BÁCS-KISKUN MEGYE BORAIT KISKŐRÖSI ÉS ÉRSEKHALMI BORÁSZATOK ADTÁK

Megyénk legkiválóbb borai kaphatják meg ezt a kitüntető címet, melynek előfeltétele a minőségi bor készítése iránti elköteleződés.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén is megszervezte a már hagyományosnak nevezhető   „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt.
A megye legjobb fehér-, rozé- és vörösborát a két borvidékünk versenyén aranyérmet elnyert borok közül szakmai zsűri választotta ki Nemesnádudvaron a Bor Bagoly pincében, ahol Kovács István, a település polgármestere köszöntötte a bíráló bizottság tagjait.  Üdvözölte a megyei programot és külön örömét fejezte ki, hogy Nemesnádudvar a rangos esemény helyszíne. A megye számára rendkívül fontosak a Duna-Tisza közének borászatai, melyek piac – és versenyképesek, erre már számos hazai és nemzetközi verseny is bizonyosságot adott. Az Alföld borainak méltó helye van az asztalinkon, az üzletek polcain.  A Megye Borai külön emblémával ellátva képviselik a megyét rendezvényeinken, illetve nemzetközi szintéren is.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat célja az alföldi borok népszerűsítése, melyek gazdag értéktárunkban is előkelő helyet foglalnak el. A „Megye Bora” cím nagymértékben hozzájárul a megyei identitás erősítéséhez, mélyítéséhez, példát állít a feltörekvő borászok számára is.

 

 

Bács-Kiskun Megye Fehérbora 2022

  1. Vass Borászat – Irsai-Tramini 2021 -  Kiskőrös

A pincészet családi vállalkozásként működik 1998 óta. Boraikat saját illetve a környékről felvásárolt szőlőtermésből készítik. Hazai és nemzetközi versenyeken is kiválóan szerepelnek boraik, számos alkalommal Kiskőrös Város Bora címet kaptak boraik, de képviselték már megyénket is több ízben a Megye Bora cím elnyerésével. A közelmúltban nyitották meg újabb, impozáns borászati szaküzletüket Kiskőrösön.
Fesztiválok állandó résztvevői, akik zászlójukra tűzték a Kunsági borok népszerűsítését.

 

  1. Gedeon Birtok – Kövidinka 2021 – Izsák
  2. Gruber Pincészet – Királyleányka 2021 – Nemesnádudvar

 

Bács-Kiskun Megye Rozébora 2022

1.Szentpéteri  Borpince Nero rozé 2021 – Kiskőrös

Családi pincészet három generáció tapasztalatát öleli fel. 65 hektár szőlőterületük Kiskőrös és környezetében terül el, homokon és löszös alapkőzetű meszes talajokon.Ennek köszönhetően készítik fiatalos lendülettel bíró, könnyed, üde és kimondottan gyümölcsös, magas minőségű boraikat, melyek már nemzetközi szinten is elismertek. Színes fajtapaletta tükrözi a pincészet arculatát. Hagyományos és modern technológiák segítségével alakítják fehér-, rosé-, vörös és késői szüretelésű boraik jellegét, melyeket a térségre jellemző hungarikum- valamint világfajták határoznak meg. Céljuk a fajtajelleges, prémium kategóriás, izgalmas, különleges borok készítése. Emellett gazdagítják a Kunsági Borvidék hírnevét. Népszerű borkóstolókra, gasztronómiai, irodalmi élményekkel fűszerezett estjeikre egyre nagyon igény mutatkozik.

 

2. Eredet Pince – Kékfrankos rozé 2021 -  Soltvadkert

3. Koch Pincészet – Néro rozé 2021 – Borota  

 

Bács-Kiskun Megye Vörösbora 2022

  1. Takács Pince –Kékfrankos 2019 -  Érsekhalma

A családi borászat hét hektáron gazdálkodik, Irsai  Olivér, Cserszegi Fűszeres, Tramini és Hárslevelű, illetve Pinot noir, Kékfrankos, Cabernet sauvignon fajtájú ültetvényt gondoznak. Foly- és palackos bort forgalmaznak, illetve bortrezoroknak, vinotékáknak szállítanak. Éves szinten több mint tízezer palack hagyja el a pincészetet. Az illatos, friss fehérborok, rozék mellett méltán büszkék vörös boraikra is, ahogyan ezt a mostani kiválasztás is igazolja.  Fontosnak tartják a folyamatos innovációt, a borok népszerűsítése érdekében rendszeres résztvevői a fesztiváloknak, illetve  saját pincészetükben borkóstolókat tartanak.  

2.  Koch Pincészet – Kadarka 2018- Borota

3.  Eredet Pince – Kékfrankos 2019 – Soltvadkert

 

A 2019. évtől külön elismerésben részesülhet a megyei borászok közül egy, aki az elmúlt években szakmaiságával, értékteremtésével olyan minőséget ért el, hogy érdemes a Bács-Kiskun Megye Feltörekvő Borásza címre.


Ezt a címet idén Koch Pálma nyerte el.

Ha létezik a szakma iránt elkötelezett, fiatal, feltörekvő borász, akkor Koch Pálma mindenképpen közéjük tartozik. Nem esett messze alma a fájától, hiszen Koch Csaba lányaként a név kötelez,  bár Pálma szerint, ez nem mindig könnyű örökség.

A Szent István Egyetemen végezte el a szőlész-borász mérnöki alapszakot. Az egyetemi évek alatt borbírálói oklevelet szerzett, azóta borversenyeken bírál. Már tanulmányai alatt elkezdett dolgozni a Hajós-Bajai és a villányi borászatukban, és több vendéglátóhelyen is gyűjtött tapasztalatot Budapesten. Szüretelt a kaliforniai Napa völgyben, a chilei Maipu völgyben és a dél-afrikai Stellenboschban. Az első saját borát, a teljes egészében Syrah fajtából készült vörösbort 2018-ban készítette. Az alapszak elvégzése után a családi vállalkozásban helyezkedett el. Főként a borászati üzemben és a marketingben, de a szőlőtermesztés és a borkészítés teljes folyamatában részt vesz. Jelenleg a Vinifera Euromaster borászati mesterképzést végzi Dél-Franciaországban. Külföldi tapasztalatszerzéseinek célja, hogy minél jobb borásszá és jövőbeli vezetővé váljon. A mesterképzés után Koch Pálma szeretne végleg hazaköltözni a Hajós-Bajai borvidékre, hogy két generáció dolgozhasson együtt borászatuk fejlődéséért, és átvehesse a bioborászati üzemük vezetését – olvashatjuk az agraragazat oldalán.

„Az általános iskola és a gimnázium alatt énekeltem és táncoltam, vagyis a művészetek nagyon fontos szerepet játszottak az életemben, mégis már akkor tudtam, hogy borász leszek. Gimnázium utolsó két évére befejeztem a táncot és olyan hobbit választottam, a futást, ami mellett kóstolókra járhattam és egyre több időt tölthettem a pincében. Másrészről viszont nagyon sok mindenben hasonlítok apura, és úgy éreztem, nálam talán erőteljesebben szerette volna, hogy borász legyek, mint a nővéremnél. Kicsit mintha érzékeltette volna, hogy szerinte én vagyok erre a megfelelő. Szeretnék egy nap olyan jó borász lenni, mint apu” - nyilatkozta Pálma korábban a borászportálnak. A fiatal szakember 2020-ban, a Jövő Agrárszakembere címet is elnyerte.

 

 

Amint azt Fehér Anna bortechnológus, nemzetközi borbíráló elmondta, összesen 16 borászat 31 tételt nevezett a versenyre a Kunsági, illetve a Hajós-Bajai borvidékről.  A Kunsági borvidék 19 nedűt a Hajós-Bajai borvidék pedig 12 bort mutatott be.  Igen szoros verseny alakult ki, ami tükrözi boraink kiválóságát.  A szakember hangsúlyozta, hogy a magyar borok állják a versenyt a nemzetközi piacon is.  

 

Szabó Attila a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének vezetője. a bíráló bizottság elnöke értékelésében elmondta, hogy több esetben meglepetéssel tapasztalták a minőségi csúcsot. Elmondta, hogy a bizottság tagjai nagy összhangban dolgoztak, markáns véleménykülönbségek szinte nem is adódtak.  Hangsúlyozta,  hogy a megye jó hírét viszik a kiválasztott borok.  

 

 

 

A 2022 „Megye Bora”  borbírái:

 

Dora Tóth Imre, területi képviselő, a gyöngyösi főiskolán bortechnológus szakon végzett, jelenleg a kecskeméti Bortársaság területi képviselőjeként adja tovább tapasztalatait és eközben is sokat kóstol, bővíti szakmai tudását.

 

Szabó Attila,  Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem  Szőlészeti és Borászati  Intézet Kecskeméti Kutató Állomás vezetőjeként szoros munkakapcsolata van a szőlőtermesztő és borkészítő gazdálkodókkal. Szakigazgatási feladatait tanácsadással és tudományos publikációkkal egészíti ki.

 

Kővágó Róbert kutató mérnök, Magyar Agrár-  és Élettudományi Egyetem  Szőlészeti és Borászati  Intézet Kecskeméti Kutató Állomás munkatársa.

 

Urbán Péter, főborász, Bodri Pincészet: Főborászként vezeti a Bodri Pincészet szakmai munkáját, ahol a szőlő szeretete és a borkészítés hagyománya öröklődik a családban. Jelenleg is három generáció dolgozik együtt a birtokon, ahol kitüntető díjak sorával elismert, egyedi minőségű borokat készítenek.

 

Taschner Kurt István, főborász, Taschner Borászat és Pezsgőház: A Taschner Borház főborászaként közel 20 éve vezeti a családi hagyományokra épülő szőlőbirtokot és pincészetet. A gazdaság szőlész-borász szakmérnöki munkáját hatékonyan támogatja a soproni közösségi bormarketing és a borturizmus szervezésével

További híreink

Közmeghallgatás lesz Kisszálláson kép

Kisszállás

2025. 11. 07.

Közmeghallgatás lesz Kisszálláson

Hirdetmény - Közmeghallgatást tart a vármegyei Közgyűlés

2025. 11. 07.

[ Kisszállás ]

down arrow
Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya kép

Kiskunfélegyháza

2025. 11. 07.

Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya

Birtokba vehette a település apraja-nagyja a komplexen felújított Vasas-pályát, ahol nullától kilencvenkilenc éves korig mindenki képes lesz jól érezni magát.

2025. 11. 07.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!  kép

2025. 11. 06.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!

Segítse munkánkat azzal, hogy néhány percet szán a kérdőív kitöltésére, amelyben kirándulással, utazással kapcsolatos szokásait osztja meg.

2025. 11. 06.

down arrow
MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia kép

Kecskemét

2025. 11. 06.

MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2025. november 13. napján rendezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Éghajlatváltozási Platform fórumaként a Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferenciát 

2025. 11. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
Nemzeti értékek versenye kép

2025. 11. 04.

Nemzeti értékek versenye

A Nemzeti Értékek Versenye – Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági vetélkedő célja hazánk hungarikumainak, kiemelkedő nemzeti értékeinek és Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékeinek a megismertetése, játékos feladatokkal, két kategóriában a vármegye diákjai körében, továbbá a Bács-Kiskun vármegyei települési értéktárakba és a vármegyei értéktárba felvett értékek körének bővítése, Bács-Kiskun vármegye ifjú értékőreinek felkutatása.

2025. 11. 04.

down arrow
Közösen formáljuk Bács-Kiskun vármegye sportjának jövőjét kép

2025. 11. 03.

Közösen formáljuk Bács-Kiskun vármegye sportjának jövőjét

Mondja el véleményét a sportfejlesztési koncepcióról!

2025. 11. 03.

down arrow
Esőkerteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO