A településfejlesztés aranykora

Az elmúlt években 117 milliárd forint fejlesztési támogatás hasznosult Bács-Kiskunban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának koordinálásával minden településre jutott pályázati forrás. 

Szabadszállásra több mint egymilliárd forint támogatás érkezett az elmúlt években a TOP keretében. Ebből többek között megépült az új távolsági buszpályaudvar, a városrehabilitációs program részeként épületeket újítottak fel, bérlakásokat építettek és szakképzéseket finanszíroztak. Szintén fontos beruházás volt a Nagyvendéglő homlokzatának renoválása is. 

 

„A TOP-források nélkül aligha valósulhattak volna meg ezek a beruházások. Első ciklusos polgármesterként pedig csak elismerően tudok szólni a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatával, illetve annak fejlesztési ügynökségével való együttműködésről” – fogalmazott Darabos József polgármester. Hozzátette, bizakodóak az újabb fejlesztési program, a TOP Plusz program kapcsán is: már nyertek támogatást a szakrendelő felújítására, továbbá kiemelt cél a belterületi útfejlesztés és az önkormányzati épületek energiahatékonysági felújítása. 

 

 

Kömpöc szintén sokat profitált a több mint 160 millió forintnyi TOP-támogatásból. Megvalósult az iskola és az óvoda épü­leteinek felújítása és energetikai korszerűsítése. A 700 lelkes község polgármesteri hiva­talának energiaköltségei is csökkentek, miután megtör­tént az épület fejlesztése. A legnagyobb beruhá­zás a víztározó kialakítása volt, amelynek köszönhető­en megvalósult a település vízrendezése, így biztonságossá váltak a belvízvédelmi szempontból problémás te­rületek. „Ezeket az éveket – a TOP-nak és a többi pályázati forrásnak köszönhetően – aranykorként lehet jelle­mezni a településfejlesztés szempontjából. Olyan fej­lesztéseket tudtunk megva­lósítani, amelyek korábban az álom kategóriába tartoz­tak” – fogalmazott Tisoczki László polgármester.

 

 

Nemesnádudvarra több mint 300 millió forint TOP-támogatás érkezett, amelyből energetikailag korszerűsítették az önkormányzati épületeket, felújították az egészségházat, borturisztikai útvonalat hoztak létre a Sváb-sarok településeivel közösen, valamint turisztikai központot és babamúzeumot alakítottak ki. „Kiváló gondolat volt, hogy lakosságarányosan osztották el a forrásokat, így minden településen megvalósulhattak fontos fejlesztések. Az ezeket koordináló vármegyei önkormányzattal pedig kiváló volt az együttműködés” – mondta Kovács István polgármester, kiemelve a vármegyei Bor Bagoly présház kialakítását is, amelyből az egész Sváb-sarok profitál. Mint ahogy az Érsekhalma, Nemesnádudvar és Sükösd közé tervezett, a DVCS mentén vezető kerékpárút is nagy előrelépést jelent majd a térségi turizmusban – erre már a TOP Plusz program keretében nyertek el támogatást. 

További híreink

TOP Plusz fejlesztés: újabb kerékpárút épült a határmenti településen kép

2025. 10. 17.

TOP Plusz fejlesztés: újabb kerékpárút épült a határmenti településen

Tovább bővült a kerékpárhálózat Kelebián. A most elkészült szakasz a falu központját köti össze a vasútállomással, a jövőben pedig egy több települést összekötő hálózat része lesz. A beruházás a TOP Plusz program támogatásával valósult meg. 

2025. 10. 17.

down arrow
Bács-Kiskunban él? Most elmondhatja, mennyire elégedett a helyi szolgáltatásokkal kép

2025. 10. 17.

Bács-Kiskunban él? Most elmondhatja, mennyire elégedett a helyi szolgáltatásokkal

Szeretnénk megismerni a Bács-Kiskunban élők véleményét, hogy mennyire elégedettek a helyi szolgáltatásokkal – legyen szó egészségügyről, oktatásról, szociális ellátásról vagy közösségi programokról.

2025. 10. 17.

down arrow
TOP Plusz: többlettámogatásban részesült két Bács-Kiskun vármegyei projekt kép

2025. 10. 16.

TOP Plusz: többlettámogatásban részesült két Bács-Kiskun vármegyei projekt

Bács-Kiskun vármegyében két önkormányzati fejlesztés is többlettámogatásban részesült a TOP Plusz program keretében a kivitelezés során felmerült költségnövekmények miatt.

2025. 10. 16.

down arrow
Esőkerteteket minden településre!  kép

2025. 10. 15.

Esőkerteteket minden településre!

Példaértékű projektet valósít meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa a Duna-Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával. A település több pontján létesítenek esőkerteket, amelyek lokálisan képesek a klímaváltozás hatásait enyhíteni.

2025. 10. 15.

down arrow
„Roma esély Bács-Kiskunban” - projektzárás kép

2025. 10. 14.

„Roma esély Bács-Kiskunban” - projektzárás

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság ROMA-ESÉLY-24 kóddal hirdetett pályázaton Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a felhívás „B” komponensében – Vármegyei roma koordinátor foglalkoztatása – „Roma esély Bács-Kiskunban” című, ROMA-ESÉLY-24-0007 azonosítószámú, benyújtott pályázata 4,5 millió forint összegben támogatást nyert.

2025. 10. 14.

down arrow
Ön szerint mennyire sportos Bács-Kiskun vármegye? kép

2025. 10. 13.

Ön szerint mennyire sportos Bács-Kiskun vármegye?

Szeretnénk tudni, hogyan látják a vármegye lakói a sport és a mozgás lehetőségeit: mennyire könnyű sportolni, milyen fejlesztésekre lenne szükség, és mi segítené leginkább az egészséges, aktív életmódot. Kérjük, ossza meg véleményét egy rövid, 8 kérdésből álló online kérdőív kitöltésével!

2025. 10. 13.

down arrow
Esőkerteteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO