A 150 éves török uralom után, 1686. szeptember 2-án Buda felszabadult a török rabiga alól, amelyet – a győzelem után – az ország többi részéhez hasonlóan a Duna–Tisza köze felszabadítása követett. A törökök dúlása miatti elvadult táj benépesítése, az élet újraindítása komoly feladatnak ígérkezett, amelyhez emberi jelenlétre, szakértelemre és rendkívül nagy hitre volt szükség.

Az új közigazgatás és birtokviszonyok rendezése kapcsán megállapítható, hogy a legtöbb bácskai birtok rövid úton visszakerült a királyi kincstárhoz, ám az 1701-ben készült birtoklajstromban sok helyütt feltűnik a kalocsai érsek neve, amely területek tulajdonjogának megerősítése még Szelepcsényi Imre kalocsai érseknek volt köszönhető. Az utód­érsekeknek már nem volt ilyen egyszerű a dolguk, ugyanis csak nagy nehézségek árán, hosszú idő alatt tudták érvényesíteni tulajdonjogukat. Szelepcsényi Imre utódérseke, gróf Csáky Imre (1710–1732) is komoly harcot vívott a királyi kincstárral többek között Kalocsa, Érsekcsanád, Nádudvar, Sükösd, Szeremle, Császártöltés megszerzéséért, mire hozzákezdhetett a terület benépesítéséhez, az élet újraindításához.

Nemesnádudvar a többi térségi településsel együtt teljesen elnéptelenedett, amit egy 1701-ben készült összeírás is megerősít: Nádudvar [Nadwar] (Nemesnád­udvar) a 16–17. század fordulóján érseki tulajdonként összesen 12 rác (bunyevác) lakót tudhatott magáénak. Gróf Csáky Imre érsek a lakosság pótlását német területekről, német telepesek személyében kívánta megvalósítani, amit 1724-ben kezdeményezett: követeket küldött. A Német Birodalom területén elvégzett toborzómunka eredményességét az elkövetkező évtizedek lakosságszám-gyarapodása igazolta, ugyanis míg 1724 júniusában 52 család, 1744-ben 88, 1760-ban pedig már 110 adózó család élt Nemesnádudvaron. Zorn Antal, Bárth János és Heckenberger Péter kutatásai alapján megállapítható, hogy a telepesek jobbára Felső-Ausztriából, Bajorországból és Franciaországból érkeztek Nemesnádudvar területére. Érdekesség, hogy Zorn Antal 1989-ben megjelent publikációjában leírja, hogy a kalocsai érsek és a telepesek között született kontraktus meglétéről nem volt tudomása. Három évvel később Bárth János azonban közli, hogy 1723. október 19-én egyezség született, amely a felek jogait és kötelezettségeit rögzítette.

A gót betűs szöveg (az iratot a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár őrzi) lehetőséget teremtett arra is, hogy az utókor név szerint megismerje azokat a személyeket, akikkel Csáky megkötötte a kontraktust. Az általa kijelölt három jobbágy – Paul Petrikovics, Paul Ditrich, Bartholomeus Staadinger – segített a betelepülők elhelyezésében, a nádudvari élet újraindításában. Az új lakosok az úrbéri joghatóság alatt élő magyar mezővárosok és az úgynevezett kontraktualista (szerződéses) falvak kiváltságait élvezték, és magyarországi mércével mérve kedvező helyzetbe kerültek. Mindezt az is bizonyítja, hogy a 18. század végére (az 1787-es népszámlálás adatai alapján) Nádudvaron 156 házban 220 család élt 1041 fővel.

Az évszázadok alatt a lakosságszám az 1960-as években érte el a legmagasabb értéket: ebben az időszakban 3192 fő lakott a településen, közülük 1350 fő vallotta német nemzetiségűnek magát.

Már kilencévesek a 2011. évi népszámlálás adatai, amelyek szerint abban az évben Nemesnád­udvaron 1633 fő vallotta magát magyarnak, 782 fő német, 3 fő horvát, 4 fő szerb és 5 fő román nemzetiségűnek.

Hajagos Csaba

A felvétel Nemesnádudvaron, a Petőfi utca 94. számú ház előtt készült 1959-ben. Fotó: Fortepan