A rangos elismerés a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál.
Kovács Antal számára az idei év sikeresnek mondható, hiszen a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2020. szeptember 12-én az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében kitüntető díjat adományozott a településvezetőnek.
Kovács Antal katona-, majd rendőrtisztként dolgozott amíg egészsége engedte. A rendvédelemtől ugyan nyugdíjba vonult, de nem nyugodott. 18 éve Csátalja első embere, illetve meghatározó személyisége a helyi közéletnek, a falu fejlődésének. Polgármestersége alatt a település folyamatosan hiánymentesen gazdálkodott, pedig minden közintézményt felújítottak és a faluközpont is megszépült. Nevéhez fűződik a felavatott Trianoni Emlékmű, aminek megvalósításáért sokat küzdött. Fontos feladatának tekinti a falu hagyományainak megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét. Közvetlen kapcsolatteremtő képessége, műveltsége révén főszerepet játszik Csátalja nemzetközi kapcsolatainak alakításában.
Szívből gratulálunk a rangos elismerésekhez és további eredményes munkát kívánunk!
Kép forrása: Zsigó Róbert Facebook oldala
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.