Harmincéves jubileumát ünnepli 2026-ban Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a németországi Schwarzwald-Baar járás közötti partnerség. Az évforduló alkalmából rangos német delegáció érkezett a vármegyébe, hogy közösen erősítsék meg a három évtizede tartó együttműködést.
A németországi Schwarzald-Baar Járással 1996-ban kötött együttműködési megállapodást Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata. A járás és a megye közötti együttműködés egyik szimbóluma a Duna folyó, amelynek forrása a járás területén, a Fekete-erdőben található.
„Köszönöm a partnerséget Sven Hinterseh elnök úrnak, megtisztelő, hogy Schwarzwald-Baar járással lehetünk testvérmegyei kapcsolatban. Bízom benne, hogy ez így lesz a következő évtizedekben is. De miért is lenne másként, hiszen a Duna összeköt minket" - fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, a kecskeméti Megyeházán, ahol ünnepélyes keretek között fogadták a német delegációt. Az eseményen a két elnök egy oklevél aláírásával erősítette meg a partnerség folytatását és jövőbeni fejlesztését.
Sven Hinterseh, Schwarzwald-Baar járás elnöke felidézte, hogy a testvérmegyei kapcsolat három évtizeddel ezelőtt a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikum és a villingeni Landesberusschule für Hotel- und Gaststattengeverbe iskola közötti cserediák programmal kezdődött. „A partnerség középpontjában továbbra is az iskola és a diákcsere áll, lehetővé téve a fiatalok számára, hogy megismerjék egymás kultúráját. A közöttük létrejövő együttműködést kifejezetten fontosnak tartom, hiszen a fiatalok jelentik a jövőnket" - mondta.
A járási vezető hozzátette: a Németország és Magyarország közötti kapcsolat minőségére jellemző, hogy a kritikus hangokat is elbírja. „Ahogy minden családban vannak viták, ebben a kapcsolatban is természetes, hogy megvitatjuk, milyen mértékű európai integrációt szeretnénk Brüsszelen keresztül. A lényeg, hogy közös célunk továbbra is Európa folyamatosan fejlődése legyen" - fogalmazott.
A hivatalos programot követően a delegáció több helyszínen is betekintést nyert Bács-Kiskun értékeibe. Ellátogattak a bugaci Aranymonostorhoz, ahol a térség történelmi örökségével ismerkedtek meg, majd Nemesnádudvaron a helyi borászati kultúrát és a sváb hagyományokat mutatták be számukra. A következő napon a bajai halászati skanzenben és a Veránka-szigeten tett látogatást a német delegáció. A Duna menti életmód és a halászati hagyományok megtekintése különleges élményt jelentett a vendégek számára, miközben a személyes kapcsolatok további erősítésére is lehetőség nyílt.
2026. 07. 21.
2026. 07. 21.
Császártöltés
2026. 07. 20.
2026. 07. 20.
[ Császártöltés ]
Nemesnádudvar
2026. 07. 17.
2026. 07. 17.
[ Nemesnádudvar ]
Bácsalmás
2026. 07. 16.
2026. 07. 16.
[ Bácsalmás ]
Bugacpusztaháza
2026. 07. 16.
2026. 07. 16.
[ Bugacpusztaháza ]
2026. 07. 16.
2026. 07. 16.