

A 140 éves Budapest-Belgrád vasútvonal a leginkább elavult vasúti szakasz Európában, miközben kulcsszerepe lenne nem csak a kontinens áruszállításában, hanem a Nyugat-Balkán uniós integrációjában is. Erről Firbás György logisztikai szakértő beszélt a kiskunhalasi Városházán megrendezett eseményen.
Mint elmondta, Magyarországon egy négyzetkilométerre 20,5 méter gyorsforgalmi út jut, amivel Európában – meghaladva többek között Németországot és Ausztriát is – a top 5-be, világviszonylatban pedig a top 10-be tartozunk.
„Ugyanakkor szakmai körben ismert az úgynevezett Los Angeles effektus: ha kétszer nyolcsávos autópályát építünk, akkor kétszer nyolc sávon lesz dugó, vagyis nem ez a jövő, szükség van a vasúti reneszánszra” – tette hozzá a szakértő.
Firbás György hangsúlyozta: nem csak Szerbia és Magyarország, hanem az egész Európai Unió érdekét is szolgálja, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal megújuljon, hiszen ez része annak a korridornak, amely a görög és montenegrói kikötőket összeköti a Baltikummal. A személyközlekedés felgyorsulásával, a közúti teherforgalom átirányításával és a logisztikai lehetőségek kihasználásával Magyarország, és ezen belül Bács-Kiskun megyei is nyertese lesz a beruházásnak.
A vasúti reneszánszt jelezi – amint arról Oszter Vilmos, a Közlekedésfejlesztési Kutatóközpont munkatársa beszélt –, hogy a régió más vasútvonalain is komoly vasútfejlesztések történnek. Például az Arad-Békéscsaba vonalon vagy éppen Horvátországban. Ezek a korridorok erősíthetik és szükség esetén tehermentesíthetik egymást.
A konferencián szerb részről Milan Vučinić mutatta be a felújítás alatt álló vasútvonal mentén működő, illetve tervezett szerbiai logisztikai központokat. Mint mondta, már jelenleg is érezni a beruházás gazdaságélénkítő hatását.
A konferencia az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg a Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.
A témáról bővebben a Bács Megyeháza decemberi számában olvashatnak majd.
2025. 05. 08.
2025. 05. 08.
2025. 05. 07.
2025. 05. 07.
2025. 05. 06.
2025. 05. 06.
Borota
2025. 05. 05.
2025. 05. 05.
[ Borota ]
2025. 05. 02.
2025. 05. 02.
Fülöpjakab
2025. 04. 29.
2025. 04. 29.
[ Fülöpjakab ]