Háborús hősök emlékműve

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás

Kunadacs Község Önkormányzata  az I. és II. világháborúban elesett Kunadacsi lakosok emlékére emlékművet állíttatott, melyet a helyi kőfaragó Kemény Zsolt készített. Az emlékművet az önkormányzat parkjában helyezték el 1999-ben. Azon kívül, hogy elesett kunadacsi lakosokról készült az emlékmű, fontos kiemelni a helyi művészeink alkotásait.

Kapcsolat

Kunadacs

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Rózsa-berek tanösvény – Kecel

arrow
A Rózsa-berek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg.A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi előtérbe nem feledve a múlt emlékeit.   Sétánk során tanúi lehetünk azoknak a mezőgazdasági hasznosítási formáknak, melyek az utóbbi kétszáz évben a homokvidéket átalakították, így szántóföldi kultúrák, birkával járatott homoki legelők, magas művelési (kordonos) szőlőültetvények, továbbá telepített erdő ültetvények kísérik utunkat. A tanösvény utolsó harmada az Őrjeg területére vezet, ahol az Alföldre jellemző buja, vízjárta térség máig megőrződött szépségeivel ismerkedhetünk. A tanösvény (zsombéksásos-rekette füzes, vizenyős terület) neve egyben célzás az egykor vízben gazdagabb környezeti állapotra, mely egykor az itteni táját jellemezte. A Rózsaberek tanösvény első szakasza az erdészeti tanösvénnyel útjával megegyezik, majd a Duna-völgyi Főcsatornával párhuzamosan halad.Hossza: 5 kmMegközelítés: Kecelt elhagyva délnyugati irányban, az 54 főút 62 km-nél található az út jobb oldalán, ahol nyíllal jelzett táblák mutatják a haladási irárnyt. Ezen a tanösvényen juthatunk el a keceli parkerdőhöz is, amit szintén nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk. A Parkerdőhöz az erdészeti-tanösvényen és a Rózsaberek sétaúton gyalogosan érhető el, illetve az erdő oldalán táblával jelzett dűlőúton gépjárművel is megközelíthető. Felszereltség: A területen összesen 72 fő befogadására alkalmas asztal, pad, pavilon került kihelyezésre, a bográcsos főzésre 2 db tűzrakó hely ad lehetőséget. illemhely és kút van, azonban ivásra és főzéshez javasolt a palackozott víz használata. Használat:A Parkerdő a hét minden napján, ingyenesen látogatható. A létesítmény igénybevételét előzetesen nem kell bejelenteni, de a kellemetlen meglepetések elkerülése végett javasolt, a használatot megelőző napon feliratot kihelyezni azokra az asztalokra, illetve főzőhelyre, amelyeket használni szeretnének. Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan. Ajánlott felszerelés: távcső, szúnyogriasztó, vízálló lábbeli  
event card

Országos piros sáv

arrow
Az országos piros sáv behálózza hazánkat, főként a hegyvidéki területekre jellemző a jelzés. Bács-Kiskun vármegyében a Ladánybene-Petőfiszállás 100 km-es szakasza tartozik a sávba. Az Alföld hamisítatlan szépsége tárul elénk az út során, Petőfiszállásra érve pedig szakrális élményben lehet részünk, megismerkedhetünk a Pálos Rend életével.    A Pálos RendrőlA Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, melynek megszervezője Boldog Özséb esztergomi kanonok, aki 1250 körül a Pilis hegység remetéinek lett a vezetője. Ehhez a remeteközösséghez később az országban található más remeteközösségek is csatlakoztak.A Pálos Rend sok egyéb hagyományos értékkel együtt a felvilágosodás értelmetlen és kritikátlan pusztításának esett áldozatául: II. József a tevékenységüket "nem látta hasznosnak", ezért 1786-ban kihirdette a rend eltörlését, birtokainak kisajátítását, elkobzását, konfiskálását. A rendnek ezután Lengyelországban maradt meg mindössze két kolostora. A pálosok 1934-ben települtek vissza Lengyelországból Magyarországra (amelynek során a Gellért-hegyi Sziklatemplomot is birtokba vehették), de a második világháború után a rendre rászabadult a kommunizmus és az ÁVH kegyetlensége, és lehetetlenné tette a működésüket. A rendet 1950-ben sok más szerzetesrenddel együtt be is tiltották. A rendszerváltás után 1989-ben pécsi központtal újraindult a rend hazánkban, és napjainkban a pécsi kolostoron kívül a budapesti Sziklatemplomban, Márianosztrán, a Petőfiszállás melletti Pálosszentkút kegyhelyen, valamint az erdélyi Hargitafürdőn működik. Útvonal: Ladánybene - PetőfiszállásHosszúság: 100 kmÉrintett védett területek: KNP Fülöpházi buckavidék, Orgoványi rétek, Bugac
event card

Alföldi kék sáv

arrow
Hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és "legmagyarabb" tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A közel 850 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a turistát. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az "Országos Kék kört". Az érintett nyomvonal Bajától Öttömösig vezet. Az utat 1992-ben festették fel a Bács-Kiskun megyei Természetbarát Szövetség tagjai.Útvonal: Baja – Ósükösd – Rém – Érsekhalma – Hajós- Császártöltés –Kéleshalom – Kunfehértó – Balotaszállás – Öttömös – Ruzsa – Zákányszék - Bordány – Zsombó – Szatymaz – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark) Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek egyedülálló természeti értékeit ismerheted meg akkor, ha az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán túrázol. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcsét 1996-ban adták át a nagyközönségnek. Az Alföldi Kéktúra egyes szakaszai együtt haladnak a Magyarországon áthaladó E3, E4 és E7 jelzésű, hosszútávú nemzetközi turistautakkal. Érdemes megismerni a Kéktúra történetét is, sok érdekes és értékes információval gazdagodhatunk: kektura.hu 
event card

Sáskajárás tanösvény – Bugac

arrow
    A gyalogos természetjárás ugyan egyre inkább teret hódít, mégis itt az Alföldön, kevésbé elterjedt mozgásforma, aminek több oka lehet: a rohanó világ, a nyári forróság, vagy éppen az egysíkúnak képzelt alföldi táj. A turistautakon bejárt Kiskunság magától és magáról fogja elárulni, hogy mivé lett ez a nagyszerű homokpusztaság. A változatos formakinccsel, felszíni vízállásokkal tarkított, laza szerkezetű erdős-ligetes táj már alig mutat magából valamit. Egy átalakult, beerdősített és kiszárított homokpuszta maradványa jutott a jövő generációjának. Ennek a táji egyhangúságnak éppen Bugac az ellenpéldája. Aki bejárja ezt a vidéket gyalog vagy a gyér forgalmú utakon kerékpározik,  képet alkothat homokvidékekről, azok mai állapotáról és garantáltan olyan egyedi élményekkel tér haza, amit másutt nem talál meg az országban.    Ha szeretsz játszani, tedd próbára magad, és járd végig a bugaci Pásztormúzeumtól induló Sáskajárás sétautat. Ne aggódj, valódi sáskákkal nem igazán találkozol, útközben azonban választ kapsz arra, hogy miért éppen sásakjárás az út neve. A múzeumban elkérheted a játékos sétaút térképét, melynek hátoldalán megtalálod az állomásokhoz tartozó feladatokat. Az útvonal hossza 1 km, az állomásokat sáskafigurák jelzik! Megközelítés: a bugaci Karikás Csárdától kb. 1,5 km a földúton, GPS: 46°39’34,100”É, 19°36’56,572”K. A kiállítóhely üzemeltetője a Bugacpuszta Kft. Mielőtt útnak indulunk, érdemes tájékozódni a nyitva tartás a jegyvásárlás lehetősége felől.  Információ: +36-76/ 575-112, info@bugacpuszta.hu   A bugaci pusztán  A jelzett turistautak és tanösvények útvonala Bugacon az elmúlt tíz évben teljesen megváltozott, ennek az az oka, hogy a 2012-es bugaci tűz az ökoturisztikai berendezéseket is elemésztette. 2020-ra lehetőség nyílott arra, hogy ezeket az útvonalakat újra gondolják, az ezek mentén található tájékoztató elemeket újakra cserélték. A korábbi három tanösvény útvonalait módosítva jött létre a Boróka tanösvény az új nyomvonala, ami egy rövid szakaszon együtt halad a piros félkör (körséta) és kereszt jelzésű turistaúttal. A bakancsos turizmus alapját jelenleg  a piros sáv, félkör és kereszt jelzésű útvonalak jelentik Bugacon. A piros sáv jelzésű útról érhetők el a piros félkör (körséta) és kereszt jelzésű lokális turistautak. Ezek közül a piros félkör jelzésű bugaci körséta út a leghosszabb (9 km), ezt azoknak ajánlják, akik legalább egy fél napot  eltöltenek Bugacon. Ez a turistaút a Karikás-Csárdától indul a Pásztormúzeum irányába, egy széles földúton. Kb. 1500 méter megtétele után érjük el a Pásztormúzeumot. Útközben egy pusztai kereszt, majd később régi időket idéző pásztorépítmények mellett halad el utunk. A pásztorok szálláshelyénél található tájékoztató táblák a múltban használatos építményeket mutatják be. Még egy gémeskút is van itt, mely a puszta fontos víznyerő helye volt. A tájat mélabús marhák és legelésző lovak látványa teszi változatossá. Tovább haladva egy madárodú bemutatóhelyhez érünk, aminek árnyékában megpihenhetünk. Egy régi fahíd maradványa mellette kétoldalt betemetett csatornaszakasszal mementóként őrzi az értelmetlen vízelvezetés emlékét. Kiemelkedő látványosság a pusztán a Pásztormúzeum kúp alakú építménye, melynek új kiállítása látványos elemekkel állít emléket a szilaj pásztorkodásnak. A múzeum közelében található a Sáskajárás játékos sétaút, melynek közeli állomásai játékos módon dolgozzák fel pusztai állattartás formáját. A múzeum mellett a nemzeti parkot alapító igazgatók emlékhelye látható. A múzeum előtti tölgyfák alatt a híres fafaragó, Polyák Ferenc alkotása őrzi a puszta csendjét. Arrébb Josef von Ferenczy családja által állított kopjafa emlékeztet a Ferenczy család bugaci kötődésére. A múzeumtól néhány száz méterre van a Bugaci Méntelep, vagyis az őshonos magyar háziállatfajták bemutatóhelye. Itt rendezik meg a lovasbemutatókat is, csodálatos pusztai környezetben. A Boróka tanösvényt elhagyva a piros körséta jelzésű úton tovább menve eljutunk az ún. "dózerolt útig". Aki nem akar sokat gyalogolni, az innen egy széles földúton térhet vissza a Méntelep istállóihoz. A "dózerolt út" elnevezés az 1950-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A tanösvényt és a dózerolt utat elhagyva a pusztai körséta útvonala a Hittanya nevű volt vasúti megálló irányába halad, majd az egykori kisvasút nyomvonala mellett megy, végül nagyobb kerülőt téve pusztai homokutakon kanyarogva tér vissza a Karikás-csárdához. A piros kereszt jelzésű út pedig az Alföldfásítási Múzeumhoz visz, elérve újból a piros sáv jelzést. Sáskajárás, a játékos sétaútEzt a tanösvényt főleg óvodás és alsó tagozatos korú gyerekek részére javasoljuk tanári vagy szülői segítség igénybevételével.  A sétaút állomásai egymástól nincsenek messze, egy-egy állomást sáska figurák szimbolizálnak, az utolsó állomás az állattartó telepen található. Az egyes állomásokon végrehajtandó feladatokhoz leírás és eszközök a Pásztomúzeumban igényelhetők. forrás:knp.hu  
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Kiskunsági Betyár Kúria

arrow

2022-12-30

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Falusi szálláshelyek, Természeti értékek, Gyalogos túrák, Lovas túrák, Ökoturizmus

event card

Ispán Major Vendégház

arrow

2023-01-19

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Vendégházak

event card

Sásvédő szent kút

arrow

2023-02-20

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Épített örökségeink

event card

Kunadacsi Horgászcentrum és Pihenőpark

arrow

2022-12-30

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Vendégházak, Természeti értékek, Horgászat vadászat

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Kiskunsági Betyár Kúria

arrow

2022-12-30

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Falusi szálláshelyek, Természeti értékek, Gyalogos túrák, Lovas túrák, Ökoturizmus

event card

Ispán Major Vendégház

arrow

2023-01-19

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Vendégházak

event card

Sásvédő szent kút

arrow

2023-02-20

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Épített örökségeink

event card

Kunadacsi Horgászcentrum és Pihenőpark

arrow

2022-12-30

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Vendégházak, Természeti értékek, Horgászat vadászat

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Kunadacsi Különleges Fűszerpaprika-őrlemény

arrow
A fűszerpaprikát az 1990-es évek elején kezdték el termelni Kunadacson, hagyománya ekkortájt alakult ki. Az édes fűszerpaprika-őrlemény Magyarországon nemesített, államilag elismert, a legjobb íz- és színagyagokkal rendelkező fajták vetőmagjából termelt növények megszárított termésének őrleménye. 

2022-12-15

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Agrár- és Élelmiszergazdaság, Értékeink

event card

Aranyegyháza kincsei – Füstölt mangalica disznótoros étkek

arrow
Hasonlóan a Kiskunság többi településéhez, Aranyegyházán és az adacsi (ma Kunadacs) határban is évszázados hagyományokra tekint vissza a mangalica, a magyar szürke marha és a racka juh tartása.

2022-12-15

Kunadacs - Kunszentmiklósi járás
Agrár- és Élelmiszergazdaság, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO