Bács-Kiskun Meseföld

közügyek Vármegyénk értékei
Megyei identitásfejlesztés

Mi tesz boldoggá Bács-Kiskunban? Mi határozza meg helyi, megyei kötődésünket? Bács-Kiskun megye az otthonunk, ahol mindennapjainkat éljük, családunk és hagyományaink révén itt vannak a gyökereink, és itt tervezzük a közös jövőt. Ebben a közösségben, ezen a földön.

A helyi közösségek fontos szerepet játszanak egy-egy település, sőt megyénk életében, ezért fontosnak tartjuk ezek kialakítását, megőrzését. Ehhez a feladathoz nyújt segítséget a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat több programja is, amelyek a megyei identitás erősítését szolgálják. 2019 júniusában indult útjára programunk, és egészen 2022 decemberéig sokféle program­elemmel segíti céljaink megvalósítását. Több területen bevonjuk a lakosságot nemcsak résztvevőként, hanem aktív együttműkö­dő­ként is.

 

HÁROM DIMENZIÓ

A felnőttek segítségével történeteket, motívumokat és helyi értékeket gyűjtünk, a gyermekekhez mesekönyvvel és társasjátékkal szólunk. A fiataloknak 3D nyomtató segítségével a helyi értékek nyomtatását mutatjuk be, ami a modern kor technológiáját alkalmazza a település múltjának megőrzéséhez. A 3D nyomtatás minél szélesebb körű megismertetéséért pályázatunk segítségével 11 nyomtatót vásároltunk, amelyek 11 járásunk művelődési házába és iskoláiba kerülnek. A fiatalok itt szakkörökön és bemutató foglalkozásokon ismerhetik meg működését, és megtapasztalhatják, hogy egy kis hozzáértéssel milyen csodák elevenednek meg a 3D technológiával.

 

TÁBOROK

Az általános iskolás korosztály számára 5 napos táborokat szervezünk az iskolai szünetek idején, amikor tematikus foglalkozásokon a mesékhez, történetekhez kötődve ismerhetik meg megyénk értékeit, kiválóságait, hagyományait.

 

FÓKUSZBAN A HELYI ÉRTÉKEK

A családoknak rendezvényeinken mutatjuk be Bács-Kiskun sokszínű értékeit, legyen az zene vagy helyi termék. A helyi közösségek vezetői számára képzéseket szervezünk, hogy feltárjuk a lehetőségeket, valamint jó példákon keresztül adjunk ötleteket.

A helyi kistermelők bevonásával értékkosarakat és élményláncokat alakítunk ki, amelyek segítenek megerősíteni a helyi kapcsolatokat és a turizmust, valamint minél szélesebb körben megismertetni a termékeket.

 

MESÉS BÁCS-KISKUN

A hamarosan megjelenő Meseföld című mesekönyvünket ajánljuk figyelmükbe, amelyből a mellékletben kapnak kóstolót, és megismerkedhetnek az alkotókkal is. A Meseföld közös munka, összefogás eredménye, amelyben a lakosság is fontos szerepet kapott. Az egy évvel ezelőtt kezdődött gyűjtésből hamarosan megjelenik a gazdagon illusztrált 20 mesét tartalmazó könyv, ezt nemsokára követi a nagyobbaknak szóló Legendárium 50 izgalmas, a megye településeihez kapcsolódó történettel.

Pszichológusok és pedagógusok írásai is alátámasztják a mese és a mesélés kiemelkedő szerepét a gyermek fejlődésében, míg felnőttkorban egy-egy jó történet a lelki egészség megőrzését segíti. Ehhez szeretnénk hozzájárulni a két kötettel, egyúttal megerősíteni, szorosabbá tenni kötődésüket a településükhöz, valamint Bács-Kiskun megyéhez. Bízunk abban, hogy minél többen ráismernek településükre, és különösen szívesen mesélik ezeket a történeteket gyermeküknek otthon, elalvás előtt, vagy az óvodában, iskolában.

 

RAJZFILMEK KÉSZÜLNEK

A mesék alaposabb megismerését és népszerűbbé tételét segíti két rajzfilm is, amelyek elkészítésében Mikulás Ferenc és a Kecskemétfilm lesz a partnerünk. Nevük fémjelzi többek között a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot, amely a közelmúltban kapta meg a Hungarikum kitüntető címet. Az elkészült filmeket rendezvényeinken láthatják, eljuttatjuk a megye oktatási intézményeibe, sőt megtekinthetik Bács-Kiskun YouTube-csatornáján. Hisszük, hogy a meseolvasás mellett az igényes mesefilmeknek is fontos a szerepük a szabadidő minőségi eltöltésében.

Oláh Edit

További híreink

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
A képen egy palack Kószó Rosét töltenek ki egy borospohárba.

Tázlár

2026. 07. 15.

Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2026 - Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

2026. 07. 15.

[ Tázlár ]

down arrow
A képen egy gyógynövényekkel teli szoba látható, középen egy ehhez kapcsolódó workshophoz berendezett asztal.

Baja

2026. 07. 15.

Gyógyító kertből sikeres vállalkozás

Egy marék frissen szedett gyógynövény sokszor többet érhet, mint egy gyors drogériás bevásárlás

2026. 07. 15.

[ Baja ]

down arrow

Balotaszállás

2026. 07. 09.

Közösségi tér fejlesztése Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi Tér fejlesztése Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00037). A projekt keretében 40,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Közösségi Színtér épületének fejlesztése valósult meg.

2026. 07. 09.

[ Balotaszállás ]

down arrow
A képen egy tornateremben nők aerobicoznak.

Vaskút

2026. 07. 09.

ÉletRitmus program Vaskúton

Nem csak az számít, hogy mennyi ideig élünk, hanem az is, hogy milyen minőségben. A legtöbbször mindkettőhöz életmódváltásra van szükség. Éppen úgy, ahogy ezt Vaskúton is teszik.

2026. 07. 09.

[ Vaskút ]

down arrow
A fotón egy kislány látható rózsaszín trikóban, aki éppen színezőt keres.

Kiskunfélegyháza

2026. 07. 08.

Guruló Iránytű Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyházán járt a Guruló Iránytű!

2026. 07. 08.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO