A KISKUNSÁGI PRÉSELT MALACARC LETT MAGYARORSZÁG ÉTELE, REMEKELT A KIGYÓSI CSÁRDA

Vármegyénk értékei két folyó közt

Nem okoztak csalódást vármegyénk séfjei, hiszen Balogh Martin és Pottondi Nándor Champion-díjat szereztek Felcsúton. A kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry szakácsai Zvekanov Martin és Gróf Richárd ezüstérmesek,  Pető Mátyás Milán és Szegedi Krisztián bronzérmesek lettek. 

Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy csak Bács-Kiskun vármegyei séfek indultak a versenyen, eloszlatjuk a kétségeket, bizony az ország számos településéről érkeztek főzőmesterek, viszont az alföldi fiúk, mindenkit lefőztek! A fülöpszállási Kigyósi Csárda mesterei a teljes mezőnyt Kiskunsági préselt malacarc ételükkel. A döntőbe jutott 12 csapat olyan ételek elkészítését vállalta, amelyekre az egész Kárpát-medence büszke lehet. Négy elemből álló ételben kötelező volt használni a hazai sertést, vajat és és egy Magyarországról származó öko-, vagy védjegyes terméket. A fiúk semmit nem bíztak a véletlenre, minden részletet precizen kidolgoztak és rengeteget készültek. Reményeink szerint stúdióvengként részleteket is mesélnek majd a versenyről. 

                                                                Balogh Martin és Pottondi Nándor Champion-díjat szereztek Felcsúton


Ennyivel azonban nem éri be vármegyénk, hiszen a második, sőt a harmadik hely is Bács-Kiskunba került! A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett. Zvekanov Martin és Gróf Richárd Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával érdemelte ki az ezüstérmet. 

 

Pető Mátyás Milán és Szegedi Krisztián jóvoltából, akik a szabadszállási Zöld Ász Étterem szakácsai, a harmadik díj is a mi vidékünket erősíti.
A Csonka-torony elnevezésű ételük a dobogóra repítette őket. Vármegyénk gasztronómiai különlegességei eddig is előkelő helyet foglaltak el a népszerűségi palettán, ezt most még inkább megerősítették szakácsaink, akikre méltán vagyunk büszkék.! 

fotók: Magyarország étele fb oldal, Kigyósi Csárda fb. oldal

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO