Polgármestert választott Kéleshalom

választás

Időközi polgármester- választást tartottak Kéleshalom községben. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján az eddigi alpolgármester, Maruzsa Valéria Veronika nyerte az időközi voksolást az érvényes szavazatok 43,17 százalékát megszerezve.

A június negyedikei választásra azért volt szükség, mert a települést 2010 óta vezető Szvétek Lajos március ötödikén elhunyt. A megüresedett tisztségért heten indultak, mindannyian függetlenként. A 430 lelkes településen a választói névjegyzékben 350 választópolgár került, közülük 277 élt alkotmányos jogával- ez 65 százalékos részvételi arányt jelent. Maruzsa Valéria Veronikára 98-an adták voksukat, ezzel az érvényes szavazatok több mint 43 százalékát szerezte meg.  

További híreink

2025. 06. 13.

Új tagokkal bővült a Felzárkózási Fórum

Második ülését tartotta a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely egyre szélesebb bázist tudhat magáénak, hiszen a pénteki ülésen döntés született arról is, hogy kilenc új szervezet csatlakozik a fórumhoz.

2025. 06. 13.

2025. 06. 12.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 06. 12.

2025. 06. 11.

Okleveles borászok

Délelőtt vették át okleveleiket azok a borászok, akik a vármegye borát, illetve pezsgőjét készítették idén, de elismerésben részesült a vármegye feltörekvő borásza is. 

2025. 06. 11.

Bácsalmás

2025. 06. 11.

Egyre népszerűbb a Bácsalmási fi200 klub

Abban bízom, hogy tudok segíteni azzal, hogy olyan eszközöket, megoldásokat mutatok, amivel az ő saját sikerességüket tudják növelni. - Ezzel a gondolkodásmóddal gyűlnek össze hónapról hónapra a Bácsalmási fi200 klub tagjai is.

2025. 06. 11.

[ Bácsalmás ]

Izsák

2025. 06. 09.

2025 legjei a borászatban 4. rész. A pezsgő.

Eredetvédett helyi fajtából készült a vármegye idei pezsgője. A Birkás Bor- és Pálinkaház 2021-es Arany Sárfehér itala ezt megelőzően már több nemzetközi elismerést is besöpört.

2025. 06. 09.

[ Izsák ]

2025. 06. 06.

Bács-Kiskun összefog: segítsünk együtt Székelyföldnek!

Mint arról tegnap beszámoltunk, Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke levélben fejezte ki szolidaritását, illetve ajánlotta fel támogatását az árvíz sújtotta Kovászna és Hargita megyék számára. Mindkét megyei tanács válasza megérkezett, az alábbiakban összefoglaljuk, milyen csatornákon juttathatunk el támogatást a bajba jutottak számára.

2025. 06. 06.

Design by WEBORIGO