Átadták a Bábel Balázs érsek által alapított Kunszt József-díjat

két folyó közt

A 2001-ben alapított Kunszt József-díjjal tiszteleg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a munkájukat kiválóan végző pedagógusok előtt. Az elismeréseket május 15-én a díjalapító főpásztor, Bábel Balázs érsek adta át Kalocsán, az Astriceum Érseki Múzeumban. Vármegyénk több pedagógusa kapta meg az elismerést. 

Idén huszonegyedik alkalommal ítélték oda az oktatás, nevelés és tudomány bőkezű mecénásaként ismert Kunszt József (1790–1866) érsekről elnevezett díjat, melyet minden évben kalocsai érsekké történt kinevezésének évfordulóján adnak át.

Az egybegyűlteket – a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és Kalocsa város iskoláinak képviselőit, a díjazottakat, családtagjaikat, a korábbi kitüntetetteket, valamint több, a főegyházmegyéhez tartozó település polgármesterét – Bábel Balázs érsek köszöntötte. Az érsek a múltba tekintett, Jézus és Kunszt József alakját állította a középpontba. Jézus a Tanító, aki mind az egyes embert, mind a tömeget tanítani tudta, mégpedig azzal, hogy előélte a példát. Kiemelte Kunszt József iskolaalapító és kultúrateremtő tevékenységét. A Magyar Kurir részletes íárást ITT olvashatják. 

 

További híreink

2025. 07. 31.

Ettől falramásznak!

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben- közölte az MTI.

2025. 07. 31.

2025. 07. 25.

Így fejlődik Kecskemét és Baja - Milliárdos pályázati támogatások

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban több mint 100 milliárd forint támogatás érkezik a települések fejlesztésére Bács-Kiskun vármegyébe. Ebből a forrásból részesedik minden település, köztük két megyei jogú városunk is. Kecskemét és Baja a vármegye önkormányzatával együttműködve határozta meg a fejlesztési irányokat, amelyek megvalósítására folyamatosan nyerik el támogatásokat a TOP Plusz programban.

2025. 07. 25.

2025. 07. 24.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 07. 24.

2025. 07. 24.

Világszínvonal: Tass-Alsószenttamás ad otthont az ÁGOTA tábornak

Ma már világszínvonalú létesítményben zajlik az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) tábora a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván, olyan infrastruktúrával, terápiás munkával és légkörben, amely példaértékű - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a helyszínen.

2025. 07. 24.

2025. 07. 23.

Támogatná szélerőmű telepítését a lakóhelyén? - felmérés a megújuló energiáról

Alakítsa Ön is a megújuló energia térségi jövőjét! A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a BIOWIND projekt keretében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza és szélenergia hasznosításának lehetőségeit térképezi fel a Duna-mente térségében.

2025. 07. 23.

Bugac, Jakabszállás, 3+

2025. 07. 21.

Kisvasút napok és hajtányparádé

2025. augusztus 8-án, 9-én és 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé Kecskemét és Kiskunmajsa között.

2025. 07. 21.

[ Bugac , Jakabszállás , Kecskemét , Kiskunmajsa , Szank ]

Design by WEBORIGO