívül széles étel- és italkínálattal. Teljeskörű felszolgálást és cateringet nyújt bármilyen rendezvény esetén bármilyen időszakban, legyen reggeli, ebéd, vagy vacsora. Az ár-minőség viszony színvonalas megtartásával és odafigyelő felszolgálással igyekszik elérni vendégei elégedettségét

2023-01-24

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Éttermek

event card

Varga Tanya Hotel Konferencia és Szabadidő Központ

arrow

2023-01-19

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Szállodák

event card

Bográcsos Ételek Főzőversenye (Kereki Majális)

arrow

2023-02-20

Kerekegyháza - Kecskeméti járás

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Kondor-tavi madárvárta

arrow

2022-12-30

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Természeti értékek, Ökoturizmus

event card

Mediterrán Pizzéria és Étterem

arrow
A cég több éves fennállása óta magas színvonalú vendéglátást biztosít rendkívül széles étel- és italkínálattal. Teljeskörű felszolgálást és cateringet nyújt bármilyen rendezvény esetén bármilyen időszakban, legyen reggeli, ebéd, vagy vacsora. Az ár-minőség viszony színvonalas megtartásával és odafigyelő felszolgálással igyekszik elérni vendégei elégedettségét

2023-01-24

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Éttermek

event card

Varga Tanya Hotel Konferencia és Szabadidő Központ

arrow

2023-01-19

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Szállodák

event card

Bográcsos Ételek Főzőversenye (Kereki Majális)

arrow

2023-02-20

Kerekegyháza - Kecskeméti járás

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Római katolikus templom Kerekegyháza

arrow
Magyarország első vasbeton szerkezetű temploma, mely helyi védettségű középület, s a városkép egyik meghatározó létesítménye. 

2023-02-25

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Épített környezet, Értékeink

event card

Kunpusztaiság

arrow
A „kunkerekegyháziság”, illetve ma a „kunpusztaiság” a természetközeliség, a hagyományos, zárt paraszti életforma nyomán megjelenő „lassú turizmus.

2023-02-14

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Turizmus és vendéglátás, Értékeink

event card

Arató Fesztivál

arrow
Az Aratófesztivál, melyet Kerekegyházán rendeznek meg minden év augusztus 19-én, Ádám Kálmánné és Boldizsár András helyi vállalkozók kezdeményezése. A hagyomány szerint az aratás befejezésének végét zenés-táncos felvonulással, táncmulatsággal, evés-ivással, aratókoszorúk készítésével ünnepelték. 

2022-12-16

Kerekegyháza - Kecskeméti járás
Kulturális örökség, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO