KORSZERŰSÍTETTÉK A TISZAALPÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA VILLAMOSHÁLÓZATÁT

közügyek
80 millió forintos beruházás keretében korszerűsítették a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola villamoshálózatát az idén nyáron.

80 millió forintos beruházás keretében korszerűsítették a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola villamoshálózatát az idén nyáron. A fejlesztésnek köszönhetően biztonságosabb és energiahatékonyabb lett az épület. Az átadási ünnepséget október 7-én, pénteken tartották az iskola tornacsarnokában.
Mayer Tamásné iskolaigazgató köszöntőjében emlékeztetett: az Árpád Fejedelem Általános Iskola 2021-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Ezen az ünnepségen jelentette be Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, hogy 80 millió forint összegű támogatásban részesül az iskola, amelyet a villamoshálózatának felújítására fordíthat. Az elmúlt évtizedek alatt teljesen elöregedett a tiszaalpári iskola villamoshálózata, így annak felújítása már elengedhetetlenné vált. A felújítás az idei nyári szünet alatt valósult meg. A munka eredményeként a teljes villamoshálózat mellett a vizesblokkok is megújultak, valamint újrafestették az iskola folyosóját is. Emellett klimatizálták az informatika termeket, a tanárit és az igazgatói irodát. Az iskolaigazgató köszönetet mondott a felújítás valamennyi közreműködőjének.
Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ szakmai vezetője szerint négy fontos összetevője van a tiszaalpári iskolában megvalósult fejlesztésnek, amelyek a tenni akarás, a támogatás, az együttműködés és a megújulás. Az intézmény folyamatos megújulása is ennek a folyamatnak köszönhető.
Dr. Vancsura István polgármester az iskola történetét idézte fel. Mint mondta, az 1930-as években épült meg a jelenlegi iskolaépület, amely nagyon sok fejlesztésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben azért, hogy mindig megfeleljen a kor követelményeinek. Az 1980-as években nyerte el az intézmény jelenlegi formáját. A villamoshálózat felújítása után a következő lépés a fűtési rendszer korszerűsítése lesz, ami a jelenlegi időszakban fokozottabban indokolt.
Lezsák Sándor, Tiszaalpár országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, hogy a választókerületben nagyon sok nagyszerű iskola van, és a tiszaalpári is a legjobbak közé tartozik, ahol csendesen, szívósan, olykor nehézségekkel megküzdve, de sebezhetetlen kitartással, munkával és szorgalommal teszik a dolgukat a pedagógusok és a diákok egyaránt.
Az iskolai fejlesztés átadási ünnepsége a diákok műsorával zárult.

Fotó: Varga Zoltán

További híreink

Kiskunhalas

2023. 10. 03.

Vármegyei elismerés a Ganzair Kft-nek

Bács-Kiskun Vármegye Gazdaságért Díjban részesült a kiskunhalasi székhelyű Ganzair Kft. Gidai Olivér ügyvezető igazgató akadályoztatása miatt nem volt jelen a szeptemberi ünnepi közgyűlésen, így a mai napon vette át a kitüntetést Rideg László közgyűlési elnöktől. 

2023. 10. 03.

[ Kiskunhalas ]

Kunszállás

2023. 10. 03.

Sétáljon velünk! Kunszálláson folytatódik a Térségi Értékjáró Séta sorozat

Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon. 

2023. 10. 03.

[ Kunszállás ]

Kecskemét, Szentkirály

2023. 10. 01.

Bács-Kiskun tarolt a Nemzeti Vágtán

Néhány órája ért véget a Nemzeti Vágta abszolút vármegyei győzelemmel! Izgalmas küzdelemben diadalmaskodott Kecskemét lovasa, Tóth Tamara a 2023-as Nemzeti Vágtán Galaxy nevű lova nyergében, aki immáron négyszeres Vágta-bajnok, és ezzel ők vihették haza az ötmillió forintos fődíjat, a Herendi Hadik huszár szobrot, valamint a Vágta Vándordíját, az 1848-as huszárszablyát. A Kishuszár Vágtát a szentkirályi lovas, Rozs Anna Julianna nyerte meg Nárcisz nyergében, Hajdú Fanni felkészítésével. 

2023. 10. 01.

[ Kecskemét , Szentkirály ]

2023. 10. 01.

Kecskeméti fiatalok a legjobbak között

 A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyén Dániában

2023. 10. 01.

2023. 10. 01.

Ma van a Zene Világnapja

A Zene Világnapját is ünnepeljük október 1-jén. Bár nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy egész évben ünnep, hiszen a zene része az életünknek, minden napunknak. Hiszen tudjuk jól:  a zene az kell, hogy ne vesszünk el! 

2023. 10. 01.

Baja

2023. 10. 01.

Átadták a Bácskai Termék Díjakat

   Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Baján a Bácskai Napokat. A hagyományos termékünnep fénypontja idén is Bácskai Termék Díjak átadása volt a Bácska Kultúrpalotában. Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés alelnöke adta át az oklevleket vármegyénk kiválóságait előállítóknak, termelőknek.        

2023. 10. 01.

[ Baja ]

Design by WEBORIGO