KI MIT TUD PETŐFIRŐL? TANKERÜLETI VERSENY

A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola  a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan irodalmi tankerületi versenyt rendezett.

A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola  a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan irodalmi tankerületi versenyt rendezett.

A Ki mit tud Petőfiről? verseny két fordulóból állt. A járási fordulót 2022 október 27-én tartották meg, hat csoport részvételével. A csapatok 4 főből álltak, két tanuló az 5-6. évfolyamról, és két tanuló a 7-8. évfolyamról. A feladatok inkább játékos formát öltöttek, a diákok életkorának és tanulmányainak megfelelően. Az élvezhetőség mellett természetesen fontos szempont volt a komplexitás is: földrajzot, matematikát és művészetet is becsempésztek a feladatok közé. A munkát 3 tagú zsűri értékelte, a résztvevő csapatok emléklapot, a helyezett csapatok oklevelet és könyvjutalmat kapnak. 

Az első három helyezett: Izsák, Csengőd és Kiskőrös csapata jutott tovább a november 16-ai döntőbe.

A tankerületi döntő a János Vitéz Látogatóközpontban zajlott. Három járásból, 6 csapat vett részt a végső fordulón. 

A programot Lasztovicza László, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatója nyitotta meg, aki tolmácsolta Vágó Ferencné Tankerületi Igazgató Asszony üdvözletét is.

A diákok a verseny előtt megtekinthették a felújított szülőházat, valamit átélhették a János Vitéz Látogatóközpont különleges mesés kalandjait is. 

Az első három helyezett csapat: Kunpeszér, Szabadszállás, valamint Kiskőrös lettek

További híreink

2025. 06. 13.

Új tagokkal bővült a Felzárkózási Fórum

Második ülését tartotta a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely egyre szélesebb bázist tudhat magáénak, hiszen a pénteki ülésen döntés született arról is, hogy kilenc új szervezet csatlakozik a fórumhoz.

2025. 06. 13.

2025. 06. 12.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 06. 12.

2025. 06. 11.

Okleveles borászok

Délelőtt vették át okleveleiket azok a borászok, akik a vármegye borát, illetve pezsgőjét készítették idén, de elismerésben részesült a vármegye feltörekvő borásza is. 

2025. 06. 11.

Bácsalmás

2025. 06. 11.

Egyre népszerűbb a Bácsalmási fi200 klub

Abban bízom, hogy tudok segíteni azzal, hogy olyan eszközöket, megoldásokat mutatok, amivel az ő saját sikerességüket tudják növelni. - Ezzel a gondolkodásmóddal gyűlnek össze hónapról hónapra a Bácsalmási fi200 klub tagjai is.

2025. 06. 11.

[ Bácsalmás ]

Izsák

2025. 06. 09.

2025 legjei a borászatban 4. rész. A pezsgő.

Eredetvédett helyi fajtából készült a vármegye idei pezsgője. A Birkás Bor- és Pálinkaház 2021-es Arany Sárfehér itala ezt megelőzően már több nemzetközi elismerést is besöpört.

2025. 06. 09.

[ Izsák ]

2025. 06. 06.

Bács-Kiskun összefog: segítsünk együtt Székelyföldnek!

Mint arról tegnap beszámoltunk, Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke levélben fejezte ki szolidaritását, illetve ajánlotta fel támogatását az árvíz sújtotta Kovászna és Hargita megyék számára. Mindkét megyei tanács válasza megérkezett, az alábbiakban összefoglaljuk, milyen csatornákon juttathatunk el támogatást a bajba jutottak számára.

2025. 06. 06.

Design by WEBORIGO