Fellendíti a turizmust a Sváb-sarokban épülő kerékpárút

Az Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül tovább a vármegyei kerékpárút-hálózat. Egyedülálló aktívturisztikai attrakciót kínál majd, hogy kétkerékről akár vízre is szállhatnak a túrázók. 

Az Érsekhalma, Nemesnádudvar, Sükösd között megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A 13 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a Nemesnádudvari pincesort és egy jelentős szakaszon a Duna-völgyi-főcsatorna (DVCS) partján vezet majd.

 

 

Az érintett településekből és Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatából álló konzorcium TOP Plusz forrásból 2,2 milliárd forintot nyert a megvalósításra. A részletekről a nemesnádudvari Bor Bagoly présházban adtak részletes tájékoztatást csütörtökön. 

 

„Ez a kerékpárút része lesz a megye közepén már meglevő, jóval 100 kilométer fölötti hosszúságú hálózatnak, amely – a Keceltől Sükösdig tartó szakasz megvalósulásával – rácsatlakozik majd az Eurovelo 6-os kerékpárútra” – mondta el Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: a térség víziturisztikai fejlesztése is tervezés alatt áll, amelynek eredményeként a jövőben lehetővé válik az evezés a Vajas-fokon és a DVCS-n. Így a gyalogos, a kerékpáros és a vízi turizmus egymást erősítve komplex kínálattal vonzza majd látogatókat a térségbe. 

 

„Az a tapasztalatunk, hogyha valaki eljön a Bácskába és megtapasztalja ezt a természeti környezetet, illetve az itt élők vendégszeretetét, akkor visszajáró vendég lesz barátaival, családjával együtt. Ahhoz viszont, hogy ki tudjuk használni ezt az adottságot, fejleszteni kell az idegenforgalmi infrastruktúrát. Ezért is örülök ennek a beruházásnak, amely a térség gazdaságát is erősíteni fogja” – mondta Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. 

 

Bekő Csaba, Érsekhalma polgármestere arról beszélt, hogy a tervezett kerékpárút nem csak a településeket, hanem a térségi látnivalókat, értékeket is összeköti. A kerékpáros, gyalogos és vízi turizmust összekapcsolva pedig egyedülálló turisztikai attrakciót nyújt majd a Sváb-sarok. „Érsekhalmára nem csak a bronzkori földvár miatt érdemes eljönni, hanem a helyi termékek és a horgásztavunk miatt is, valamint a vadászház és az erdei iskola látogatottságának is nagyon jót fog tenni, hogy becsatlakozunk a kerékpáros vérkeringésbe” – fogalmazott a polgármester.

 

Sükösdön is számos látnivaló várja a turistákat és a környékbeli lakosokat is, hiszen számukra is épül a kerékpárút – emelte ki Tamás Márta polgármester. „A tőzegtavaink közelében található Magyarország legnagyobb partifecske kolóniája. A gazdag programkínálatot felvonultató tájházunkhoz pedig a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó, jövőre megépülő belterületi kerékpárúton vagy akár vízi úton is el lehet majd jutni” – tette hozzá. 

 

Kovács István, Nemesnádudvar polgármester a turisztikai előnyök mellett azt hangsúlyozta, hogy egyedülálló természeti környezetben vezet a tervezett kerékpárút. „Azt szeretnénk, ha a Sükösd és Érsekhalma közötti szakasz egy alternatív gyalogos túraútvonal is legyen egyben, és erre már van ígéretünk is a Kéktúra Egyesülettől. Arra számítunk, hogy ez a fejlesztés a térségi horgászturizmust és a borturizmust is fel fogja lendíteni” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a tervek szintjén már az is felmerült, hogy a kerékpárút-hálózat további fejlesztése során össze lehetne kötni a Hajós-Bajai és a Szekszárdi borvidéket. 

 

Az eseményen jelen volt Telkes Róbert, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója, aki támogatásáról biztosította a projektet. 

 

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO